Blogger | All in :)

Orbán Szilvi | szeptember 10, 2014
Arra gondoltam, hogy összegyűjtöm egy bejegyzésben azokat a lehetőségeket, linkeket, amikkel teljesen a saját szánk íze szerint alakíthatjuk át a Bloggerünket. Mert hiába mondják azt, hogy a Blogger nem szabható személyre, ez egyáltalán nem igaz. Csak okosan kell használni a Google-t, nyitott szemmel kell netezni és nem árt egy minimális angol tudás :) Sajnos magyar leírásokat nem igazán lehet találni ebben a témában, valahogy megelégednek azokkal a sablonokkal, amik a Blogger készletében vannak, vagy pedig valahonnan töltenek le egyet. Sokat kipróbáltam már én is, de egy sem volt az igazi. Volt, aminél nem működött az, amit én szerettem volna, volt hogy egy káosz lett az egész. Így inkább visszaállítottam a legegyszerűbb sablont, és elhatároztam, hogy utána nézek, hogyan is szabhatom személyre, anélkül, hogy kódokat kelljen írnom, hiszen ebben egyáltalán nem vagyok profi :D 

Észrevettem, hogy az ilyen bejegyzések nagyon népszerűek itt a blogon, s hogy ne kelljen annyit keresgélni - egyébként a Hasznosság kategória alatt minden ilyen poszt megtalálható -, ebben a posztban összefoglalom az eddig megjelent tippeket, trükköket. Így sokkal egyszerűbben megtalálja mindenki azt, ami őt érdekelheti. 






 
















Ezek voltak azok, amiket megmutattam nektek tutorial formájában. Azonban van még néhány olyan "kütyü" vagy ha jobban tetszik: widget, amikkel egy kicsit még feldobhatjuk a blog kinézetét, ezek annyira egyszerűek - ha mégsem, szóljatok és lesz róla poszt -, hogy csak a linkjét teszem be ide.  

Random posztok - Nekem ez tetszik a legjobban a widgetek közül, néha még nekem is érdekes néznem, hogy miket írtam ezalatt a majdnem két év alatt :) Ennek a modulnak a segítségével előkerülnek régebbi bejegyzések is, ami hasznos lehet egy blog, és írója számára :) Innen letölthetitek ti is. 

Friss hozzászólások - szerintem ez is egy alapvető widget, ami nem árt, ha van a blogon, így az olvasók is látják, hogy igenis van élet, sőt így néha még régebbi bejegyzések is előkerülnek. Plusz, ha a blogger többször néz rá a blogra, mint az emailjeire, így egyből látja, ha új hozzászólás érkezik. Innen letölthető.

Ha esetleg van még kérdésetek, vagy van egy jó ötletetek, de én még nem tudtam róla, írjátok meg nyugodtan :)

16 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem az ilyen bejegyzéseidet, annyira hasznos mind! :) A lenyíló menüsort is láttam update-elted, köszönöm szépen, őszi szünetben megvan, hogy a tanulás mellé mivel fogok szöszölni..:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznosak, az ilyen posztok nekem is hasznosak lettek volna, ha lettek volna magyarul :D sok sikert hozzá, ha elakadsz, szólj nyugodtan ;)

      Törlés
  2. Ha már olyan sokszor visszakeresek erre a bejegyzésre, muszáj elmondanom mennyire rajongok érte! Annyira jók, egyszerűek, érthetőek és mégis hihetetlenül hasznosak! :) Bízom benne, hogy még sok sok ilyen bejegyzés lesz! (pl. a random bejegyzések modulról) Bár én már ezekért is nagyon hálás vagyok és köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wow, örülök, hogy ennyire tetszenek ezek a posztok :) A random poszt widgethez megadtam a linket, hogy honnan lehet letölteni, de ha nem boldogulsz vele és esetleg más is szeretné, írhatok róla posztot :) Illetve, ha van még, amiről szeretnél olvasni, írd meg, és igyekszem megírni ;)

      Törlés
  3. Ó egy kincs ez a bejegyzés. Sokat segített nagyon, köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  4. Szia! Nekem egy olyan "óvodás" kérdésem lenne, hogy hogy lehet a hátteret módosítani? A sablonban csak úgy enged képet feltölteni, ha 300 kB alatt van a mérete, de az 1600x1800 képpontos képek, amik nem lennének mozaikosak, mind nagyobbak ennél a méretnél.
    Állítólag a HTML-kódokban kellene valamit módosítani, de már napok óta böngészgetek sikertelenül.
    Előre is köszi a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még így nem próbáltam, de hátha jó lesz: először is töltsd fel a képet egy képmegosztó weboldalra (pl. photobucket). A blogodon, a HTML kódban keress ilyet, hogy body.background és ahol látsz olyat, hogy url, a zárójeles részbe másold meg a kép (ahova feltöltötted) url címét. Ahol csak látod, hogy url a body.background résznél, csináld ezt meg :)

      Törlés
    2. Hát, köszönöm... azt hiszem, inkább a cafebloggal próbálkozom, az jóval egyértelműbbnek tűnik, mint a blogger...

      Törlés
    3. Ahogy gondolod, de szerintem a blogger sokkal jobban személyre szabható, mint a cafeblog :) Csak időt kell rá fordítani ;)

      Törlés
  5. Szia! Imádom ezeket a bejegyzéseket, mindegyiknek hasznát vettem, mikor csináltam a blogomat, ezer köszönet értük :) A közösségi média ikonokat már régóta keresem, hogy honnan lehetne letölteni, nagyon hálás vagyok a linkekért :)

    VálaszTörlés
  6. A hozzászólások widget nálam már hónapok óta halott, le is vettem az oldalsávból, amit pedig itt linkeltél, az 404-es üzit ad. Látom, hogy neked működik, áruld el kérlek, hogy honnan van? Köszipuszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Közben már találtam egy működőt :D

      Törlés
    2. Nekem megnyílik az oldal :) Már nem ezt használom, egyszer nekem is behalt az egész, viszont ezt a linkelt oldalt nem találtam meg (nem értem, miért nem néztem meg ezt a bejegyzést...). Amit most használok már nem tudom, honnan van, de jó lenne egy jobb, mert itt alig látszik valami a hozzászólásból :/ Te mit találtál?

      Törlés
  7. Sziasztok!
    Valaki esetleg nem tud gyógyírt a "Működteti: blogger" feliratocskára? Nem is lenne zavaró, ha nem az oldal tetején üdvözölne mindenkit az újonnan letöltött témámon. Valakinek esetleg ötlet? (Nem, az elrendezés menüben sem tudom félrehúzni, fix helyen van :( )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha az elrendezés menüben nem tudsz vele mit kezdeni, akkor a HTML kódba kell belenyúlnod. Először csinálj egy biztonsági mentést, nehogy gond legyen :) Aztán én úgy csinálnám, hogy megkeresem a CTRL+F kombinációval a "Működteti a blogger" kifejezést és egyszerűen kitörölném. Persze nem biztos, hogy működik, de talán igen. De mindenképp csinálj előtte egy mentést! Aztán hátha tud valaki más is egy jobb ötlettel segíteni :)

      Törlés
    2. Sajnos, ezt nem engedte, de azért köszönöm szépen az ötletet! :)

      Törlés