Mazsolás gesztenyekrémleves a karácsonyi menüből

Ez a kép tegnap készült, nem pedig karácsonykor. Ugyanis azt akkor elfelejtettem lefényképezni, mert kicsit zűrzavaros volt a vacsora, inkább Leventére (♥) figyeltem, mint a kajára :) De most elkészítettem újra, mert amit otthon csináltam, megsavanyodott, mire hazaértünk (hiába, nem bírta a meleg vonatot), de megígértem Ő-nek, hogy elkészítem neki megint. Erre tegnap került sor a vasárnapi ebéd keretében. Viszont csak a felét csináltam meg annak az adagnak, mint amit a recept írt, de még így is soknak éreztük. Persze az is lehet, hogy azért nem ment annyira, mert Ő a maradék összes rumos mazsolát beleborította a tányérba, így lehet kicsit erősebb lett a kelleténél :)) 

Viszont pudingosabb is lett, mert bár a tejet megfeleztem (8 dl helyett 4 dl-vel főztem fel), de a pudingpor ugyancsak egy egész csomag volt - úgy terveztem, hogy majd csak a felét használom fel, de akkor kellett volna a 8 dl... - így jobban érződött rajta a vaníliás puding, mint kellett volna. Én felajánlottam Ő-nek, hogy teszek még hosszá gesztenyemasszát, de azt mondta, hogy nem kell. A lényeg az, hogy így is finom lett és azért ha nehezen is, de elfogyott :) 

Mindezek ellenére én bátran ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, csak tanuljon az én esetemből és jobban figyeljen oda :)) 

Erre a levesre pont illik a már szállóigévé vált mondásom, amit mindig akkor mondtam, ha bár finom valami, de mégsem kell belőle több, és nem akartam megbántani az illetőt (na most ezzel el is árultam magam...): "Finom, de köszönöm szépen nem kérek." :)) 

Remélem nem vettem el senkinek sem a kedvét :)) Főzzétek meg nyugodtan, tényleg finom, csak nekünk elég egyszerre egy tányér belőle. 

Néhány mondat a képhez: 

1. Frissen volt kikeverve a botmixerrel, ezért habos.

2. A leves közepén nem "egérpiszok" van, hanem a mazsola, csak elsüllyedt.