Karácsonyi készülődés 5. hét

Orbán Szilvi | november 25, 2013
A héten már Győrben is felkapcsolják a karácsonyi fényeket és kezdetét veszi az adventi vásár, amit már nagyon nagyon várok :) Sokak csak ilyenkor kapnak észbe, hogy jesszus már december van, ideje lenne lassan elkezdeni a készülődést, takarítani, bevásárolni, ajándékokat nézni, venni, csomagolni, stb. 
Én pedig nyugodtan hátradőlhetek, mert szépen, nyugisan haladok a készülődéssel, nincs fejetlenség, minden halad szépen a maga medrében (legalábbis eddig). Egyedül a dekorációval és a sk díszekkel nem haladok annyira, mint azt szeretném, annyi tervem van, de még semmit sem csináltam meg közülük. 
Az adventi naptárral kapcsolatban fogalmam sincs, hogy mi legyen, mi kerüljön bele, de ahogy ismerem magam, biztos az utolsó pillanatban fog bevillanni az isteni szikra :) Ez az utolsó pillanat dolog egyébként nagyon jellemző a családomra, legyen az takarítás, vásárlás, házi dolgozat beadandó, vizsgára készülés stb. Az sosem izgalmas, ha nyugodtan kell készülni valamire, mert van bőven rá időnk. Az úgy jó, ha már csak napjaink, rosszabb esetben óráink vannak egy adott dologra. Erről jó lenne leszokni, ezért is csináltam tavaly a készülődést a Rendteremtővel és ezért osztottam be ismét a heteket karácsony előtt :)


Erre a hétre a hálószoba jutott, ami szerencsénkre nem nagy és nincs benne sokminden, szóval viszonylag hamar le lehet tudni :) Ez persze hajlamosít arra, hogy halogassam a dolgokat, mert áááá van még időm, van rá egy hetem, minek siessek?! S ahelyett, hogy minden nap haladjak vele egy keveset, inkább egy vagy két nap alatt, rohanva, idegbetegen akarom megváltani a világot. Gondolom ez sokaknak ismerős, legalábbis nagyon sok helyen olvasom, a fórumon is fel-felmerül ez a probléma néha, s gyakran láttam ezt otthon is. A szombat mindig idegbaj volt, mert egy nap alatt kellett kimosni 4 vagy 5 adag ruhát, megfőzni, elmosogatni, felporszívózni, felmosni, port törölni, stb. A nap végére pedig hullaként rogyott össze mindenki, ahelyett, hogy időt töltöttünk volna el egymással, hiszen amúgy is az egész hét ebből áll, alig találkozunk, alig tudunk beszélgetni, stb. 

Megint elkalandoztam, de azért írtam le, hogy lássátok, mi sem vagyunk tökéletesek, s pontosan ezért kell tervet, listát készíteni, átgondolni a készülődést, hogy legalább a teendőkkel tisztába legyünk, be is oszthatjuk őket, hogy ne minden egyszerre szakadjon a nyakunkba. Mert akkor elveszik a karácsony szépsége, elveszik az, amiről igazán szól (a vallási részt most nem említem). Ha rendesen beosztjuk az időnket, nyugodt tempóban készülhetünk az ünnepekre, s nem csatakosan, idegesen, üveges szemmel rogyunk le a fa alá, s az ilyenkor megszokott veszekedések kialakulásának is kevesebb lesz az esélye :) 
Nem kell semmihez sem görcsösen ragaszkodni, csak annyit vállaljunk, amit normálisan, agybaj nélkül tudunk teljesíteni.

Szóval ott tartottam, hogy hálószoba. Az ezzel kapcsolatos listámon a következők szerepelnek:

*pókhálózás (sarkok plusz a plafon is)
*ablakpucolás
*függönymosás + vasalás
*ajtók, villanykapcsolók lemosása
*polcok letörlése
*mütyűrök, könyvek leporolása
*tv leporolása
*tv-s szekrény ki-és lemosása
*ágyneműtartó kimosása, kiszellőztetése
*ágy alatt felseperni, felmosni
*éjjeli szekrény ki-és lemosása
*faliszőnyeg kimosása
*lámpabúrák lemosása
*porszívózás
*felmosás

Egyéb teendők a héten:
*adventi naptár készítése
*adventi koszorú elkészítése
*ha még nincs meg minden, megvenni valamit a bevásárlólistáról
*sk. ajándékokból csinálni egyet-kettőt
*ünnepi dekoráció kitalálása, esetleg néhány dolog megvétele vele kapcsolatban
*képeslapok megvétele** (az Aldiban és a Lidl-ben is szokott akciós lenni, 10, de van, hogy 20 darabos csomagban lehet őket kapni, mindig ott vesszük őket, nagyon szépeket ki lehet fogni néha)  
*a menüből megfőzni valamit, amit le lehet fagyasztani

** ha nem akarsz venni, akkor készíts, de mindenképp kézzel írd meg a lapokat, ne e-mailben küldj karácsonyi üdvözletet :)

Jó készülődést mindenkinek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése