Arcápolási rutinom koreai termékekkel

Orbán Szilvi | április 03, 2017

Még januárban érkeztek meg az Oh my brush - Viki blogja alapján kiszemelt koreai arcápolási termékek, de csak most jutottam el odáig, hogy írni tudjak róluk, valamint arról is, hogy hogyan sikerült beépíteni őket a mindennapokba.

Bevallom, nagyon rossz vagyok a rendszeresség terén, s ez az arcápolásra kifejezetten igaz. Nagyon sokszor elfelejtettem, vagy csak egy részét csináltam meg, a fényvédőt pedig rendszeresen lehagytam. Pedig ott van a fürdőszoba polcon minden, szinte kiüti a szemem. Ennek hátterében általában a lustaság állt, illetve hogy eleve azt gondoltam, hogy ez egy hosszú procedúra, amire nekem nincsen se időm, se energiám, pláne nem hajnali négykor (pedig szérumokat még nem is használok).

Aztán egyszer kíváncsiságból megnéztem, hogy mégis meddig tart elvégezni a lépéseket, és kiderült, hogy 5 perc az egész. Hogy rászoktassam magam, felvettem a BJ habit tracker részébe, ugyanis nincs is annál jobb, mint beszínezgetni a kis rubrikákat :)  Azóta bizony rendszeresen, már-már rutinból (hiszen ez volt a cél) nyúlok utánuk, a lemosóm például lassan el is fogy.

A rutin összeállításában óriási szerepe volt Viki blogjának, hiszen általa ismertem meg a koreai arcápolási termékeket, amikről csak jókat olvastam eddig. Igaz, ha a tubusról/flakonról akarom lepuskázni az összetevőket, nyelvtudás hiányában igencsak bajban vagyok, de szerencsére az eladóknál szépen le van írva minden, már csak rajtunk múlik, hogy el is hisszük-e nekik... :) Én hiszek Vikinek, ő pedig nekik, szóval megrendeltem őket, hátha beválnak.

De mielőtt kiválasztottam a termékeket, össze is kellett állítanom a helyes sorrendet, mert hát egyáltalán nem mindegy, hogy mi mi után következik. Ebben segítségemre volt szintén Viki blogja, de nagyon hasznos volt Tajti Ildi, a Szépségreceptek blog írójának könyve, illetve blogja is. Tőle tanultam meg, hogy a fényvédelem nagyon hasznos dolog és nem is mindegy, hogy mivel kenjük a pofikánkat. Sosem gondoltam volna, hogy mennyi mindenre kell odafigyelni, ha szép és egészséges arcbőrt szeretnénk. Az elejétől a végéig átrágtam a könyvet, s mivel én ezt egy kézikönyvnek vettem, szövegkiemelővel kihuzigáltam azokat a részeket, amik rám vonatkoztak, illetve, amiket mindenképp meg akartam jegyezni. 

A bőrtípusom kombinált, az évek alatti "nemtörődömség" miatt vannak barna foltjaim, néha pedig előfordulnak pattanások is, amik igen nehezen múlnak el, s van, hogy nyomot is hagynak maguk után... A későbbiekben beszerzek pár terméket kifejezetten ezekre a problémákra, most egyelőre csak az "alap" termékeket igyekeztem beépíteni a rutinba, nálam már ez is hatalmas lépésnek számít ám :))

Számtalan drogériás terméket kipróbáltam már, egy darabig kenegettem is magam velük, majd "érdeklődés hiányában" ez abba is maradt. Voltak, amiktől kipattogtam, annak ellenére, hogy nincs érzékeny bőröm, mégis volt bennük valami olyan összetevő, ami kihozta a pattanásokat. Így jártam egyébként a Vichy egyik nappali krémjével is, nekem nem vált be, húgomnak viszont igen.
Amióta rábukkantam Viki blogjára, azóta csakis a koreai termékekre koncentrálok, nem tudom, miért - talán a szép INCI miatt, valamint a koreai nők híresen szép bőrűek és nem látszódik meg rajtuk annyira a koruk -, de mindenképp koreai termékekből állítottam össze az arcápolási rutinomat.


Arclemosáshoz elsőként ezt az Etude House Baking Powder Pore Cleansing Foam lemosót választottam, de mivel magas a Ph értéke (9 körül van), így szükség van mellé egy olyan tonikra is, ami visszaállítja a bőr Ph értékét. Ha elfogy és mondjuk nem fogok tudni megvenni egy másik koreai lemosót, akkor a Dm saját márkás, Babylove fürdetőjét fogom beszerezni, nagyon sokan dícsérik és mivel babáknak készült, talán semmi olyan nincs benne, ami irritációt okozna.
A lemosónak egyébként citromos süti illata van, egészen addig, míg el nem dolgozom az arcomon. Utána már eléggé kellemetlen (számomra legalábbis) lesz, alig várom, hogy lemossam, de amúgy sem jó, ha sokáig hagyjuk a arcunkon ezeket a termékeket :) Annak ellenére, hogy egy habzó lemosóról van szó, ne úgy képzeljük el, mint a borotvahabot, vízzel elkeverve könnyedebb lesz az állaga, de nem fog annyira felhabzani. Könnyű lemosni, utána pedig tiszta, már-már csikorgó bőr marad. Tesztet itt találtok róla, természetesen Vikinél :)


Mint azt fentebb említettem, ezután szükség van egy olyan tonikra, ami visszaállítja a bőr Ph értékét, én a Cosrx AHA/BHA Clarifying Treatment Toner mellett döntöttem. Nemcsak a Ph visszaállításában segít, hanem előkészíti a bőrt a többi bőrápolási terméknek, pl. a szérumoknak, esszenciáknak, hogy azok jobban kitudják fejteni hatásukat. Párszor befújom vele az arcomat, majd egy kicsit beletapogatom, belemasszírozom a bőrbe, nagyon hamar beszívódik, nincs se színe, se illata, olyan, mintha csak sima víz lenne. Vikinél itt olvashattok róla tesztet.


Ezután egy géles állagú hidratáló krém következik, mégpedig a Mizon Snail Recovery Gel hidratálója. Két arckrém között vaciláltam, az egyik ez a krém volt, a másik pedig egy másik jól ismert koreai kence, a Mizon Hyaluronic Ultra Suboon Cream. Ha elfogy, szerintem ő lesz a következő, amit kipróbálok majd :) 
Sokan megrökönyödnek a csiganyálka hallatán, engem teljesen hidegen hagy, ha hatásos, akkor miért ne? :D Nekem nagyon tetszik ez a géles állag, nagyon kevés kell belőle, hamar beszívódik és tényleg sokkal puhább és selymesebb lesz az arcom tőle, s ami a legjobb, nem lesznek tőle pattanásaim sem! Viki erről is írt egy tesztet, ezen a linken éritek el.


A nappali rutin utolsó lépése a fényvédő, amit az évek során totálisan elhanyagoltam. Viki blogján akadtam erre az A'PIEU Pure Block Natural Sun Cream Daily SPF45 PA+++ fényvédőre, s mivel olcsó volt és Viki jónak találta, így elsőként őt rendeltem meg. Igaz Ildi könyvében azt olvastam, hogy az ideális mennyiség arcra 1,2 g lenne, de ha betartanánk ezt a mennyiséget, azt hiszem hamar a tubus fenekére néznénk... Én mindig egy picit nyomok az ujjam hegyére, húzok egy csíkot vele a homlokomra, egy-egy újabb adaggal a két orcámra, egy picit az orromra és megint egy picit az államra, majd szépen eldolgozom a bőrömön. Szépen beszívódik, nem hagy nyomot, nem leszek olyan, mint akinek fehérre meszelték az arcát :) Az illata citrusos, számomra tök kellemes, egyáltalán nem zavaró. Természetesen erről is van teszt, itt.


Hétvégente - ha el nem felejtem - felteszek egy AVON maszkot is, a kedvencem a Perfectly Purifying maszk, imádom az állagát, annyira sima és krémes, utána pedig eszméletlenül sima és puha az arcom *.* Az ujjaimmal szoktam felvinni, van amikor vékonyan és van, amikor jóóóó vastagon :D A másik, az egy lehúzható arcmaszk, őt még nem sokszor használtam, az illata nem tetszik annyira, ha rendesen megszárad, akkor szépen, majdnem egyben le lehet húzni, de ha véletlenül beleragad az ember hajába, na hát az... még jó, hogy szombaton próbáltam ki és másnap nem hajnalban keltem és mentem dolgozni, ugyanis tele lett volna a hajtövem apró maszk foszlányokkal, amit nyilván másnak gondoltak volna a kollégák... :D

Ez lett volna az én arcápolási rutinom, a koreai bőrápolási rutin 10 lépésből áll, én ennek egy részét "tettem magamévá", de szépen lassan beépítem a többi lélést is a rutinomba, jöhetnek majd az esszenciák, hámlasztók, fátyolmaszkok, csak győzze a pénztárcám :D

Ti használtok koreai kozmetikumokat? Vannak kedvenceitek?

3 megjegyzés:

  1. Ez az Etude House lemosó volt az első koreai termék, amit megvettem anno, a Benton Aloe BHA tonerrel együtt. Ekkor még nagyon kezdő voltam a bőrápolásban. :)
    A Babylove fürdetők közül én nem ajánlom az Ultra Sensitive Waschlotiont, mert megváltozott az összetétele, és immár szulfát van benne. Az én arcomat szárította. Helyette ezt vettem meg: http://kremmania.hu/kremek/babylove-sensitive-pflegebad-babafurdeto. Sajnos nem tudom, milyen a pH-ja, viszont az állaga csodás: alig habzik, inkább balzsamos-krémes, valószínűleg az olívakivonat miatt.
    Az A'pieu fényvédő a kedvenc fényvédőm, annak ellenére is újravettem, hogy az eredeti, kb. 1500 Ft-os árát ősszel 3000-re emelték.
    Kb. egy hónapja használom a COSRX Galactomyces esszenciát, nagyon jót tesz a szemkörnyékem vízhiányos bőrének.
    A BHA-hámlasztóm is COSRX, gyengéd, sokkal gyengédebb, mint a PC 2%-os liquid, és egy évre elég lehet a 100 ml, ha valaki hetente egyszer hámlaszt vele. (Nekem elég ennyi a BHA-ból.)
    A fátyolmaszkok közül nagyon tudom ajánlani a Balea Vitalt, ha épp nincs türelmed kivárni egy koreai rendelést: DM-ből, 250 Ft-ért, argánolajjal, egy igazi kis csoda volt a bőrömnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Esszencia terén a Bentonnál nézelődtem, hámlasztót pedig majd a Cosrx "szolgáltatja" :) a fényvédőm még kitart egy darabig, keresek majd egy olcsóbbat, hátha...
      Majd szétnézek a Dm-ben a maszkkal kapcsolatban, de lehet, hogy a Notino-ról is rendelek majd, legalább hamarabb megkapom, mintha Koreából jönne :)

      Törlés
  2. Jó estét mindenkinek!
    A projektek megvalósítása érdekében lehetőségünk nyílik rövid és középtávú hitelek rugalmas visszafizetési tervére és megfizethető éves kamatlábra, hogy megkönnyítsük az Ön életét.
    Kérjük, forduljon hozzánk bizalommal a hitelkérelem benyújtása céljából: patricefradet22@gmail.com

    VálaszTörlés