Tornázzunk! - Első nap: pipa

Orbán Szilvi | január 28, 2013
Tegye fel a kezét, aki velem együtt szánta el magát a tornázásra! Most tegye fel az a kezét, aki meg is csinálta! :P :) Az enyém a levegőben van. :) 
Nem egészen 1 órája végeztem az edzéssel, s mit ne mondjak alaposan elfáradtam. Csak 11 perc volt az egész, de már a bemelegítésnél kiköptem a tüdőmet. 
Közben Beni is úgy gondolta, hogy beszáll, majdnem ráugrottam a terpeszugrások közepette :) Jól megölelgettem és mondtam neki, hogy ebben most nem tud segíteni, nyugodtan menjen aludni. Mikor vége lett a bemelegítésnek, muszáj volt innom egy korty vizet, mert teljesen kiszáradt a szám. Kicsit lazítottam, majd jöhetett az igazi munka. 

Töredelmesen bevallom, hogy a feléig tudtam egyfolytában csinálni, aztán meg kellett állnom pihenni. 20 kg plusz súllyal, nulla kondival már ez is csoda volt, hogy eddig bírtam. De miután egy kicsit fújtam, folytattam (ezért hasznos a Pause gomb) és befejeztem. Régen izzadtam annyit, mint most, patakokban folyt az izzadtság. :) Tudom, hogy puhány vagyok, mert már ennyitől elfáradtam, de eddig semmit nem mozogtam. A mozgás kimerült annyiban, hogy reggel meg este levittük Benit sétálni. Már azzal is sokat haladtam, hogy elhatároztam, hogy véget vetek ennek az állapotnak, felemelem a valagamat és elkezdek edzeni. Az meg, hogy kiírtam ide a blogra, még egy nagy löketet adott nekem, hiszen immáron nyoma van az elhatározásnak, visszavonhatatlan. Plusz öröm számomra, ha valaki csatlakozik hozzám. 
A holnapi nap hasznomra lesz, egy kicsit megpihenhetnek a lagymatag izmaim, s szerdán ismét az edzésé lesz a főszerep. 
Remélem akkor is velem tartotok! :) 

Most megyek hidratálni, azaz megiszok egy jó nagy pohár vizet! :) 

Egészségünkre! 

U.i.: Elsőre mehet nyugodtan egy 200-as a perselybe, nagy lépés volt nekem ez a mai! :) 

6 megjegyzés:

  1. Én is itt vagyok! :) Igazából úgy voltam, hogy majd csak vizsgák után kezdek tornázni rendszeresen (az még két hét), de a bejegyzésed meghozta a kedvem, és ma úgyis vizsga volt, és azokon a napokon általában pihenni szoktam úgyis. Rubint Réka 90 percesét tettem be, sokan nem szeretik, de nekem a 'annyira rossz, hogy az már jó' kategória (különben anya évek óta csak Norbira tornászik, szóval a beszéd- meg viselkedésmódból már megedződtem :)) erre 'szoktam' tornázni (idézőjelben, mert eddig max. 10x és talán negyven perc volt a legtöbb, amennyit bírtam.) Most is csak 15 perc volt, de jól esett. Nekem nincs problémám a súlyommal, de szeretném kialakítani magamban az igényt a tornázásra, a mozgásra (amiket szeretek, azt sajnos ritkán űzhetem - sí, snowboard, kori, úszni eljárhatnék, azt is szeretem, de gyűlölöm azt a fojtogatós párás levegőt, ami bent van, és ugyanaz az öltözőben is, nem tudok olyan gyorsan felöltözni, hogy szét ne izzadjak, aztán ki a hidegbe, brr.)

    Ez így hosszú lett, szóval röviden köszi a motivációt a mai edzéshez. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy meghoztam a kedved a mozgáshoz :) Látod, én csak 11 percet tornáztam, de elsőre nekem bőven elég volt, még mindig érzem a hatását, mi lesz még holnap? :) Nagyon sokáig nekem sem volt gond a súlyommal, aztán elköltöztem otthonról, sok édességet ettem, nem mozogtam, s csak úgy ugráltak fel rám a kilók. Ennek szeretnék most véget vetni, ezért kezdtem el edzeni.
      Azt hittem, hogy nehéz lesz elkezdeni, vagy, hogy már az első után feladom, mert nem bírom, de tévedtem. Alig várom a következő edzést :D Már most érzem a jó hatását, jobb a vérkeringésem, jobb a kedvem, tele vagyok energiával :)
      Én is nagyon szeretek úszni, bár már nagyon régen nem voltam uszodában.
      Szerintem ne hagyd abba a mozgást, ha motivációra van szükséged, gyere, nézz fel a blogra! ;)

      Törlés
  2. hajrá szilvi, tök ügyes vagy! :)
    én ma bevallom, nem tartottam veled, de mentségemre szóljon, hogy azért egész rendszeresen mozgok az utóbbi időben végre-valahára... a holnap még kimarad programok miatt sajnos, de szerdán csatlakozom a sport-naphoz ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Semmi baj, mozogsz, és ez a lényeg :)
      Szerdára Tiffany-t hozok, feldobjuk egy kicsit ezeket a szürke hétköznapokat, riszálunk egy jót :) Az én részemről a mai nap a regenerálódásról szól, alig tudom megemelni a karom :) Igaz én nehezebb súlyzóval csináltam, mert csak az van itthon. De lehet, hogy beszerzek 2 fél literes üveget és megtöltöm vízzel. :)
      Örülök, hogy csatlakozol, együtt könnyebb lesz, hidd el :)

      Törlés
  3. Én ma reggel csináltam meg (tegnap úsztam), munka előtt, farmerban! Nagyon jól esett! És a továbbiakban is veled tartok, ez a program most pont jókor jött.

    VálaszTörlés
  4. Ezek a hozzászólások adnak nekem erőt ahhoz, hogy most ne adjam fel :) s most még elszántabb vagyok :) köszönöm, hogy vagytok nekem és velem tartotok! ♥

    VálaszTörlés