Menzák gyöngye: a grízes tészta

Orbán Szilvi | március 21, 2013
Érdekes, de mikor általános iskolába jártam, nem szerettem a grízes tésztát - van, aki darás tésztának ismeri -, akkoriban inkább a mákos tésztáért (vagy ahogy akkoriban hívtuk: hangyás tészta) voltam odáig. Aztán ez később megváltozott. Mióta elköltöztem otthonról, muszáj volt elsajátítanom ezt a receptet (is), mivel mindketten szeretjük, s néha igen jól tud esni :)
Sokat kísérleteztem, mire eltaláltam a tökéletes arányokat, hogy ne legyen pl. túl száraz, de olajos sem. Mára elmondhatom, hogy nagyon finomat tudok alkotni, ha esetleg ráéheznénk :)

Hozzávalók
6 ek olaj
6 ek búzadara
3 dl víz

Az olajon barnára pirítjuk a búzadarát, majd felöntjük vízzel, megsózzuk és sűrűre főzzük. Még az elején érdemes feltenni a tésztának a vizet, mert ha sokáig hagyjuk állni a grízt, összeáll és csak nagy munka árán tudjuk rendesen összekeverni a tésztával (én ma így jártam).
Porcukorral és lekvárral tálaltam (bár Ő szerint natúran szokták enni, én világéletemben lekvárral és porcukorral ettem).

Most kivételesen durum spagettit használtam, még sosem vettünk ilyet. De így is nagyon finom lett, őszintén szólva nem veszek észre semmilyen különbséget a normál tészta és a durum között. Ráadásul a durum egészségesebb is :)

Ti szeretitek ezt a tipikus menzakaját? Lekvárral, porcukorral vagy anélkül?

5 megjegyzés:

  1. Ma tornáztam 1 Jilliant és 2 Tiffanyt, megérdemelném a grízes tésztát! Savanyúsággal is szeretm

    VálaszTörlés
  2. csak és kizárólag lekvárral és porcukorral :)

    VálaszTörlés
  3. Ez igen! Én örülök, ha az egyiket végigcsinálom tisztességesen :) Gratula! :) Érdekes, hogy ennyiféleképpen lehet enni a grízes tésztát, én csak édesen szeretem :) De egyszer próbát teszek, milyen savanyúsággal ;)

    VálaszTörlés
  4. A menzakaja még mindig a szívem csücske...és a grízes tészta volt az egyik kedvencem, a felvizezett baracklekvárral, amiből egy evőkanál is elég volt az egész tányérra :D imádtam :)
    Amúgy ez tényleg olyan lesz, mint a menzás? mert akkor okvetlenül meg kell csinálnom ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem olyan, mint a menzán :) Egyébként attól függ, hogy mennyire pirítod meg a búzadarát. Emlékszem, hogy a menzán jó barna volt, az íze is "sült" ízű volt :))) Próbáld ki, aztán majd írd meg, hogy számodra is olyan-e vagy nem ;)

      Törlés