Karácsonyi készülődés 6. hét

Orbán Szilvi | december 02, 2013
Tartozom egy vallomással. Elfelejtettem tegnap előre megírni ezt a bejegyzést, ezért ma kora reggel álltam neki, s emiatt kicsit később került ki, ne haragudjatok érte :) Mentségemre szóljon, egész este a karácsonyi menüt terveztük, recepteket böngésztünk és 5 év után kiderült, hogy Ő nem a hagyományos karácsonyi menü híve :D még ennyi idő után is képesek vagyunk újat mutatni a másiknak :) De azzal, hogy nem a hagyományos kajákat szeretné, alaposan fel is adja a leckét, mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ételről van szó :) Legyen ünnepi, ne legyen snassz, ne legyen benne sajt (hogy nem lehet szeretni a sajtot?). Ezért van az, hogy nekem már 2 receptem is van, neki meg egy sem :) Azért lesz többféle, mert én nem ehetek olyan ételeket, mint ő, olyan, hogy töltöttkáposzta felejtős. A halat egyikőnk sem szereti, az is kilőve. Ami halálbiztos, az a bejgli (idén sütök először) és a húsleves, na meg az én két fogásom :)) Majd a menüről is lesz bejegyzés, amint összeáll az egész :)

Már közelebb vagyunk a készülődés végéhez, mint az elejéhez, nálunk már egész szépen alakul a lakás, igaz a neheze még csak most jön. Ezen a héten ugyanis a nappali van soron, s ismét eljött az ideje a szőnyegpucolásnak. Ez azzal jár, hogy az egész nappali romokban hever egy ideig, ugyanis tele vagyunk fotelekkel, ágyakkal, amiket el kell pakolni, hogy a padlószőnyeget (ezért szeretnék én laminált padlót...) teljesen ki tudjuk pucolni. Annyi könnyítés van a dologban, hogy év elején beszereztünk egy takarítógépet, amit Sándornak neveztünk el (mert aznap volt Sándor nap, amikor kihozták), s nem kell négykézláb végigsikálnom a nappalit. Kutya mellett már nagyon ráfér a szőnyegre a takarítás, pláne ha a drágaság le is hányta azt, sőt nyáron még le is pisilte a nagy úszások után...Természetesen akkor frissen ki lett takarítva, de azért nem árt neki még egy alapos tisztítás :) Ezt a részét egyáltalán nem várom, ezzel fog elmenni a legtöbb idő, mert amúgy nem sok cuccunk van, amit takarítani kéne, nincs szekrénysorunk sem, de helyette van 2 ágy és 2 fotel :) 

A takarítási listámon a következő feladatok szerepelnek:
♦ a nappali megszabadítása a pókoktól és lakóegységeiktől
♦ az egy darab szekrényünk tetejének letakarítása, a szekrény kívül-belül lemosása
♦ íróasztal áttörlése, fiók lomtalanítása (ha kell)
♦ a fotelek tároló részének lomtalanítása (ha kell) és kitakarítása
♦ a kis asztal letörlése a társasokkal és a DVD-kel egyetemben
♦ lámpabúrák letörlése
♦ ágyneműk kiszellőztetése, ágy kitakarítása
♦ Beni ágyának átmosása, új ágynemű a fiatal úrnak (ha kész a lakás, ő is megy a kádba)
♦ ebédlő sarok áttörlése
♦ az ülősarok tároló egységeinek lomtalanítása, ha kell (igen, kell...), kitakarítása
♦ ajtók, ajtófélfák lemosása
♦ villanykapcsoló lemosása
♦ ablakpucolás
♦ függyönymosás
♦ redőnymosás (nem kell teljesen, mert a múltkor annyira megtakarítottam, hogy csak nagy nehezen lehetett leengedni...)
♦ szőnyegtisztítás

Egyéb tennivalók a héten:
♦ bejelentkezni fodrászhoz, manikűröshöz
♦ ha még nincs meg minden, megvenni valamit a bevásárlólistáról
♦ sk. ajándékokból csinálni egyet-kettőt
♦ megfőzni valamit a menüből és lefagyasztani
♦ ha a képeslapokat nem a boltban veszed, hanem készíted, akkor kezd el őket elkészíteni

Stresszmentes, nyugodt készülődést mindenkinek! :)

2 megjegyzés:

  1. szerintem nézz körül a vegetáriánus vagy vegán karácsonyi ételek közt, tuti találsz fincsinek kinéző sajtmentes ünnepi kajákat. Legfeljebb nem hús nélkül, hanem hússal feldobva készíted el.
    Van egy kifejezetten karácsonyi blog (még nem néztem bele): http://www.vegankaracsony.hu/
    Ezeket pedig már régebb óta ismerem:
    http://magdireceptek.blogspot.hu/
    http://www.zizikalandjai.com/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wow, nagyon köszi az oldalakat, átadom a páromnak, hogy nézze át őket :) Remélem talál valamit :D

      Törlés