Napzárta #79

Orbán Szilvi | április 10, 2015
Mi ez? A Napzárta egy olyan NAPI rovat, amely során minden este felteszek egy kérdést, amire vagy hosszan, vagy pedig röviden fogok válaszolni és ami a legjobb - és amit nagyon szeretnék -, hogy ti is beszállhattok, nagyon örülnék neki, ha ti is megválaszolnátok őket :) A rovat lényege, hogy megőrizzük azokat a pillanatokat, élményeket, érzelmeket, amik mellett sokszor elmegyünk, elfelejtjük, ha pedig valami rossz volt, akkor visszaolvasva még tanulhatunk is belőle :) Reményeim szerint ez megtanít a rendszerességre, hogy nyitott szemmel járjak a világban, s még akár jól is szórakozhatok/szórakozhatunk közben :)

 

Milyen beceneved, beceneveid vannak? 

Eddigi életem során már volt pár becenevem, a legkedvesebb számomra a Szilvamag, apa nagyon sokszor hívott - és még hív a mai napig is - így, de voltam már Pingu is (a gyurma mese után, mert az volt a kedvencem), Ő pedig Csibének hív a Szomszédok Julcsija után szabadon :D

12 megjegyzés:

  1. Csiga, az óvodai jelem után. Hosszú sztori, gyakorlatilag az oviból öröklődött rám az általánosba majd onnan a gimibe, végül a fősulira és sokan a rendes nevemet nem is tudják, vagy csak hosszú évek múlva kérdezték meg, hogy te Csiga, neked mi is a keresztneved?! :D Anya itthon sokszor hívott Pannának vagy Pankának, ezeket is szeretem, illetve kiskoromban egy ismerősünk nevezett el Zsannmari-nak, azt imádtam a franciás hangzása miatt :) A teljes nevemet nem szeretem használni, az túl komoly, de ha valaki kérdezi hogyan becézzen, akkor csak az Annamari jöhet szóba, az Ancsa, Marcsa és hasonló gyönyörűségektől, amivel a nevemet próbálják becézni agyf*t kapok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked csiga volt? Nekem csillag (óóó beugrott, hogy mi lesz ma a napi kérdés :D) Vicces becenév, de nekem nem tetszett volna, ha így hívnak :) A Zsannmari tényleg nagyon jól hangzik, tetszik :D

      Törlés
    2. Megihlettelek, ez jóó :)
      Én megszerettem mára, persze az elején utáltam, de már teljesen olyan mintha sima keresztnév lenne. Gondolkodtam is, hogy fel kellene venni második névnek.
      A csillag tök jó, én örültem volna neki :)

      Törlés
  2. Szilvamag! Ez nagyon cuki! :)
    Én voltam Hanca meg Panca, főleg apum és keresztanyum hívott (néha még ma is) így. A Párom szerint Kisdínó vagyok :D
    Amúgy az megvan valakinek, hogy amikor dühösek voltak ránk a szüleink, vagy rossz fát tettünk a tűzre, akkor a teljes nevünkön hívtak? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na többek közt ezért nem használom én a Tímeát. XD

      Törlés
    2. Igeeeeen :D De sokszor hívtak úgy olyankor, hogy Szíííííívia :D

      Törlés
  3. Timi – ezt használom a leggyakrabban, így is mutatkozom be, ha csak lehet (a munkahelyemen is sok ügyfélnek és partnernek, ha csak lehet), nem szeretem a Tímeát használni. Nagyon szép névnek tartom, de túl komoly.
    Timike – pár családtag és egy kedves volt kollégám szólít így –, Timcsi – csak a szűk család, főleg apukám –, kicsi Timi – volt kollégák –, kis Timi – a férjem szülei.
    Ezen kívül a férjem nagyon sok légbőlkapott becenévvel tudja megmelengetni a szívem. Sokszor hív cicának, kiscicának (vagy kapcsolódó formáinak, például macsek :P), kicsimnek, de egészen váratlan neveken is, például életmackónak (erre csodálkodtam rá pont a napokban). Nem tudom, honnan jönnek neki a váratlan becenevek, de nagyon jólesnek, akkora gyengédséggel tudja mondani őket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de aranyosan becéz a férjed (olyan cuki pár vagytok, szeretem olvasni, ahogy írsz magatokról) :)
      Én is igyekszek mindig Szilviként bemutatkozni, nem szeretem a Szilviát, az túl komoly nekem én meg a legkevésbé sem vagyok komoly :D

      Törlés
  4. A nevem Lívia és vagy Lia vagy Via vagyok de csak a családban. A férjemnek meg Tota vagy Toti, na azt ne kérdezzétek, hogy ez miből ered, mert fogalmunk nincs, még a férjem sem tudja egyszer csak lett. Teljesen értelmetlen.. De azért ő is legtöbbször Liának szólít. Még nem figyeltem meg, hogy milyen szituban vagyok Tota vagy Toti, de ezután majd megfigyelem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a Líviát még nem hallottam Liának becézve, de lehet azért, mert nincs olyan közeli ismerősöm, akit így hívnak :) Volt egy osztálytársam, Ottília, őt becézték Liának :) de szép becenév, a Toti pedig aranyos :)

      Törlés
  5. Nekem is jó sok volt, régen a tesóm hívott mindenféle fura neveken, voltam Dagobert nénitől a Spenót Szuflén át Krokó, ebből egyedül a Cimbi maradt meg (a mai napig legtöbbször így hívjuk egymást). Anya szokott még neveket adni nekem, a macsektől a mákszemig minden vagyok. De a kedvenceim persze azok, ahogy a kedves hív, 'saját' beceneveim nincsenek nagyon, a legtöbbet mind a ketten használjuk (jó, mondjuk azt, hogy kicsim vagy madárka, csak ő), legtöbbször ezeket: kedves, helyes, bogyó, paszuly, rügy (jó, ezek lehet furán hangzanak, de mindnek története van és szeretjük őket). Az én számból neki még az Attila is becézésszámba mehet, mert előttem mindenki csak Ati, Atikázta, nekem meg Attila, mert az szebb. :)

    Amit ki nem állhatok, az a Zsófikázás. Naná, hogy mindenki kapásból Zsófikáz engem, biztos annyira cuki vagyok. :D Főleg a tanárokra jellemző ez, szerencsére most már egyetemen annyira nem (mert nem is ismernek minket), itt inkább az jellemző, hogy meglepődnek, hogy lány vagyok. Szinte nincs olyan tanár, aki ezt ne játszaná el (névsorolvasás, mindenkinek felolvassák a teljes nevét, nálam persze csak odáig jutnak, hogy Laczkó Dávid, "jelen!", kidülledő szemek, látszik, hogy forognak a fogaskerekek, hogy ilyen névvel miért nem fiú vagyok, aztán lenéz lapra, 'ja, Zsófia', megnyugszik). :)

    VálaszTörlés
  6. Kettő is van, mondhatni :) Picimosoly és Réku. A Rékucit/ Rékuskát és a hasonlókat nem szeretem, nagyon nem.

    VálaszTörlés