Mi ez? A Napzárta egy olyan NAPI rovat, amely során minden este felteszek egy kérdést, amire vagy hosszan, vagy pedig röviden fogok válaszolni és ami a legjobb - és amit nagyon szeretnék -, hogy ti is beszállhattok, nagyon örülnék neki, ha ti is megválaszolnátok őket :) A rovat lényege, hogy megőrizzük azokat a pillanatokat, élményeket, érzelmeket, amik mellett sokszor elmegyünk, elfelejtjük, ha pedig valami rossz volt, akkor visszaolvasva még tanulhatunk is belőle :) Reményeim szerint ez megtanít a rendszerességre, hogy nyitott szemmel járjak a világban, s még akár jól is szórakozhatok/szórakozhatunk közben :)
Hol jártál ma utoljára?
Hihi, fura, hogy most dobta ki a gép ezt a kérdést, ugyanis pont most jöttünk haza, ezért hozom még csak most ezt a posztot :) Na nem kell semmi izgalmasra gondolni, a Praktikerben voltunk, a zuhanyhoz vettünk gégecsövet :D Tegnap este ugyanis meghiúsult a me-time, mert a gégecső eltört és gyakorlatilag mindenhol ömlött a víz a zuhanyfejen kívül :D A testradírozásból semmi sem lett (pedig annyira rákészültem, olyan jól esett volna egy kis feketeribizlis kényeztetés), s "kénytelenek" voltunk kádfürdőzni, úgy pedig nem olyan jó a radírozás. Sebaj, majd legközelebb :)
Ti merre jártatok ma utoljára?
Levittem pár dolgot a kukához, amúgy nem hagytam ma el a lakást. :)
VálaszTörlésVannak ilyen napok az ember életében :)
TörlésKórház - gyakorlat
VálaszTörlésA ház aljában lévő kínaiba mentem le ebédért. Hónapok óta nem jártam ott, de most tökre megkívántam a kínait. Hát, nagy pofáraesés volt, mársemmisemolyanmintrégen.
VálaszTörlésÉn inkább a thai kajákat szeretem, de nagyon ritkán jutok hozzá :/ és sajnos már én is tapasztaltam, hogy már semmi nem olyan :( még az sem, amire az van ráírva, hogy eredeti recept :/
TörlésKistesco-ban. Sósavat akartam venni a WC-be, de nem volt nekik. WTF.
VálaszTörlésÉn sosem mertem még sósavat önteni a vécébe :D mondjuk panel 4. emelet, ki tudja milyen állapotúak itt a csövek, nem szeretném, ha gáz lenne :D
TörlésNem lesz baja. :D Anyukám rendszeresen csinálja. Nekem ez az utolsó mentsváram, az állandósult kellemetlen szagok miatt, eddig csak gyengébb cuccokkal próbálkoztam. Ez hátha beválik.
TörlésNem tudom, én fosok a sósavtól :D :D Nekem bevált az Aldiban (de máshol is van) wc-frissítő gélek, semmi kellemetlen szag nincs a vécében. Igaz nem bio :(
Törléskonyhába a vacsorámért : DDD
VálaszTörlésma tanultam egész nap, holnap is ez a program szóval nincs kimenő : D
:D de milyen jó lesz majd utána kimozdulni ;)
TörlésSétálni :) Előtte meg kocsmában :D Na, nem kell rögtön rosszra gondolni, csupán családi vállalkozásról van szó :)
VálaszTörlésAjj, pedig majdnem írtam valamit... :D ááá csak vicc volt :) a séta egészséges is, bár nekem kimerül abban, hogy leviszem Benőt sétálni :D
TörlésVizsgázni voltam ma, aztán felmentem a barátnőmhöz egy kicsit. Kiültünk a balkonra, betakaróztunk, kaptam gyömbéres teát, néztünk le a városra és közben hatalmasakat beszélgettünk. Annyira hiányzott már ez a nyugalom :D Igazi me-time volt :)
VálaszTörlésJaj olyan jó lenne, ha én is kiülhetnék a balkonra :) még akkor is, ha ilyen hideg van :D
TörlésCarrefourban,egy kis bevasarlas :)
VálaszTörlésAnyukámnál, otthon. :)
VálaszTörlésShoppingolni :)
VálaszTörlésHm... én az otthon-iroda-otthon útvonalat teszem meg nap, mint nap. Bevásárolni a vőlegényem jut el. Annyi a meló, hogy egyszerűen 10-12 órát kell hajtanunk napi szinten. Tehát nem a kényelmes munkatempó, hanem a pörgős. De már látom a végét. Addig viszont sehova sincs kedvem menni.
VálaszTörlésViszont azt hiszem hazafele be kell ugranom a patikába meg egy éjjel-nappaliba, mert vőlegény elkapott valami lázas-torokfájós-orrfújós megfázást.
Uh, jobbulást neki, neked pedig kitartást! :)
TörlésLakóotthon-ahol dolgozom (:
VálaszTörlés:)
Törlés