Pinterest Péntek #32

Orbán Szilvi | november 15, 2013
Nem felejtettem ám el, hogy ma Pinterest Péntek van, csak most tudtam gép elé ülni hosszabb időre :) A hét egész jól telt egyébként, leszámítva, hogy lassan 2 hete fáj a derekam, néha még a szemembe is könny szökik, annyira bele tud nyilallni a fájdalom. Nem tudom, hogy mitől, nem tudom, hogy miért, de ha hétfőig nem múlik, biza el kell menne dokihoz, mert kezd már egy kicsit elviselhetetlen lenni. Vagy becsípődött egy ideg, vagy felfáztam és így áll bosszút a szervezetem, nem tudom, de ezért van a dokibácsi, hogy kiderítse mi bajom van :) De remélem, hogy elmúlik hétfőre. Addig is marad a pihenés, fekvés (mert ülve nagyon rossz, a menésről pedig ne is beszéljünk...). Ennek az az előnye, hogy egész nap ágyban netezhetek és tévézhetek, ha már mindenben meg szeretném látni a pozitívumot :) 
Ma egyébként Ő-nek mentünk bakancsot venni, mert szegénykém már elég ramatyul állt vele kapcsolatban, az enyém még egész jól bírja, pedig 2 éve vettem az Aldiban :) Szeretek onnan és a Lidl-ből ruhákat venni, eddig minden ruci jól bírja, méretben is passzolnak és a minőségükkel is meg vagyok elégedve :) Amikor magamnak kerestem csizmát, határozott elképzeléseim voltak vele kapcsolatban. A fő szempont az az volt, hogy fűzős legyen. Nekem mindig hülyén álltak az olyanok, amik nem fűzősek, olyan trampli volt bennük a lábam. De a fűzősek mindig jól állnak, nem tudom miért van ez így. :) De szerencsére 2 éve megtaláltam a nekem valót és szerencsére - le is kopogom - még mindig jó állapotban van.


1. Lakberendezés


Raklapból ágy. Egyszerű, de mégis nagyszerű, csak egy jó matrac kell hozzá :) 

2. Cukiság


Szeretem a fekete macskákat, nekünk is volt egy otthon, Kormi :) Szegény egy kutya áldozata lett, pedig már jó pár évet eltöltöttünk együtt :( De ez a kiscica annyira cuki *.* Amúgy is nagyon helyesek, ahogy alszanak ♥ :) 

3. DIY


Mi mindenre jó a wc papír guriga? :) Akár mutatós "kép" is készülhet belőle. 

4. Manikűr


Karácsonyra simán el tudnám képzelni, imádom ezt a színt! ♥

5. Outfit


Bár a hőmérséklet már nem engedi meg, hogy ilyen lengén öltözzünk, de én akkor is beleszerettem *.* az az ing, omg! ♥ 

6. Humor


Én is szoktam szeretni az ilyen szitukat!-.-

7. Desszert


Majdnem Nutella? Bármikor és bármilyen formában. *.*
Recept

8. Frizura


Tetszik a szőke haj, de valahogy magamat nem tudnám úgy elképzelni :) De a frizura nagyon tetszik :) 

9. Étel


Nyammi ♥

Nektek tetszik valamelyik? 

2 megjegyzés: