Olvasgattam mások esküvői beszámolóját és kivétel nélkül mind azt mondta, hogy annyira sodródtak az árral az esküvőn, annyira jól érezték magukat, s annyira sok és sokkoló (jó értelemben) volt az élmény, hogy szinte semmire sem emlékeznek a nagy napról. Volt, aki már azt is elfelejtette, hogy milyen volt az esküvői tortája :) Éppen ezért kell, hogy fotókon, illetve videón megörökítsük a pillanatokat, amiket majd mutogatni tudunk a gyerekeinknek, unokáinknak, illetve azoknak, akik nem voltak ott.
A fényképeknél és a videóknál is két lehetőség közül választhatunk. Fényképeknél a sima, filmes és a digitális forma közül, videónál pedig VHS és szintén digitális videó felvétel közül lehet választani, rajtunk áll, hogy melyiket szeretnénk. Praktikumból mi a digitális megoldást választjuk, hiszen nem kell azon aggódnunk, hogy kifogy a film, fényt kap a film és ezáltal tönkre megy az adott tekercs és így sok örömteli pillanatkép megy veszendőbe. Sőt, a fényképeket akár azonnal meg is lehet nézni, hogy milyen lett, esetleg törölni is lehet, ha van rá idő, természetesen. Egyébként ma már szinte csak digitálisan dolgoznak a fotósok és a videósok.
Az biztos, hogy nem a családra és a násznépre fogjuk bízni a fotózást és videózást, ki tudja milyen felvételek készülnének. :)) Egy ilyen fontos feladatot csakis profira kell bízni, aki csak ezzel fog foglalkozni, akivel összhangban vagyunk és tuti, hogy nem fog elszalasztani egy fontos és meghitt momentumot sem a nagy napunkon :) Ezért is alapvető követelmény velük szemben, hogy ez egy munka és ugye munkavégzés közben TILOS az alkoholfogyasztás. Neki ez egy munkanap lesz, amiért pénzt kap, éppen ezért tökéletesen, precízen kell végeznie a munkáját. A profi fotós ezzel tisztában van, de azért térjünk erre ki, amikor megkötjük velük a szerződést.
A fotózásra a legalkalmasabb időpont a kora délutáni órák, akkor a legtökéletesebbek a fényviszonyok. Ha hagyománykövetők, illetve babonásak vagyunk, és nem szeretnénk, ha még a szertartás előtt meglátna bennünket életünk szerelme, akkor a szertartás után ejtsük meg a fotózást. Ilyenkor viszont gondoljunk arra, hogy még időben kerüljön rá a sor, nehogy közben ránk sötétedjen. Szinte minden hely alkalmas a fotózásra, legyen az egy szép park, kastély, vagy akár egy romos épület. Ha van olyan hely, ami számunkra nagyon fontos, készíttethetünk ott is képeket :)
Amikor fotósra, videósra vadászunk, nézzünk meg minél több ajánlatot, kérjünk referenciamunkákat. Legyenek képek a szertartásról, a pár fotózásáról, illetve a lakodalomról is, hogy teljes képet kapjunk a fotós, videós munkájáról.
Okos ötlet, ha az asztalokon is elhelyezünk eldobható fényképezőgépeket és megkéretjük az asztalnál ülőket, hogy készítsenek képeket ők is. Legalább így akár egyedi meglátásokból született képeket is kaphatunk, hátha valaki jobban elkap egy megismételhetetlen pillanatot :)
A buli helyszínén el lehet helyezni különféle eszközöket, vicces kiegészítőket, amikkel sajátos, vicces képeket készíthetünk, s a násznép is nyugodtan fotózkodhat :)
Néhány ötletet összegyűjtöttem, lehet egyet-kettőt megvalósítunk mi is majd :)

Nem muszáj ragaszkodnunk a hagyományos beállításokhoz, s ha nem féltjük a ruhánkat (mert esetleg nem kölcsönözzük), nyugodtan bevállalhatunk földön fekvős képeket is :))

Bevonhatjuk a násznépet is a fotózásba, de ezt is megoldhatjuk egy kicsit kreatívabban, mint pl. a bal és a jobb oldali képeken :)
Ezekkel a kiegészítőkkel nagyon vicces képek készülhetnek, nekem nagyon tetszik az ötlet :)
A képek forrása és még több fotózási ötlet az Esküvői fotózás c. Pinterest mappámban található :))
