:)

Orbán Szilvi | július 07, 2013

Ma reggel valami nagyon erősen húzott a gép felé, hogy meg kell néznem, de akkor még nem tudtam, hogy mi az. Reggelente az az első, hogy elolvasom a leveleket, a híreket, rápislantok a Facebook-ra és a bloggal kapcsolatos eseményeket is ilyenkor nézem meg. A blog emailjei között találtam rá egy üzenetre, miszerint ismét díjat kaptam, immáron másodszor a héten, ráadásul ugyanazt :)

Bár már ez a harmadik díj, ebből a típusból pedig a második, még mindig nagyon megörültem neki, s nagyon meghatott a dolog, hiszen ez egy újabb jelzés az olvasók felől - még jobb, ha egy másik bloggertől kapja valaki -, hogy igenis folytassam, csináljam, mert alakul a dolog, jó lesz az, amit csinálok. :)

A díjat ezúttal Csillától, a Nyuszilak blog (ezúton is köszöntök mindenkit, aki onnan talált rám, sziasztok!) írójától kaptam, ezúton is nagyon szépen köszönöm Neked, nagyon örülök neki, hogy rám (is) gondoltál :) Megtisztelő olyan blogok mellett helyet kapni, mint a Look Fancy!, az Otthonka blog, Limara és Anya spórol, mindegyikőjükre felnézek, sokat tanultam már tőlük az idők folyamán :)

De mivel már ezt egyszer megkaptam, akkor már írtam magamról 11 dolgot, és tovább is adtam más bloggereknek. Ezúttal már nem szeretném tovább küldeni, remélem nem baj, de a 11 kérdésre szívesen válaszolok :)

A kérdések és válaszok a következők:

1. Kedvenc nyári élmény idén?
Még nem indult be nálunk annyira a nyár, erre talán két hét múlva tudnék válaszolni, amikor is utazunk haza a szüleimhez és az immáron 1 éves keresztfiunkhoz :)
2. Legszebb emlék gyerekkorodból?
Legszebb emlékre nem emlékszem, inkább olyan van, amit sokszor emlegetünk, mégpedig amikor cirkuszban voltunk és leestem a nézőtéren a legmagasabban levő padról és eltörtem a karom. 
3. Hol szeretnél élni 5 év múlva?
Itt Győrben, nagyon megszerettem ezt a várost.
4. Milyen esküvőre vágysz?
Szolíd, családias hangulatúra.
5. Kedvenc virág?
Tulipán, nárcisz és jácint.
6. Legkedvesebb emléked a testvéreddel/unokatestvéreddel?
Minden együtt töltött idő kedves emlék, még akkor is, ha annak idején sokat ugráltattam :P :))
7. Van bakancslistád? 
Eddig még nem szántam el magam, hogy legyen, de később még lehet írok egyet :)
8. Mi az amire jelenleg legjobban vágysz?
Egy KitchenAid-re :)
9. Legrosszabb tulajdonságaid közül 3:
Nincs ilyen :P ááá dehogy :)) 1. hajlamos vagyok a halogatásra 2. imádom az édességet 3. lusta vagyok mozogni
10. Kedvenc magyarországi városod?
Győr.
11. Házimunka amit utálsz:
VASALÁS.

Még egyszer nagyon szépen köszönöm a díjat, igazán feldobta a mai napomat! :)

1 megjegyzés: