Anyukám túrógombóca

Orbán Szilvi | október 07, 2012
Mint az majd a későbbiekben látszódni fog, én a hagyományos konyha híve vagyok, nem (annyira) szeretem az újításokat, s a kísérletezgetésnek sem vagyok a híve, ezt meghagyom a hugicámnak. :) 
Annyira nem vagyok jó szakács - bár remélem, hogy ez az idő múlásával változni fog -, hogy mindenféle hozzávalóból, recept nélkül, csak úgy egy kimondottan finom ételt varázsoljak az asztalra. :) Mindig is irigyeltem azokat, akikben megvan eme képesség, s titokban reménykedek benne, hogy egyszer én is képes leszek erre. Ami késik, nem múlik. ;) 

Ezt a receptet anyukám tanította nekem, és garantálom, hogy ezt még a kezdő háziasszonyok is meg tudják csinálni :)

Hozzávalók
1/2 kg túró
2 evőkanál búzadara
2 tojás
4 evőkanál liszt
2 evőkanál cukor
pici só (egy mokkáskanál a vízbe)

A hozzávalókat a só nélkül egy tálban jól összedolgozzuk, és gombócokat formálunk. Forró, lobogó vízben megfőzzük, akkor jók, ha feljönnek a víz tetejére. Azonnal vegyük ki ilyenkor őket, mert különben hamar szétfőnek. Végül cukrozott (ez elhagyható, de én így szeretem), pirított zsemlemorzsában meghempergetjük őket.

Jó étvágyat :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése