Szia! Ha először jársz itt és nem tudod, mi is ez a Vigyázz! Kész! Posztolj! dolog, itt olvashatsz bővebben róla. Ha esetleg kedvet kaptál és szeretnél Te is csatlakozni, írj egy e-mailt az eletespillecukor@gmail.com címre és válaszban elküldöm a következő témát, amibe már be is tudsz kapcsolódni :) A megadott téma maradjon TITOK az olvasók számára! :) Az eddigi VKP bejegyzéseit itt olvashatod el :)
Az év utolsó Vigyázz! Kész! Posztolj! részéhez érkeztünk, és a csoportban szavazásra bocsájtottuk, hogy mi legyen eme különleges alkalomból a téma. Mindenképp mást akartam, mint ami a listán rajta van, így a tagokra hagytam, válasszanak ők :) A legtöbben az összegzés mellett tették le voksukat, így az év utolsó VKP-s posztja az Ilyen volt 2014 címet kapta. Méltó lezárása ez ennek az évnek, mindenki visszatekint egy kicsit, ki a személyes élményeit, ki pedig a bloggal kapcsolatos számvetését osztja meg.
Mivel az életemben nem történt nagyon sok minden, amit meg kellene említeni - egy szóval össze lehet foglalni: kesérves volt :) -, így most inkább a bloggal kapcsolatosan tekintek vissza erre az évre, hiszen azért volt egy-két megemlítésre alkalmas pillanat :)
❤ Rászántam magam és útjára indítottam a hírlevelet, és a kezdeti nehézségek és a feledékenységem után most már végre olyan, amilyennek szeretném és sikerült automatizálni is, így már biztosan senki sem marad le semmiről :) Ehhez természetesen nem árt feliratkozni, amit az oldalsávban található űrlap kitöltésével tehettek meg, de itt is elérhető ;)
❤ Megjelent a blogon az első könyvajánló, mégpedig Papp Diána Téli fagyi c. könyvéről írtam pár szót, azóta is imádom ezt a könyvet :) Ezzel ki is léptem egy kicsit a komfort zónámból. Nem olvasok sokat, de ennek én vagyok az oka :) Gépről nem szeretek olvasni, szeretem megfogni, megszagolni a könyvet, de nagyon ritkán van rá lehetőségem, hogy könyvet vásároljak. Könyvtárból nem szeretek kölcsönözni, mert szeretem, ha az én tulajdonomban van a könyv, amit nap mint nap megcsodálhatok (akár meg is simogathatok) a polcon.
❤ Elkezdtem a Motiváló hétfőt is, azonban a kezdeti lelkesedés alább hagyott és bár szeptemberben újra elkezdtem, ismét abbamaradt.
❤ A legnagyobb durranás kétségkívül a VKP kigondolása és létrehozása volt, az első téma a Boldogság címet viselte, ami azonnal feladta a leckét mindenkinek :) Álmodni sem mertem arról, hogy decemberre már ennyi tagja lesz ennek a mozgalomnak, nagyon örülök neki, hogy ennyien csatlakoztak :)
❤ Megtört a jég és feltettem életem első körmös bejegyzését is, ami nem sikerült túl jól, de a lakkozási kedvem nem szállt el, később is bukkantak fel ilyen jellegű posztok :)
❤ Csatlakoztam egy szuper közösséghez a Facebookon, amit azóta sem bántam meg, sőt, boldog vagyok, hogy a tagja lehetek és ami nem más, mint a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége (MBBK).
❤ Regisztráltam az Instagramon és a Twitteren, hogy még közvetlenebb kapcsolatot tudjak kiépíteni veletek.
❤ A Dívány online magazinban szerepel a 2014-es karácsonyi tervező, majd a szódabikarbónás gyurma receptje :) Ha esetleg onnan találtál ide, SZIA! :)
❤ Sok kedves bloggerinát ismertem meg, akiknek azóta is rendszeresen olvasom az írásait.
❤ A MBBK csoport házi feladatainak köszönhetően sok bloggernek a kedvencei között szerepeltem, aminek nagyon, nagyon örülök, igyekszem én is pótolni ezeket a feladatokat :)
❤ A legnépszerűbb bejegyzések a blogolással kapcsolatosak voltak ebben az évben, népszerű volt a közösségi média ikonokról, a menüsorról és az oldalsáv személyre szabásáról szóló bejegyzések, de sok hozzászólás érkezett a blogolással kapcsolatos tapasztalataimhoz és a más weboldalakon zavaró dolgokról szóló poszthoz is :)
❤ Megszüntettem a Pillecukor c. facebook olalt, helyette létrehoztam a Pillecukor blog oldalt, s örömmel látom, hogy egyre többen leszünk ott is :)
Először készítettem tutorialos videót, amiben a fenyőfás közösségi média ikonok elkészítését mutattam meg.
❤ Idén először gyűjtöttem össze ajándékötleteket a blogon, aminek szerencsére pozitív fogadtatása volt :)
És egy kis statisztika nekem, hogy jövőre visszaolvashassam :)
Eddigi összes oldalbetöltés: 190 995; feliratkozók száma a blogon: 130, Facebookon: 172, Instagramon: 127, Twitteren: 40. Ezek nem nagy számok, de mindegyik egy embert takar, akinek tetszik, amit csinálok, éppen ezért minden egyes feliratkozót megbecsülök és szeretek :))
A legtöbben a Google segítségével találtak ide, de a VKP-nak köszönhetően más blogokról is kukkantottak már ide :) A legolvasottabb poszt is neki köszönhető, a Legrosszabb tulajdonságok c. bejegyzést 607-en látták. Nemhiába, az emberek mindig a szálkákat keresik a másikban...Utána nem sokkal maradt le a szódabikarbónás dísz, 430-cal, hála a Díványnak. Sajnos vicces keresőszavakkal nem szolgálhatok, a Blogger ugyanis nem menti el az összes keresőszót, én pedig nem jegyzeteltem szorgalmasan, valamint nem is jelenik meg teljes valójában a keresés szövege :(
Biztos kihagytam még pár dolgot, de a rövid agyam miatt nem emlékezhetek mindenre :) Kíváncsian és tettre készen állok a 2015-ös év elé, remélem sok jót tartogat a számomra. Januárban máris egy szuper dolog történik majd (ami leginkább nekem szuper), de ez még titok :P :)
A többiek évzáró bejegyzését az alábbi linkeken éritek el :)
BUÉK Szilvi, így tovább jövőre is :) (Tudom, hogy nem egy ilyen poszt alá kellene ezt most kommentelni, de tudnál nekem segíteni majd egy alkalmas pillanatban, hogy hogyan lehet hírlevelet kreálni?)
VálaszTörlésKöszönöm és viszont kívánom neked és a családodnak is ;) <3
TörlésTermészetesen segítek, én a Mailchimp-et használom, 2000 feliratkozóig ingyenes, de én ettől még naaaaaagyon messze állok :D :D Nézd meg, s ha kérdésed van, megpróbálok segíteni, nekem is hosszú időbe telt, mire kitudtam tapasztalni :)
Próbálkoztam a Mailchimp-pel, de teljesen el vagyok veszve :(
TörlésNa majd megpróbálok segíteni ;)
TörlésÍrjak mailt?
TörlésAham :)
TörlésBoldog új évet kívánok!
VálaszTörlésKöszönöm ezt a kezdeményezést, nagyon tetszik és nagyon jól érzem magam a csapatban! :)
Köszönöm szépen, viszont kívánom! :) Örülök, hogy csatlakoztál és hogy jól érzed magad velünk, bízom benne, sokáig "együtt" leszünk még ;)
TörlésBoldog Új évet kívánok!!
VálaszTörlésKöszi, neked is! ::)
TörlésBÚÉK! (motiváló hétfőőőőőt nem tervezel? arról anno lemaradtam, pedig jó ötlet! :))
VálaszTörlésLegyen? Akkor lesz! :D Nem tudom miért, valahogy mindig elmaradt, pedig szeretem :)
Törlés