Tegyük rendbe a körmeimet! | Eveline SOS körömlakk törékeny és repedezett körmökre

Orbán Szilvi | november 07, 2016

A poszt apropója, hogy sikerült leborítanom az asztalomról a Pixiboxot, amiben a körömlakkjaimat tárolom. Ahogy rakosgattam őket vissza a dobozba, a kezembe akadtak a kedvec lakkjaim és ismét elkapott az érzés, hogy olyan jó lenne megint lakkozni egy kicsit. Azonban a körmeim khm. finoman szólva katasztrofális állapotban vannak. Vékonyak, lemezesek, borzasztóan hamar törnek, 2-3 mm-nél nem is bírom tovább növeszteni, mert azonnal betörik, beszakad, mindenbe beleakad. Na meg néha-néha rágom is őket (fúj, csúnya Szilvi), szóval nem szép látvány, na. 

Éppen ezért ma a Rossmann felé vettem az irányt (nem tudom, hogy a Dm-ben lehet-e kapni egyáltalán) a gyors segítségért, azaz az Eveline 8in1 körömerősítőjéért, amit oly nagyon dicsőítenek. Pechemre (vagy nem, majd kiderül) nem volt egy darab sem (mindenkinek most mentek tönkre a körmei?), így ezt az SOS változatot hoztam haza. A Krémmánián 4 csillagot kapott, vannak, akik imádják és természetesen vannak olyanok is, akik utálják, de ezt már megszokhattuk :) 




Ezt is ugyanúgy, mint a 8in1 társát, kúraszerűen kell alkalmazni, legalább 2-3 hétig, hogy kifejthesse hatását.

Regeneráló összetevőkből áll, vitaminokat, kálciumot és kollagént tartalmaz, amelyek hatékonyan beépülnek a körmökbe.

Hogy mennyire hatásos, az majd 2-3 hét múlva kiderül, a mostani állapotnál csak jobb lehet majd az eredmény :) Ha másra nem is, arra legalább lesz jó lesz, hogy ne rágjam a körmeimet, ugyanis borzalmas szaga van és kb. ilyen lehet az íze is (nyilván nem kóstoltam meg :D). 
A dobozon is rajta van, de számomra is egyértelmű, hogy mellette intenzíven ápolni kell a körömágybőrt is, így beszereztem mellé az Essence nail caring sárgabarackos olaját is, amit még szintén nem próbáltam. Ha nem válik be, inkább oliva olajat kenek majd rá, mivel az sincs itthon, ez elsőre olcsóbb megoldás volt és isteni barack illata van *.*



Ezt felfoghatjuk egy kísérletnek is, kíváncsi vagyok, hogy karácsonyra sikerül-e neki rendbehoznia ezeket a körmöket és karácsonykor gyönyörű piros körömlakkban pompázhatok majd a fa alatt :)) Az eredményről, részeredményekről igyekszem majd beszámolni, legközelebb 1 hét múlva jelentkezek, bízom benne, hogy pozitív hangvételben...

Akkor most egy kis gusztustalanságként íme a körmeim jelenlegi (11.07-én) állapota, ebből kell majd egy sokkal jobb állapotot varázsolni karácsonyra :D




Valaki próbálta már valamelyiket?

5 megjegyzés:

  1. Hajrá-hajrá. :)

    Én már legalább 2(?) éve használom a Lovely erősítő lakkját (a rózsaszín változatot, meg nem mondom most, hogy pontosan mi a neve. :D ez az Eveline is olyan, hogy beszívja a körmöd? :O) és rajtam olyannyira működik, hogy többször előfordul, hogy csak azt veszem észre, hogy már megint le kell vágni a karmaim. (gyűlölöm a kezeim, mert nincsenek szép, kecses, vékony ujjaim...hosszú körmökkel elmegy -elvileg optikailag hosszítja őket-, de egy idő után az agyamra megy, mert karmol/karcol/minden baja van. Tudom, sok bajom van. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem szívja be, mert egy fényes lakkréteg képződik a körmömön (imádom nézegetni, ahogy megcsillan rajta a fény :D). Ma vagyok a második napnál, délután kentem fel a második réteget, de mintha, hangsúlyozom M I N T H A látnék valami javulást, egy kicsit nehezebben hajlik be a hüvelykujjamon a köröm :D De úgyis 2-3 hét derül ki az igazság :)
      Nekem sincsenek épp kecses ujjaim, és még csak szép körömformám sem, sajnos ezt nem sikerült nagymamámtól örökölni :/ de azért hátha sikerül valami esztétikusat kihozni belőlük karácsonykor (vagy már sokkal hamarabb...) :D Én sem szeretem a hosszú körmöket, max. 4 mm az, amit még el tudok viselni, de ekkorára nem sűrűrn szokott megnőni, mert hamarabb letörik/betörik :/

      Törlés
  2. szia! csak szeretnék javasolni neked valamit, ha nem bántlak meg vele, tapasztalatból. ha ennyire rosszak a körmeid a kezelések mellett csináltass egy kontrol labor vizsgálatot is. mert nekem is rémesek voltak, törtek, lemezesedtek... több körmöshöz elmentem, csodaszereket vettem, kenegettem, miközben súlyosan vérszegény voltam és azért törtek ennyire a körmeim. sajnos jóval később derült ki, amikor már nagy baj volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy bántasz meg vele :) Nekem világ életemben ilyenek voltak a körmeim, de a laborvizsgálatok nem mutattak ki semmi olyat, ami okot adna erre :/ De hamarosan úgyis esedékes lesz egy labor, szóval ránézünk, hátha most más a helyzet (remélem nem).

      Törlés
    2. én is remélem! azért csak kezeljed! segíthet is meg valahogy ha az ember magával folgalkozik, törődik az is gyógyít, segít a léleknek is meg az adott testrésznek is... különleges az emberi test :)

      Törlés