Motiváló Hétfő

Orbán Szilvi | február 10, 2014
Hoppácska, majdnem elmaradt az erre a hétre szóló mottócskánk :/ Ejnye, ejnye ez van, ha nem nézek bele a kis blogos naptáramba, ott már előre minden hétfőre, péntekre, vasárnapra be vannak írva az állandó rovatok, szépen besorszámozva, mert hajlamos vagyok azt is felfelejteni, hogy éppen hol tartok. Olyankor jön a blogon a visszagörgetés, hogy hol is hagytam abba? Ezt megelőzendő vettem egy zsebnaptárt, csak ma épp elfelejtettem belekukkantani :) 
De még egyáltalán nem késtem el vele, még éjfélig bőven van idő ebből a hétfőből :) 


Sajnos ilyen az ember (most mondhatnám, hogy a magyar, de ez világszerte előfordul, nemcsak ránk vonatkozik), hajlamos mindjárt egy rossz megnyilvánulás, egy hiba alapján előítéleteket állítani egy ember irányába, s azon már nagyon nehezen változtat. Jó, persze az első benyomás is sokat számít, de ha egy ember valamiben hibázik, az nem jelenti azt, hogy ez mindig így van, egyből le kell írni, és többé esélyt sem adni neki, hiszen mindenkinek vannak rossz napjai, amikor semmi sem sikerül. 
Meg kell adni az esélyt a másiknak, hogy bebizonyítsa, hogy megmutassa az igazi személyiségét, hagyni kell kibontakozni. Ahogy a tenger is tud selymes, simogató és gyengéd lenni, azonban a pusztító, romboló erő is ott rejtőzik.

Ti mit gondoltok? Veletek is előfordult már, hogy elhamarkodottan ítélkeztetek? 

A mai mottó és még több inspiráló idézet az Idézetek és motiváló plakátok c. pinterest táblámon.  

1 megjegyzés: