' I ♥ Winter ' TAG

Orbán Szilvi | december 07, 2013

Reggel arra ébredtünk, hogy csupa-csupa fehér volt minden (és persze fújt a szél), aminek nagyon, de nagyon megörültem :) Már nagyon vártam, s egyből meghozta az ünnepi hangulatot is, úgy élveztem ahogy ropog a hó a lábam alatt, mint egy kisgyerek :) De persze semmi sem tart örökké, mostanra már elolvadt, semmi nem maradt meg, mintha nem is esett volna semmi sem. Még jó, hogy gyorsan, frissiben készítettem képet az idei első hóról :)
Ám a várakozás hangulata nem múlt el, egész nap karácsonyi számokat hallgattam, s közben ráakadtam egy-két téli TAG videóra, s úgy döntöttem, hogy én is kitöltöm :) Örültem neki, mert nagyon sok olyan TAG van, amiben sminkes kérdések is vannak, de szerencsére ebben nincs :)
Miközben töltögettem, felvettem a pihe-puha mamuszkámat, amit tegnap kaptam a Mikulástól, bebugyoláltam magam pléddel, bekészítettem egy bögre jó meleg teát és közben Testvéreket néztem :)

1. Szereted-e a hideget?
Azt szoktam mondani, hogy nincs rossz időjárás, hanem csak nem megfelelő öltözet. Így ha jól felvagyok öltözve, akkor szeretem a hideget, imádom, ahogy meglátszik a lehelet :) De persze nem szeretek sokáig kinn tartózkodni, ha nem muszáj :)

2. Mi a kedvenc részed a télből?
Egyértelműen a hóesés :) Nincs annál szebb látvány, amikor hatalmas pelyhekben hullik a hó. Ami még tetszik ebben az időszakban, a karácsonyi vásár, a fények, a forralt bor gőzölgő illata a Baross úton.

3. Mi a kedvenc téli italod?
Forralt bor lenne, ha lehetne alkoholt innom, de nem lehet. Így idén lehet, hogy a gyerekeknek való puncsot kóstolom meg :) Amúgy ilyenkor télen nagyon szeretem a forró italokat, kakaót, forró csokit, bármit, ami felmelegít :) 

4. Kedvenc kinti időtöltésed? 
Szeretek Benivel sétálni, főleg ha van egy kis hó :) A kis hülye mindig elkezd benne hemperegni, ugrálni, s néha nagyokat nyal belőle (ami után persze hozzáfog köhögni...). Imádnivaló ilyenkor ♥

5. Mi a kedvenc téli illatod?
Amikor érzem, hogy esni fog a hó :) Kedvencem ezen kívül még a sült alma, fahéj, vanília, ánizs illatú illóolajok, ezeket szoktuk párologtatni itthon :) 

6. Szokott-e havazni ahol élsz? 
Tömören és egyszerűen, igen. Bár havazhatna télen egy kicsit többet is :) 

7. Mi a kedvenc téli ruhád?
A télikabátom :)) Tavaly végre sikerült egy jót találnom, ami elég hosszú és egyáltalán nem fázok benne :) 

8. Mi a kedvenc téli emléked? 
Mikor otthon laktam, minden évben építettünk hóembert, ami egyáltalán nem hasonlított rá, hiszen nem gombócokból állt, hanem egyenes törzse volt neki mindig :) De azt is imádtuk építeni, mindig nagyokat nevettünk közben :) 

Ennyi lett volna, van, amiben egyezünk valakivel? Ha van kedvetek töltsétek ki ti is vagy itt kommentben vagy pedig ha van blogotok, ott és linkeljétek be, kíváncsi vagyok :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése