A blog első díja :))

Orbán Szilvi | május 08, 2013
Még most sem hiszem el, pedig már reggel óta ízlelgetem. :) Hihetetlen, hogy valaki méltónak találja a blogot a díjra, nagyon megtiszteltetve érzem magam, s ez még nagyobb erőt ad nekem, hogy folytassam, hogy ne hagyjam abba :)

A díjat Dorkától kaptam, akinek a blogját bevallom őszintén (remélem nem haragszik meg), most olvastam először :) Így még nagyobb öröm nekem, hogy Tőle kaptam, hiszen eddig nem ismertem, s jó érzéssel tölt el, hogy ilyen jó véleménnyel van a blogról, örülök neki, hogy érdekes témákkal tudok szolgálni, s minden igyekezetemmel azon leszek, hogy ez a jövőben is így maradjon ;) Köszönöm Dorka, s egy új olvasóra tettél szert a személyemben! ;) ♥

A díjnak azonban szabályai is vannak, amik a következők:

♥ Meg kell említeni azt, akitől a díjat kaptuk.
♥ 4 bloggernek tovább kell adni, feltétel, hogy 200 fő alatt legyen a feliratkozók száma a blogján.
♥ Egy-egy kommentet kell írni a 4 kiválasztott blogger oldalán a díjjal kapcsolatban.

Az én választottjaim, s egyben a kedvenc blogjaim, amiket minden nap olvasok, lesz olyan, aki ismerős lesz, hiszen már írtam róla a blogon :)

1. Tökmag sztori: ezt a blogot egy fiatal, egyedül álló anyuka írja, aki rengeteg hasznos információval látja el a leendő anyukákat, illetve azokat is, akik már anyukák. A blognak eddig egy rendszeres olvasója van, így ő többszörösen is megérdemli :) Remélem ez a díj ad neki egy kis önbizalmat, hogy az, amit ír, igenis jó és hasznos! :)

2. Zóra praktikái: Zóra blogján minden megtalálható, ami egy nőt érdekelhet. Gyönyörű képeivel mindig elvarázsol, a régiségekről készült képei mindig megdobogtatják a szívemet.

3. Ana's Wardrobe: már róla is volt szó a blogon (itt), benne van a Top 5 blogban, akiket olvasni szoktam :) Hihetetlen érzéke van a ruhákhoz, mindig nagyon jól kombinálja őket. Tele van élettel, energiával, még akkor is képes mosolyogni (sőt akkor a legjobban), ha nagyon fáradt.

4. Tanyasi életünk: a blog írója nemrég költözött ki a párjával egy tanyára, ami nagyon régóta szívük vágya volt. Bár még csak nem is olyan régen indult a blog, de a lányok közül a fórumról sokan a rajongójává váltak (köztük én is), hiszen olyan jó olvasni a történeteit, hogy éppen mi történik a tanyán, milyen akadályokba botlottak és azokat hogy sikerült megoldani. Néha én is elképzelem, milyen lehet ott élni, szinte a természet lágy ölén, az állatokkal, távol a város zajától és szmogjától.

Még egyszer köszönöm Dorka, hogy megtiszteltél ezzel a díjjal! :)

3 megjegyzés:

  1. Milyen jó ez a blogdíj, mert te adtál valakinek, aki ezt leírta, majd ezáltal idetévedtem és itt ragadtam. :-)

    Üdv,

    Ági ( egy szintén bloggerina)

    VálaszTörlés
  2. Szia Ági! Szerintem is nagyon jó ez a díj, mert ezáltal több emberhez jut el a blog, az meg plusz pont, ha még tetszik is nekik :)
    örülök neki, hogy rám találtál, Isten hozott nála,, jó nézelődést! ;)

    VálaszTörlés
  3. Bocsánat, hogy még csak most reagálok.. nagyon szépen köszönöm! Megtisztelő! :)

    VálaszTörlés