Napzárta #57

Orbán Szilvi | március 07, 2015
Mi ez? A Napzárta egy olyan NAPI rovat, amely során minden este felteszek egy kérdést, amire vagy hosszan, vagy pedig röviden fogok válaszolni és ami a legjobb - és amit nagyon szeretnék -, hogy ti is beszállhattok, nagyon örülnék neki, ha ti is megválaszolnátok őket :) A rovat lényege, hogy megőrizzük azokat a pillanatokat, élményeket, érzelmeket, amik mellett sokszor elmegyünk, elfelejtjük, ha pedig valami rossz volt, akkor visszaolvasva még tanulhatunk is belőle :) Reményeim szerint ez megtanít a rendszerességre, hogy nyitott szemmel járjak a világban, s még akár jól is szórakozhatok/szórakozhatunk közben :)

 

A külföldi konyhák közül melyik a kedvenced? 

Indiait még nem ettem, de mivel úgy hírlik róla, hogy baromira fűszeres, így az azt hiszem nem is nekem való :D De ezen kívül minden konyhával ki vagyok békülve, bár sushit még szintén nem kóstoltam, de nyitott vagyok rá :)

20 megjegyzés:

  1. A szlovákot és a csehet ismerem, szeretem. Olasz, francia,görög, török is jöhet, sőt én még Angliában is csak finomakat ettem (leszámítva a reggelit ).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hagyományos angol reggeli nekem sem jött be :(

      Törlés
  2. Olasz a favorit, én nagyon tésztás vagyok. Tésztát bármikor, bármennyit :D A kínai büféket is szeretem, de már csak ritkán bűnözök. Kipróbálnám én is a sushit de mivel nem vagyok nagy halas, még nem vitt rá a lélek. Továbbá amire még kíváncsi vagyok az a mexikói konyha, csak a sok fűszer miatt nem biztos hogy bírná a pocak. Nem baj, egyszer majd valami könnyebb kaját kipróbálok belőle ;) Ha pedig minden kötél szakad, a tésztát bírja a pocak és imádom is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem vagyok halas, nem szeretem, de ennek ellent mond, hogy anya halászlevét szeretem :D ki érti ezt... :D

      Törlés
  3. Nagyon szeretem a magyar konyhát -pár kivételtől eltekintve- a többi konyháért nem rajongok, kivéve az amerikait, bár az nem igazi konyha azért. Indiait, tenger mellett élő népét a sok hallal és tenger gyümölcsei étellel el sem tudom képzelni, mert mind a fűszeres-csípős ételeket, mind a halat utálom. Azért van pár indiai étel, amit szeretek ha nem fűszeresek -a naant és pár zöldséges ételt. Pár kínait is, de igazi kínait még nem ettem, csak magyar kínai gyorsétteremben, amiről azt mondják, nem az igazi így nem tudom, az igazi is bejönne-e

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tenger gyümölcseiből csak a garnélát vagyok hajlandó megenni, egyszer ettem tintahal karikát, de nem jött be :)

      Törlés
  4. Én a hagyományos és szezonális magyar konyha híve vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy nem kóstolók más népek ételeiből, de csak olyanokat, amelyek ízvilága hasonló a miénkhez. Tehát így jöhet a francia, olasz - az utóbbi a tészta miatt, mert nagyon szeretem a kifőtt tésztákat, én készítem el recept alapján. Olyan népek konyháját meg sem kóstolnám ami irtó csípős mint a mexikói, kínai, indiai, mert nem akarok megfulladni. Egyáltalán nem bírom az erőset. Angliában már voltam többször, de nekem nem ízlik a konyhájuk.Kedvencet nem tudok mondani, nekem úgy általában nem jönnek be más népek ételei. A tenger "gyümölcsei"-t látni sem bírom. Sushit sem ennék, mert a nyers hal szóba sem jöhet. Azt olvastam valahol, hogy a japánok a nyers hal evészetük miatt eléggé szenvednek a bélférgességtől. Megmondom őszintén, hogy én már nagyon régóta legszívesebben a saját főztömet eszem, mert abban tudom, hogy mi van, és hogyan készítettem. Nem kényszerülők semmilyen étteremben enni, és nem is érdekelnek. Bármilyen ételt elkészítek, nem kell étterembe mennem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kínai még nem is olyan csípős, vannak baromira erős ételeik, de vannak az én gyomromnak valók is :D Állandóan én sem tudnék sushit enni, de egyszer megkóstolnám, állítólag a lazac finom :)

      Törlés
    2. Nekem nem ízlik a sushi. Tudom, maradi vagyok, de nekem az csak egy nagy falatnyi ízetlen rizs. Sorrrryyyyy

      Törlés
  5. Indiai konyhát nem ismerem, bár amiket néztem eddig receptek azok alapján biztos hogy ízlene. A görög konyhát imádom, az olasz konyhából a friss paradicsomos ízek tetszenek, a pizza az egyik kedvenc ételem, a tésztákat viszont nem igazán szeretem. Az amerikai konyha nem az én világom. Kínai ételeket is szeretem, bár már nem annyira, mint régen. A szusi nem ízlett. Szóval azt hiszem, hozzám a görög konyha áll a legközelebb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor Cipruson voltam, megkóstoltam egy hagyományos, ciprusi ételt, amiben fahéj volt, de nem ízlett. Ők amúgy is előszeretettel pakolnak fahéjat az ételekbe, ha kell, ha nem :D

      Törlés
  6. Minden tekintetben a japán a kedvencem :) Imádom a hagyományos ételeiket, valahogy jobban esik a szervezetemnek az a sok egészséges, friss hozzávaló, amiket használnak. Udon tészta, miso leves, sushi a kedvenc ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na nekem teljesen új volt, amiket itt felsoroltál :) de biztos finomak, legalábbis annak, aki szereti :)

      Törlés
  7. Azt hiszem, nem lesz túl fantáziadús a válaszom, de leragadtam a hagyományosabb olasz és görög konyhánál. Ha úgy adódik, kínai/thai kajákat is eszem, illetve, nem igazán számít önálló külföldi konyhának, de mivel a nagymamám sváb volt, és rengeteg sváb ételt kóstolhattam, amíg élt (nagy részének a receptjét meg is örököltem tőle), ez is kedvenc.
    (Válaszoltam ám nálam, csak kicsit megkésve, káosz van...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kecskeméten voltam egyszer egy thai kajáldában, ott isteni finom tésztát adtak és hatalmas adagokat o.O nem tudom, hogy megvan-e még... :)
      Igen, olvastam :)

      Törlés
  8. Nem vagyok nagy ínyenc, sem nagy kalandor, úgyhogy ha idegen konyhával találkozom (és általában amúgy sem autentikus helyen/formában, hanem már egy globalizált formában), akkor is leginkább az ismerős(nek tűnő) ízeket, fogásokat választom. De ha mindenképp választani szeretnék, akkor az olasz és a thai. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Lidlben szoktak néha ázsiai hetek lenni, mindig szemezek a kajákkal, de végül sosem veszünk :) egyszer biztos rászánjuk magunkat :)

      Törlés
  9. Az olasz konyha mindenek felett győzedelmeskedik számomra. Nagyon tésztafüggő vagyok, így nem is volt kérdéses. 😊

    VálaszTörlés
  10. A csípős kinai/thai kajákat nagyon szeretem, ha ilyen helyen eszem, mindig valami fincsi csípőset választok.
    Az én kedvencem azonban az orosz konyha. Volt régebben orosz pasim és náluk nagyon sok orosz kaját ettem, nem volt olyan, amit ne szerettem volna :)

    VálaszTörlés