Sopronban nyaraltunk 2. rész - Fertőrákos

Miután az előző napon az érmefeldobás révén Nagycenken és Fertőbozon jártunk, szerdán Fertőrákosra látogattunk el. Szerettük volna már az elején letudni a messzebb levő látnivalókat, hogy a maradék 2 napon már csak a helyi látványosságok maradjanak. Ide szintén busszal jutottunk el, a busz pont ott tesz le a kőfejtő előtt, így könnyen odataláltunk és nem is kellett sokat gyalogolni. Pont 10-kor értünk oda, akkor nyitott a témapark is, így mi lehettünk az elsők, akik elindulnak a tanösvényen, ami körbevezet az egész kőfejtőn, bemutatva a környék növény-és állatvilágát. Az első helyünk csak addig tartott, amíg - jó szokásomhoz híven - nem kezdtem el fotózni minden virágot-fűt-fát-bokrot, na és persze a gyönyörű panorámát. Hihetetlen volt a látvány, jobbra tőlünk a kőfejtő hatalmas sziklái, balra pedig a távolban csillogó Fertő-tó.

Nem véletlen, hogy ez a hely rajta van azon a 20-as listán, amit a Szeretlek Magyarország állított össze (és ami alapján eldöntöttük, hogy a listán szereplő többi látványosságot is felkeressük előbb vagy utóbb), valóban hatalmas élmény a tanösvényen és a barlangban sétálni. Mivel témaparkról van szó, a barlang egyik "termében" egy vetítéssel mutatják be, hogy milyen élővilág volt itt a Miocén korban.

A fejünk felett életnagyságban az akkori csúcsragadozó, az őscápa, valamint egy ősdelfin és ősbálna "lebeg", de találunk még itt fosszíliákat, egy hatalmas őscápa álkapcsot (amibe simán beleférnénk) is. 

Egy másik teremben a kőfejtés történelmébe pillanthatunk be, hogy hogyan szállították a hatalmas, kifejtett mészköveket, és a kőfaragásról is megtudhatunk pár fontos és érdekes információt. A barlang hatalmas méretéről árulkodik az is, hogy belefér egy kilátó is, amire persze felmentünk mi is, ki nem hagytuk volna.

 

 

Kár, hogy most nem tudtunk részt venni egy előadáson sem a barlangszínházban, biztos hatalmas élmény lehet, de ami késik, nem múlik.

Az ebédünket a Mithras Vendéglőben költöttük el, direkt olyan éttermet kerestünk, ahol Szép kártyát elfogadnak. Ebéd közben megnéztük, hogy hogyan juthatnánk ki a tóhoz, ahol lehetőség van - sőt, az egész Fertő-tavon csak itt van rá - sétahajózásra, de semmit nem találtunk. 10:30-kor van egy városnéző kisvonat, ami kivisz oda, majd a sétahajózás után vissza is hoz, de mivel már dél is elmúlt, erről lecsúsztunk. A másik lehetőségként - autó hiányában - a gyaloglás maradt, amihez nekem nem sok kedvem volt ebben a kánikulában, de Ő szeretett volna hajózni (meg persze titkon én is), hiszen ezért is jöttünk el Fertőrákosra, így ebéd után nekiindultunk a kb. 5 kilométeres útnak. Tudom, nem vagyunk normálisak, de ezt eddig is tudtuk magunkról :D Volt nálunk naptej, alaposan bekentük magunkat, hogy ha már kutyagolni kell, ne piruljunk ropogósra.

Végig az út mentén sétáltunk, mellettünk a sűrű nádas terült el, mondhatni egy lélek nem járt arra. Néha amikor elhúzott mellettünk egy-egy autó, gondolkoztam rajta, hogy kinyújtom a kezem és kistoppolunk, de nem voltam elég bátor hozzá.

Kicsivel több, mint egy órás gyalogtúra után kiértünk a kikötőbe, megkerestük a Drescher Line hajózási társaságot, mert abban az napszakban ők indítottak sétahajózást, ám amikor odaértünk (csapzottan, porosan), jött az első hidegzuhany: csak minimum 8 fővel indítanak hajót, de egyelőre csak ketten vagyunk. Jó, hátha az indulási időpontig (kb. fél óra) még jönnek páran... Majd jött egy másik zuhany: nem fogadnak el SZÉP kártyát - se bankkártyát -, pedig a jegyet a szabadidő zsebemből szerettem volna kifizetni. Na mindegy, mivel mindig van nálunk készpénz (pont az ilyen esetekre), és szerencsére két családnak köszönhetően összejött a létszám is, így nem kellett dühösen csalódottan visszagyalogolni.

A hajóút során a hajókapitány hasznos információkkal, érdekességekkel látott el bennünket a Fertő-tóval kapcsolatban, majd amikor átértünk az osztrák-magyar határon, megtekinthettük, ahogyan a strandon süttetik az emberek a hasukat a napon, hogyan falják a dinnyét/banánt/kukoricát. Ahogy néha előbukkantunk a nádasból, úgy éreztem, mintha kémek lennénk :D

 

 

Az út kb. 1-1,5 órás volt, de annyira jólesett gyönyörködni a tájban, hogy észre se vettem, hamar eltelt ez az idő. A hajón legalább kipihentük magunkat, ugyanis még várt ránk a gyalogos visszaút. Azonban most azzal szórakoztattuk magunkat, hogy meg kellett tippelnünk, hogy milyen autó jön majd el mellettünk. Ha eltaláltuk a nemzetiséget (rengeteg osztrák és német autó járt arrafelé) és a kocsi színét, 2 pont járt. Ha a kettő közül csak az egyiket, akkor 1 pont. (Ha valakit érdekelne a végeredmény, döntetlen lett :D) Visszafelé mintha sokkal gyorsabban beértünk volna, ráadásul nem is kellett most a kőfejtőig elgyalogolni, hanem csak az első buszmegállóig.

Talán nem árulok el nagy titkot, alaposan elfáradtunk, mire visszaértünk Sopronba. Vacsorázni a Deák étterembe mentünk el, a szállásunk honlapján ajánlották, és nem csalódtunk benne. A kerthelyiség hangulatos volt, a pincérek kedvesek, az ételek pedig nagyon finomak, ezért, ha valaki szintén Sopronba látogat, nyugodtan térjen be hozzájuk.