Don't hurry, be happy! | Bonprix rendelés

Orbán Szilvi | július 19, 2018
Nna és akkor most olyan jön, ami még sosem volt itt a blogon, bár van neki fenntartva egy kategória, mégis hanyagolva volt. Egészen eddig a pillanatig, ugyanis most következik a blog történetének első outfit bejegyzése, ami bevallom hatalmas kilépés volt a komfortzónámból. Sosem mutattam meg ugyanis ennyire még magam - Instagramon néha-néha láthattátok, hogy ki is írja ezt a blogot - ezen a felületen, sosem szerettem, ha fényképeznek :D 

Novemberben már volt egy bonprixes bejegyzés, de akkor olyan fényviszonyok voltak, hogy nem tudtunk rendes képeket készíteni, vagy legalábbis olyanokat nem, mint amiket én elképzeltem, így inkább csak az ágyon mutogattam meg nektek őket. De a Bonprixnak hála ismét lehetőségem nyílt arra, hogy rendeljek, és bár most sem úgy alakult, ahogy szerettem volna, de kilépve a komfortzónámból (kérlek nézzétek el nekem, ha nagyon bénának sutának is nézek ki a képeken) - a cipő kivételével - magamon is megmutatom a kiválasztott darabokat.

Annak ellenére, hogy egyre közelebb vagyok a negyvenhez (34 leszek decemberben, te jó ég), még mindig odáig meg vissza vagyok a cuki mintás pólókért, így nem volt kérdés, hogy a kosaramban fog landolni ez a mosómedvés póló. Elsőként ez a kis gengszter ragadta meg a tekintetem, majd elolvastam a feliratot is: Don't hurry, be happy! (egyébként egy ilyen típusú pulóverem már van, még a New Yorkerben vettem és cuki lajhárok vannak rajta ugyanezzel a felirattal :)
Hát itt már tényleg végem volt, hiszen nekem pontosan ez a "hitvallásom", évek óta sőt, talán már gyerekkorom óta így élem az életem, sosem siettem el semmit sem, viszont igyekeztem az élet minden pillanatát kiélvezni és a boldogságra törekedni. 
Ezek a lámák szinte észrevétlenül és sunyin kúsznak be az otthonunkba, már van szalvétám, poharam és képtartóm, most pedig már magamon is viselhetem őket :D Ezt a mintás pólót már az előző Bonprixes rendelésnél is kinéztem, de akkor nem volt a méretemben, így mást kellett választanom helyette, na de most végre hozzá jutottam és hát mit szépítsem: imádom!

Annyira menő ezzel a szemüveggel, sokan megmosolyogták már az utcán, és én is elmosolyodom, ha meglátom magam pl. egy kirakatban visszatükröződni :)
Szerettem volna a ruhatáramba egy basic fehér pólót is, így amikor megláttam ezt a pólók között a weboldalukon, nagyon megörültem. A gombos dekoltázs és a gumírozott derék feldobják egy kicsit és ami a legjobb, nem teljesen áttetsző, éppen csak sejteti, hogy van alatta melltartó (persze érdemes fehér színű melltartót felvenni, de gondolom ezt nem kell megmagyaráznom).
Nyáron is kénytelen vagyok néha nadrágot viselni, így mindenképp kellett egy világos színű farmer a sötétek mellé. A Bonprixes farmerekben eddig nem csalódtam, szerencsére a mérettel sem volt gond, a 42-es pontosan illik rám, bár a szára lehetne egy kicsivel (tényleg nem sokkal) rövidebb, de ezt lehet orvosolni. Kényelmes viselet, én nagyon szeretem, de vigyázni kell vele, mert hamar meglátszik rajta minden, mondjuk ez minden világos nadrággal így van, nem igaz?

Bevallom ezt a cipőt egy kicsit benéztem, nem pont ezt akartam megrendelni, de ha már így alakult, bánja kánya, ez sem volt rossz választás. A piros tornacipőm mellé akartam még egy fehéret is, ami szintén kényes darab, viszont jól feldob egy hétköznapi viseletet. A 38-as lábamra pont jó, korábban rendeltem tőlük egy fekete balerina cipőt is - az volt a próbacipőm -, és mivel az tökéletesen illett a lábamra, ezért mertem megrendelni ezt a cipőt is ebben a méretben.
Alaposan becsomagolva érkezik, külön-külön papírba is betekerve, zacskóban, így biztosan nem sérül meg vagy koszolódik be a szállítás során, valamint jól ki van tömve papírral is, hogy ne veszítse el az alakját sem. Ezt egyébként akkor is bennehagyom, ha épp nem viselem.
 
Összességében nagyon meg vagyok elégedve ezzel a rendeléssel (is), egyik ruhadarabban sem csalódtam. A pólók anyaga nagyon jó, nem nyúlik, s mivel már párszor kimostam őket, nyugodtan állíthatom, hogy nem "tekeredik" meg az anyag, a minták sem kopnak, de nem árt őket kifordítva mosni, valamint a fehéreket csak fehérekkel mosni, így biztosan sokáig hordhatjuk még őket.

A három pólót megtaláljátok a PÓLÓINGEK kategóriában, a nadrágot a NADRÁGOK címszó alatt, a cipőt pedig a SPORTCIPŐK kategóriában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése