Ilyet még úgysem kaptam :) | Versatile blogger díj

Orbán Szilvi | február 08, 2015
A napokban az a megtiszteltetés ért, hogy két helyről is megkaptam a címben említett díjat, nem is jöhettek volna jobbkor, épp a mélypontból igyekeztem kifelé evickélni :) Láttam, hogy sok kedvenc bloggerinám megkapta és úgy örültem nekik, hiszen megérdemlik. Aztán egyszer csak én is megkaptam az üzenetet, hogy díjat kaptam, a rossz kedv pedig azonnal tovaszállt :D Elsőként Andreina tisztelt meg ezzel a kitüntetéssel - bárki bármit is mond, ez egy kitüntetés egy bloggernek :) -, NecromanCica lepett meg vele :) Mindkettőtöknek (ha olvastok) nagyon szépen köszönöm, s bár 14 random tényt nem tudtam összeszedni - itt és itt már ellőttem a legtöbbet -, sőt 15 blogot sem tudok összeszedni (vagyis 30-at), ugyanis már sokan megkapták mostanában, de azért megpróbálok párat összeszedni mindkettőből ;)

Elsőként következzenek akkor a random tények:

- Tavaly decemberben betöltöttem a 30-at és elhatároztam, hogy ezentúl odafigyelek az arcápolásra, el is kezdtem szépen utánaolvasni néhány dolognak :)

- A flakonos tejszínhabot úgy szeretem a legjobban, ha egyenesen a számba fújom - bár ezt inkább csak akkor szoktam, ha egyedül vagyok itthon, mert mindig rosszallóan néznének rám :D

- Mint kiderült, nekem a vágott virágok a legmegfelelőbb ajándékok (már ha valaki erre szánja el magát), ugyanis hajlamos vagyok elfelejtkezni a cserepes társaik öntözéséről. Ha Ő nem lenne, már mind kipusztult volna :) Viszont szeretek minden kidobott virágot megmenteni, a legutóbb megmentett hibiszkuszom már hatalmas bokorrá nőtte ki magát :) Az már más kérdés, hogy 2 virágot hozott eddig, az egyiket Beni törte le, a másikat pedig egy betévedt denevér... :D

- Ha bonbon, akkor csakis Raffaello. I-MÁ-DOM!

- Nagyon szeretek kirakózni. Egyszer tökre kiborultam, mert a közös puzzle-t egyedül majdnem kiraktam, de mivel Ő is szerette volna rakni - és egyébként is megbeszéltük, hogy együtt rakjuk -, kénytelen voltam visszaszedni addig, ahol közösen abbahagytuk... még bőgtem is...mondjuk épp megjött akkor...

- Amikor jövök haza, mindig számolom a lépcsőfokokat :D 81 van belőle....

- Kedvenc téli édességem a gesztenyepüré, bár ezt az év minden időszakában is tudom habzsolni :D

- I ♥ habcsók :D

Most csak ennyit sikerült összeszedni, a blogokkal már sokkal nehezebb volt a dolgom, s bár tagja vagyok a blogos csoportnak a Facebookon, így is nehéz volt kiválasztani, hiszen sok kedvencem megkapta már, odaadni pedig nem lehet csak úgy, muszájból :) Tudom, hogy akiknek adom, nem nagyon szoktak részt venni ilyenekben, de biztos nagyon jól esik majd, hogy valaki gondolt rájuk ;)

Szóval a díjazottak (igaz már abban sem vagyok biztos, hogy nem kapták még meg):


Akinek pedig szívesen adnám, de már megkapták (róluk biztosan tudom):


Nagyon szépen köszönöm még egyszer a díjat :)

5 megjegyzés:

  1. Szuper jó hogy megcsináltad (:
    Nem is tudtam,hogy 30 vagy-25re gondoltam (: A tejszín hab és a Raffaelloval totál egyetértek :D

    VálaszTörlés
  2. Köszönöööööm a díjat! :)

    A kirakóst megmosolyogtam, olyan régen csináltam már én is, lehet, hogy elkobozom öcsémtől :D
    Cserepes virágot én is szívesen gyilkolok, szóval +1 a vágottaknak :D

    VálaszTörlés
  3. Ó, de drága vagy, nagyon szépen köszönöm a díjat!!! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  4. Gesztenyepüré!!! Amúgy a hibiszkusz nem is tartható könnyen életben beltéren, szóval gratulálok hozzá, a betévedt denevéren pedig nagyon jót nevettem :-D

    Még egyszer köszönöm a díjat, nagyon-nagyon jól esett <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg még megvan a kép arról, hogy hogyan nézett ki, amikor megmentettem és felhoztam egy kuka mellől :D érdemes összehasonlítani, hogy milyen volt és milyen lett :D 4 évet vártunk a virágra, de egyik sem tudott kinyílni :( de legalább azt is tudjuk, hogy piros :D A díjat pedig nagyon szívesen, megérdemled <3 :)

      Törlés