Ujjé, ismét egy díjas poszttal jelentkezem, ugyanis úgy hozta a sors, hogy a közelmúltban két díjat is kaptam, aminek nagyon, de nagyon örülök. Az egyik díj a Liebster award nevet viseli, őt Zsófi adakozta nekem, a másik pedig a Versatile blogger díj, amit ezúttal Ramitól kaptam, ezúton is nagyon szépen köszönöm! Igazából nem is tudom, hogy mivel érdemelte ezt ki, de nagyon jól esett, hogy rám (is) gondoltak, és mint mindig, most is pont jókor jött :) De akkor lássuk is sorban, hogy mik a teendők, bár szerintem már alig vannak olyanok, akik ne ismernék ezeket a díjakat, hiszen mostanában díjeső volt a blogger világban :D
Kezdjük a sor a Liebster Award-dal, aminek keretében 10 dolgot kell magamról elárulnom, 10 kérdésre kell válaszolni, majd nekem is fel kell tennem 10 kérdést, amit 10 bloggernek tovább kell küldenem. Sajnos már ott megbukik a dolog, hogy egyáltalán nem tudok 10 dolgot összeszedni magamról, amit már nem írtam le volna itt, itt, itt vagy itt. Aki szeretné, mazsolázgasson össze 10 tulajdonságot, amit még nem tudott rólam ;)
Zsófi kérdései a következők voltak:
Külön a gyógyszergyártó cégekről nincs véleményem, inkább az orvoslátogatókról, akik különböző gyógyszergyártó cégek termékeivel kopogtatnak a háziorvosok ajtaján. Teszik ezt általában pontosan akkor, amikor én is ott vagyok, és pont rám kerülne a sor. Szerencsére nem vagyok az a típus, akinek a vérnyomása ilyenkor az egekbe szökik, de azért eléggé szokott zavarni, főleg ha már pisilnem is kell és a mosdó zárva van (Amit nem is értek, hogy egy egészségügyi intézményben miért van erre szükség?!?), már pont végeznék, mennék haza és akkor tipeg be a hölgy, kopog, beengedik és vagy fél órán át megy a rihegés-röhögés, jópofizás, majd se puszi se pá, se viszlát és elnézés, eltipeg... Nem értem, hogy miért nem lehet olyan időpontban megejteni ezt, amikor vége a rendelésnek? Megbeszélik telefonon, hogy akkor keresse fel a rendelőt, vagy a betegek mindig ráérnek?
Amennyire szeretnék egészségesen élni, annyira nem tudok lemondani a csokiról, a Nutelláról és más olyan nasiról, ételről, amit ki kellene iktatni ahhoz, hogy egészségesen étkezzek :( Így inkább a mértékletességre törekszem, már nem zabálok annyit, igyekszem kerülni a zsíros ételeket (az epebaj miatt ez amúgy is ajánlott), a mozgással már bajok vannak. A sérv miatt igen korlátozott a mozgási lehetőség, már korábban is emlegettem, hogy úsznom kellene...
Nem mondanám magam annak, sajnos nagyon keveset olvasok. Bár összeállítottam itt egy listát azokról a könyvekről, amiket szeretnék magaménak tudni, de még egyet sem sikerült beszerezni, de őket mindenképp elolvasnám :)
Talán az, hogy a kis keresztfiam egyszer kimondta a nevem és nem az általa választott (egyébként roppant vicces) néven szólított :D
Egyik sem :D Egyáltalán nem rajongok az ilyen filmekért, nem köt le, sőt egyenesen irritál. Persze ha valaki ilyen néz, nem lesz kevesebb a szememben, csak engem hagyjon békén vele :)
Általános iskolában szinte lenyomták a torkomon, ugyanis 8 évig református általános iskolába jártam, minden hétfőn reggel a templomban kezdtünk áhítaton, volt hittanóra is.Elég bonyolult ez a hites téma, mert bár inkább a tudománynak hiszek, sem mint a Bibliának, de viszont szeretném hinni, hogy ha meghalok, találkozhatok azokkal, akiket már elveszítettem, főleg a nagypapáimmal, akiket nem is ismerhettem meg :)
Imádom a kutyafüleket morzsolgatni, a babatalpakat puszilgatni, a babanyakat szagolgatni :D
Én nem hiszek semmilyen reinkarnációban, hogy majd valakinek vagy valaminek a testében újjászületek, de alaposabban még sosem mélyedtem el ebben a témában.
Szerintem igen :) Én legalábbis annak tartom az Ő és köztem levő kapcsolatot :)
Háhogyafenébene! :D
Az én kérdéseim a következők:
1. Az ágy jobb vagy bal oldalán alszol?
2. Kedvenc mobilos alkalmazás, játék?
3. Gyorsétterem vagy egészséges ételek?
4. Mi az, amiről semmi pénzért sem tudnál lemondani?
5. Eső vagy hó?
6. Babonás vagy?
7. Kedvenc szín, amit bármikor viselni tudnál?
8. Mi az, amit semmiféleképpen nem tudsz elképzelni magadon, pl. ruha, kiegészítő, stb.?
9. Hazudtál már valaha?
10. Örülsz a díjnak, vagy inkább zavar? :P :)
A Versatile blogger díj keretében 7 dolgot kellene elárulnom magamról és 7 embernek kellene tovább küldenem, de fentebb már belinkeltem, hogy hol olvashattok rólam többet, így ide már nem linkelem be, és mivel két díjat kaptam, így én egyből két díjat adok tovább, azon kedves bloggereknek, akiket nagyon szeretek olvasni és 100%-osan megérdemlik ezeket a díjakat :) Ha pedig lehetne, akkor vissza is küldeném azoknak, akiktől kaptam őket ;)

Van-e véleményed a gyógyszergyártó cégekről?

Amúgy én úgy vagyok ezzel a gyógyszeres dolgokkal, hogy ha fáj valamim, akkor beveszek egy gyógyszert, nem szenvedtetem magam feleslegesen, hiszen ha fáj valamim, akkor nyűgös és agresszív vagyok, ami nem tesz jót egy kapcsolatnak sem :(
Egészséges életmód vagy mindegy?
Amennyire szeretnék egészségesen élni, annyira nem tudok lemondani a csokiról, a Nutelláról és más olyan nasiról, ételről, amit ki kellene iktatni ahhoz, hogy egészségesen étkezzek :( Így inkább a mértékletességre törekszem, már nem zabálok annyit, igyekszem kerülni a zsíros ételeket (az epebaj miatt ez amúgy is ajánlott), a mozgással már bajok vannak. A sérv miatt igen korlátozott a mozgási lehetőség, már korábban is emlegettem, hogy úsznom kellene...
Könyvmoly vagy?
Nem mondanám magam annak, sajnos nagyon keveset olvasok. Bár összeállítottam itt egy listát azokról a könyvekről, amiket szeretnék magaménak tudni, de még egyet sem sikerült beszerezni, de őket mindenképp elolvasnám :)
Van-e valami szép emléked a közelmúltból?
Talán az, hogy a kis keresztfiam egyszer kimondta a nevem és nem az általa választott (egyébként roppant vicces) néven szólított :D
Fantasy vagy Sci-fi?
Egyik sem :D Egyáltalán nem rajongok az ilyen filmekért, nem köt le, sőt egyenesen irritál. Persze ha valaki ilyen néz, nem lesz kevesebb a szememben, csak engem hagyjon békén vele :)
Mit gondolsz a vallásról? Van e hited?
Általános iskolában szinte lenyomták a torkomon, ugyanis 8 évig református általános iskolába jártam, minden hétfőn reggel a templomban kezdtünk áhítaton, volt hittanóra is.Elég bonyolult ez a hites téma, mert bár inkább a tudománynak hiszek, sem mint a Bibliának, de viszont szeretném hinni, hogy ha meghalok, találkozhatok azokkal, akiket már elveszítettem, főleg a nagypapáimmal, akiket nem is ismerhettem meg :)
Van e valami mániád/perverziód?
Imádom a kutyafüleket morzsolgatni, a babatalpakat puszilgatni, a babanyakat szagolgatni :D
Szerinted mi történik a halál után?
Én nem hiszek semmilyen reinkarnációban, hogy majd valakinek vagy valaminek a testében újjászületek, de alaposabban még sosem mélyedtem el ebben a témában.
Létezik igaz szerelem és barátság?
Szerintem igen :) Én legalábbis annak tartom az Ő és köztem levő kapcsolatot :)
Leszünk barátok? :D :D
Háhogyafenébene! :D
Az én kérdéseim a következők:
1. Az ágy jobb vagy bal oldalán alszol?
2. Kedvenc mobilos alkalmazás, játék?
3. Gyorsétterem vagy egészséges ételek?
4. Mi az, amiről semmi pénzért sem tudnál lemondani?
5. Eső vagy hó?
6. Babonás vagy?
7. Kedvenc szín, amit bármikor viselni tudnál?
8. Mi az, amit semmiféleképpen nem tudsz elképzelni magadon, pl. ruha, kiegészítő, stb.?
9. Hazudtál már valaha?
10. Örülsz a díjnak, vagy inkább zavar? :P :)
A Versatile blogger díj keretében 7 dolgot kellene elárulnom magamról és 7 embernek kellene tovább küldenem, de fentebb már belinkeltem, hogy hol olvashattok rólam többet, így ide már nem linkelem be, és mivel két díjat kaptam, így én egyből két díjat adok tovább, azon kedves bloggereknek, akiket nagyon szeretek olvasni és 100%-osan megérdemlik ezeket a díjakat :) Ha pedig lehetne, akkor vissza is küldeném azoknak, akiktől kaptam őket ;)
Nem kötelező válaszolni a kérdésekre és nem kötelező továbbadni sem, csak szerettem volna tudatni veletek, hogy csak így tovább! :)
És akkor következzen a névsor, akiknek szánom (a sorrend csak a véletlen műve, nincs jelentősége):
Gratulálok a díjakhoz - még akkor is ha én nem értékelem. De hozzáteszem, hogy Te megérdemled a díjat is és a sok-sok pozitív hozzászólást is.Nem tudom, hogy ki hogyan viszonyul a blogger világban jövő-menő díjakra, de én nem vagyok híve. Ki is írtam a blogomba, hogy szívesebben veszem a hozzászólásokat, mint a díjakat. Nincs se kedvem, se időm arra, hogy küldözgessem még ennyi vagy annyi bloggernek. Nekem ez értelmetlen.
VálaszTörlésKöszönöm :) Olvastam már más bloggernél is, hogy nem tud mit kezdeni a díjakkal, szerinte is értelmetlen. Én azért örülök neki, mert itt bloggerek adják bloggereknek, ők ismerik el a másik munkáját, s emellett még egy kis infót is csöpögtetünk magunkról :) Nekem ezek is és a kommentek is sokat jelentenek, mindkettő visszaigazolás :) Persze vannak olyanok is, akik csak azért adják oda valakinek, mert muszáj megjelölni x mennyiségű blogot, ezeket nem is tartom őszintének, de tudom, hogy akiktől eddig kaptam, azok úgy is gondolják, hogy megérdemlem :)
TörlésPillecukor, jó kis blog
VálaszTörlésPinterestről pampogok.
Napzárta a kedvencem
Kommenteljetek nekem!
A trollokat szívesen látom
Megugrik a kommentszámom.
A VKP jó ötlet,
De már annak is lőttek!
Sok szeretettel gratulálok a díjakhoz!
Margaréta
Nahát, köszönöm szépen ezt a kis versikét és a gratulációt! :)
Törlés(Egyébként a kommentszámok megugrását nem neked köszönhetem...)
Kedves Margaréta! Ha gondolod, e-mailben vagy akár itt is megírhatod, hogy miért szeretted régebben a blogot, milyen témák voltak azok, amiket szívesen olvastál. Azt, hogy most már miért nem, azt tudom, de kíváncsi vagyok, hogy meddig volt olyan a blog, amit még szerettél olvasni. :) Komolyan érdekel ;)
TörlésOoooh, köszönöm szépen! :)))) Igyekszem válaszolni hamarosan! :)
VálaszTörlésNagyon szívesen :)
TörlésOlyan furfangosan rejtettél el itt, hogy csak most vettem észre :D Köszönöm :) A kérdéseiddel ugyanúgy vagyok, mint Zsófiéval, szeretném poszt/ KK formájában feldolgozni, ha szabad :) Merthogy tök jók, és kommentben ide sem férne a válasz, a krónikus szómenésem pedig még mindig kezelhetetlen :D
VálaszTörlésSzándékosan nem szóltam senkinek sem semmilyen felületen, hátha ráakadnak :D De majd küldök mindenkinek e-mailt :)
TörlésNincs kikötés, mindenki úgy dolgozza fel, ahogy szeretné :)
Szuper hogy kitöltötted ^^
VálaszTörlésA hit és az hogy lenyomnak valami maszlagot a torkodon nem ugyan az. Te hihetsz akár egy porszemben is... a lényege a hitnek az,hogy valami lelki kapaszkodó az életedben. És itt nem feltétlenül istenre gondoltam,mert az csak egy fajta megtestesülése egy fajta vallásgyakorlóknak (: De mivel több millió ember létezik,így több kialakított hit is (:
A perverziók azok nagyon viccesek-vagyis a babanyak xDD Még leírni is olyan ijesztő :D