Mire jó az üres teafilteres tasak?

Orbán Szilvi | április 14, 2013
Például készíthetünk belőle papír csillagot. Ha már a múltkor a teázásról volt szó, az idők folyamán jó sok üres tasak összegyűlt, amikből időnként csillagot szoktam készíteni. Ezeket bárhova fel lehet akasztani, volt olyan év, hogy minden lámpáról csillagok lógtak :))

Rólam tudni kell, hogy rendkívül béna vagyok az origamiban, sosem sikerül a rajzokat megértenem, elkészíteni meg pláne nem :( pedig olyan szép dolgokat lehetne hajtogatni. Viszont ez annyira egyszerű, hogy amikor megpróbáltam elkészíteni, meglepődtem, hogy gyakorlatilag 10 perc alatt (de lehet, hogy kevesebb) megvoltam vele, hajtogatással, ragasztással együtt. Szóval bátran merem állítani, hogy a sikerélmény garantált :))

Mikre is van ehhez szükségünk? 
olló
ragasztóstift (ezzel a legkönnyebb dolgozni)
8 teafilteres tasak (jó, ha harmonizálnak színben egymással, de mindenkinek az ízlésére van bízva, milyenből készíti)

Így készül:
adott tehát a 8 tasak (én kéket és zöldet választottam)
vágjuk le a 2 szélén található fehér csíkot
nyissuk szét

vágjuk le a felső részt (ami ráhajlik a tasakra)
majd vágjuk le a tasak hátulját is
így már csak a tasak eleje marad meg nekünk
hajtsuk félbe
a sarkokat hajtsuk be a felező vonalhoz
mind a 4 sarokkal így járjunk el
majd az egyik felén a sarkokat ismét hajtsuk fel, egy deltoid alakot kell így kapnunk
így néz ki a másik oldala
végezzük el a fenti műveleteket a maradék 7 tasakkal is
a deltoid jobb alsó sarkát kenjük be stifttel
a kép alapján ragasszuk hozzá a következő deltoidot
hogy az utolsót is fel tudjuk ragasztani, a mellette levőt egy kicsit hajtsuk fel, hogy hozzáférjünk, majd ragasszuk azt is össze
íme a kész csillag hátulja
ez pedig az eleje
Jaj, nagyon bízom benne, hogy sikerült normálisan, érthetően leírnom :)) Elkészíteni sokkal könnyebb, mint leírni, de a képek alapján biztos sikerülni fog :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése