Tornázzunk! #1

Orbán Szilvi | január 28, 2013
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én már annyira be vagyok zsongva a mai nappal kapcsolatban, hogy csak na. Még sosem voltam ennyire elszánt valamivel kapcsolatban. A szervezetem már javában termeli a boldogsághormonokat, pedig még el sem kezdtem edzeni :D Épp ezért nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon a mai nap után is ennyire lelkes leszek-e. Persze elsőre nem egy egy órás edzésbe fogok bele, kezdetnek (a mostani fizikai állapotomat nézve) elég lesz negyed óra is. De ki tudja, lehet, hogy kevés lesz. Ezt majd csak utána vagy már közben fogom megtudni :))

A kezdő paramétereket felírtam egy füzetbe, hogy a későbbiekben legyen mihez viszonyítani. Arra döntöttem, hogy nem fogom sokszor elővenni, csak a méretkőzéseknél és ha nincs semmi változás, akkor sem fogok elkeseredni :)

Elsőként Jilliant hoztam, s a későbbiekben váltogatjuk majd az edzésprogramokat, egyszer Jillian, egyszer pedig Tiffany lesz terítéken.
J.M.-től a 'No more trouble zones'-t választottam. Azt mondták, hogy kezdésnek nehéz, de szerencsére vannak fenn részek belőle, így 7 részre lebontva lehet edzeni. Egyenként 5-7 percesek, bemelegítéssel pedig 11-15 perc. Elsőre szerintem megfelelnek. Ha még érzünk magunkban erőt vagy úgy érezzük, hogy kevés volt, újra lehet kezdeni az edzést, mindenki a saját tempója, tűrőképessége, kitartása alapján végezze :))

Most pedig jöjjön először a bemelegítés:



Ha kellően bemelegedtünk, akkor jöhet a Circuit 1 :)


Hát kezdetnek ennyi lenne, jó tornázást vagy legalábbis valami hasonlót kívánok mindenkinek és persze magamnak is :)) Kitartás, ha van kedvetek, írjátok meg, hogy milyen volt! :)

További szép napot mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése