25 furcsa tény rólam :)

Orbán Szilvi | október 07, 2013
Vasárnap unatkoztam egy kicsit és ha unatkozom, elég fura ötletek jutnak eszembe :) Így jött ez az ötlet is, amit inkább YouTube guruknál lehet látni, írásban még nem láttam, legalábbis az általam követett blogokon nem. Meg is kérdeztelek benneteket a Facebook-on, hogy érdekel-e benneteket, s elég sok lájkot kapott, szóval összeírtam őket itt a blogon is, fogadjátok szeretettel :)


1. Tudom mozgatni az orrcimpáimat. Ezt az egyik gyerekkori barátomtól, a szomszéd sráctól próbáltam anno eltanulni, de nem ment egyszerűen :) De kitartó "munka" és gyakorlás után teljes a siker, valahányszor csinálom , mindig megmosolyogtatok vele valakit :) 
2. Amikor kicsit erősebb a fény, olyan mintha csúnyán néznék, pedig nem is. Ezért jó a napszemüveg, ápol és eltakar :) 
3. Érdekes módon, ha valaki magyaráz valamit a társaságomban, mindig nekem mondja. Ezt már többször észrevettem, s emiatt én mindig zavarba jövök :)  
4. Ha nagyon nevetek valamit, akkor vagy egy szem hang nem jön ki a torkomon, vagy pedig úgy nevetek, mint Gézengúz Guszti kutyája Mardel :) 
5. Kutyatalp, kutyapofa és kutyafül mániás vagyok. Imádok ezeket fogdosni, simizni, birizgálni :) Néha még idétlenül gügyögök is hozzá. 
6. Amikor már álmos vagyok, elkezdem gyűrögetni a füleimet. Ez még gyerekkoromból maradt meg, de ugyanezt csinálom akkor is, ha hidegek, s imádom így felmelegíteni őket :)  
7. Imádom a fagyasztott zöldborsót, csak úgy magában, egyenesen a fagyasztóból :)  
8. Ha boltba megyek és valamit megfogtam, megnéztem, akkor sosem teszem vissza a polcra, az már jön haza velem. Valami miatt úgy gondolom, hogy sírna, ha ott hagynám :)) Hülyeség, tudom.  
9. Nálam a dinnyeevés elengedhetetlen "kelléke" a friss kenyér és a kanál. Késsel valahogy sosem tudtam rendesen enni, és a kenyér pedig egyszerűen kell hozzá :) 
10. Többször át kell olvasnom minden bejegyzést, mielőtt közzé tenném, illetve valamihez hozzászólnék, ugyanis állandóan felcserélem a betűket, elég sokszor a számokat is :) Már beszédben is sokszor előfordult, hogy felcseréltem a betűket. 
11. Sosem szoktam beszélgetést kezdeményezni. Tudom nem egy jó tulajdonság, de valahogy jobban szeretem, ha engem szólítanak meg és nem nekem kell odamenni máshoz.  
12. Bármilyen töltött kekszről van szó - pl. Pilóta keksz -, mindig szétszedem, kieszem belőle a krémet és utána eszem meg a kekszet. Ugyanez érvényes a piskóta tallérokra is, leszedem róla a zselét, leeszem róla a csokit, utána a zselé és végül a piskóta.  
13. A túrórudiról mindig leeszem a csokit és utána a túrót eszem meg. Húgom is így eszi :)  
14. Mikor kicsi voltam, levágtam a hajas babáimról a hajat, mert azt hittem, hogy majd kinő, de nem nőtt... :)) 
15. Ez nem tudom, hogy mennyire furcsa, de én a túrós tésztát sok cukorral és tejföllel (illetve most már natúr joghurttal) eszem. Valahogy nekem a szalonna nem fér bele, igaz, nem is ehetek olyat. Elég sokan furcsán néztek már rám, mert szerintük a túrós tészta sósan jó. Szerintem meg édesen.  
16. Mióta összeköltöztem a párommal, főzéskor kihagyom a hagymát az ételekből (még azokból is, amikbe nagyon kellene), mer nem szereti. Nekem sűrűn hiányzik, de viszont így sem rosszak, sőt néha még finomabbak is, amin meg is lepődtem :)  
17. Bárhova megyek, mindig sokkal korábban indulok el. Inkább szeretek korábban érkezni, mint elkésni, így feltérképezhetem a terepet, ha még nem jártam ott korábban :)  
18. Régen utáltam ruhát próbálni. Még most sem nagyon szeretek, de mivel nagyon sokszor vettem meg úgy ruhát, hogy nem próbáltam fel, s otthon derült ki, hogy nem is passzol. Ebből jön a következő pont. 
19. Nem szeretek reklamálni a boltban, ha hibás terméket veszek. Persze azért visszaviszem, de ilyenkor mindig izgulok, hogy vajon sikerülni fog-e vagy elhajtanak a bánatba. De mindig sikerül :)  
20. Bármikor képes vagyok jégkrémet enni, még télen is, amikor odakinn esik a hó (csak legyek jól betakarózva).  
21. Kiskoromban leestem egy vándorcirkuszban a legfelső sorból a nézőtéren és magammal rántottam a padokat (amiket ugye rögzíteni kellett volna, de nem tették meg). Emiatt eltört a karom, s a dokik rosszul rakták össze. Emiatt valahányszor kinyújtom a karomat, mindenki elszörnyülködik, hogy miért ennyire görbe a karom?!  De engem nem zavar, nem akadályoz a hétköznapi életben, ez hozzám tartozik :) 
22. A lábujjaimmal bármit fel tudok venni a földről. Nagyon hajlékony lábujjaim vannak :)  
23. Utálok telefonálni. Gyomorgörcsöm van, ha telefonálni kell, vagy valami hivatalos ügyet kell intézni telefonon. Ha mégis muszáj, mindig vázlatot írok a mondandómról, hogy be hebegjek ott össze-vissza. 
24. Imádom a bögréket, és a műzlis tálakat, de ennek ellenére sosem kapok ilyeneket ajándékba :)
25. Van, hogy nagyon gyorsan elfelejtek dolgokat, hiába előtte 5 perccel mondták el, vagy csináltam meg, pakoltam el, stb. Viszont a gyerekkori, kórházban eltöltött időkre (lásd. 21. pont) tökre jól emlékszem.
+1. Imádom a sűrített tejet a tubusból kiszopogatni :))

Hát ezek az én hülyeségeim, remélem nem vagyok egyedül néhány dologban :))

Van olyan pont, amiben egyezünk valakivel?

5 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Én is, miközben írtam :) örülök, hogy mást is megnevettethettem vele :)

      Törlés
    2. Ràm a 23.tól az összes illik:D

      Törlés
  2. Sok közös furcsaságunk van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, bíztam benne, hogy nem vagyok velük egyedül :))

      Törlés