Saját márkás termékek

Orbán Szilvi | november 18, 2013
Noémi keresett meg ezzel az ötlettel, hogy nem írnék vagy kérdeznék-e róluk, mert ő nagyon meg van velük elégedve. Őszintén szólva nekem eszembe sem jutott, pedig én is használok saját márkás termékeket. Egy kicsit továbbgondoltam a dolgot és szerintem lesznek szépségápolásban (illetve inkább a tisztálkodásban, mivel sminkeket nem használok), a takarításban és a konyhában használt saját márkás termékekről bejegyzések, amikben összegyűjtöm az általam használt termékeket és elmondom róla a véleményemet, hogy szerettem-e vagy nem.
Az a jó ezekben a termékekben, hogy viszonylag (nem mindig) olcsóbban hozzá lehet férni, mint az ugyanolyan hatóanyagokat tartalmazó márkásabb termékekhez. Főleg az élelmiszereknél figyelhető ez meg, van, hogy a bolt saját márkás terméke sokkal finomabb, mint egy drágább termék. 
Összességében jó tudni, hogy vannak más, olcsóbb alternatívák is, ha nem tudjuk magunknak megengedni a nagy márkák termékeit.

Elsőként a tisztálkodással és hajápolással kapcsolatban hoztam pár terméket, most kivételesen olyanokat gyűjtöttem össze, amiket szerettem, illetve szeretek :)


Hair Culture szilikonmentes sampon selyemkivonattal, száraz és igénybevett hajra


Ez az Aldi saját márkás samponja, s ebben a nagy kiszerelésben ez az egyetlen, ami bevált. Korábban már kipróbáltam egy másikat, de az nem volt jó, utáltam. Hiába mostam ki alaposan a hajamból, akkor is nehéznek, zsírosnak éreztem, s a kifésülés is kínszenvedés volt. Szerencsére akkor volt itthon egy Rossmannos balzsamom, annak a segítségével el tudtam használni (mert kidobni nem szoktam semmit sem, még akkor sem ha nem vált be), de többet olyat nem veszek az biztos. Azt hiszem kék kupakja volt, s mandulatej volt benne, ha jól emlékszem, de nem vagyok benne biztos. 
Én mindig úgy kezdem a samponvásárlást, hogy először megszagolom. Ha meggyőzött, mehet a kosaramba, ha nem, akkor vissza a polcra. Az összetevőket nem nagyon szoktam nézni, ugyanis nem engedhetem meg magamnak, hogy csak olyan termékeket vegyek, amikben nincs SLS és gonosz társai. Néha azért igyekszem a természetes termékeket választani, de nem mindig egyszerű. Húgom készített háziszappant, egyet a testre, egyet pedig a hajra, ha elfogy ez a sampon, akkor kipróbálom a szappant, remélem beválik :)
Addig, míg érik a szappan, ezt használom, s eddig nagyon meg vagyok vele elégedve, isteni az illata, könnyű kimosni a hajamból, nem ragad, nem nehéz utána a hajam, kifésülni is könnyű, szóval eddig minden szupi. Sőt, balzsam sem nagyon kell hozzá, hetente csak egyszer használok, pedig eddig hetente kétszer kellett balzsamozni (2 naponta szoktam egyébként hajat mosni, a hajvasalástól hamarabb zsírosodik, meg egyáltalán nem olyan a formája, hogy lófarokba össze tudjam kötni, ezzel is kitolva a hajmosást). Ha nem használnék majd szappant, akkor biztos, hogy újravenném :) 
Sajna erről nem találtam értékelést a Krémmánián, még nem vitte fel senki az összetevőket és még értékelés sincs róla. 

Hair Culture hajtöredezés elleni ápoló hajbalzsam


A márkából már rájöhettetek, hogy ez is az Aldi márkája :) Párban vettem a samponjával (ami most nincs a képen, mert már kifogyott és kidobtam), 300 ml-s, s iszonyat gyorsan helyrehozza a hajamat. A sok hajvasalás nagyon igénybe veszi a hajam, igaz, hogy ráfér már egy vágás, mert már nagyon töredezett a vége, de ez a balzsam ezt is helyre hozza, mégha csak kis időre is :) Én nagyon szeretem, még van benne egy kicsi, szerintem újraveszem, hátha kell majd a szappan mellé. 
Összetevők és értékelés a Krémmánián.

Isana Hair hajlakk


Mivel már hosszú a frufrum, mindig fel kell csatolnom, de olyan hülye hajam van, hogy szó szerint kiköpi a csatokat, egyszerűen nem áll meg benne semmi sem. Hullámcsatot használok, s ha befújom, akkor megmarad benne. Ehhez viszont nem veszem meg a nagyobb kiszerelést, hanem ezt a 150 ml-s, pumpás változatot szoktam venni, s nagyon meg vagyok vele elégedve. Nem ragad, nem nehéz a hajam tőle, másnap pedig könnyen kifésülhetem belőle. Ez már a második flakon belőle. 
Összetevők és értékelés a Krémmánián

Cien krémes tusfürdő


Erről nem tudok sokmindent mondani, nekem bevált, nem szárítja a bőrömet, nem viszketek tőle, az illata pedig nagyon kellemes, nem tudom leírni, hogy mire hasonlít, de oliva és shea vaj illat van benne.
Erről sincs fenn még semmi sem a Krémmánián :/ 

Ennyi lett volna egyelőre, legközelebb a tisztítószereket gyűjtöm össze, abból lényegesen kevesebb van :) 

Ti milyen saját márkás termékeket használtok? Ezek közül használjátok valamelyiket? Beváltak? Érdekel benneteket egyáltalán az ilyen bejegyzés? :)) 

12 megjegyzés:

  1. DM-es sminktörlő kendőt használok és néha DS-es tusfurdoket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Balea termékek nekem is nagy kedvenceim, de sajna tőlünk messze van a Dm, nem is járunk felé olyan sűrűn nagy bánatomra :( hozzánk a Lidl, Aldi, Rossmann van közel, de ha kinn járunk a Family Centerben, akkor a Müllerbe is be szoktunk nézni, onnan is vettünk már saját márkás sampont és tusfürdőt nagyon jó áron, azokkal is meg voltam elégedve :)

      Törlés
    2. Jaj, nagyon szeretek oda ki a FC-be járni! Muller, Charles Voegele!!!

      Törlés
    3. Én is szeretek odajárni, gyakorlatilag majdnem az összes kedvenc üzletem ott van :) KIK, Müller, Deichman, Takko, Aldi, de az eurós boltban is szeretek nézelődni, ha betérünk oda :)

      Törlés
  2. DM-es (Ebelin) sminktörlő kendőt, amikor lusta vagyok sminket mosni. Ha nem vagyok lusta, akkor Alverdés (DM) sminklemosó tej. Alverdés arckrém, régebben használtam alverdés tusfurdőt is, de az annyira nem győzött meg. Baleás kézkrémem is volt pár, de a testápolójukat nem szerettem, túl zsíros. Szintén DM sajátmárkás fogselyme (Dontodent) is bejön, fogkeféből viszont a Rossmannét szeretem :) Nekem meg a Rossmann esett eddig nagyon ki a szokásos útvonalból, de most majd ezzel sem lesz gondom:)
    Amit most vettem vadiúj szemránckrém is egész jónak tűnik, bár még csak pár napja használom, de jól kenhető, sminkelni is tudok rá.
    Mülleres hajbalzsam, bio kaják (zöldségkrémek főleg).
    Egészségtelen vonalon pedig: S budget-s ropi a legjobb, meg a tesco chips.
    Azt hiszem, ennyi. Pedig tényleg tuti van, amit még használok.
    Nekem most Aldi lesz a közelben, Lidl sajnos nem. Ja, a Milfina túrórudi sem rossz, de szerintem az nem saját márka. Vagy nem is tudom... Ja, és az Aldiban van egy mirelit pizza, amit nagyon szeretünk, az öcsém is meg én is. Nem emlékszem a nevére, ő szokta venni (ő is lefotózta a dobozát, hogy el ne felejtse, mire legközelebb venni kell, mivel annyira gyakran azért nem szoktunk ilyet enni).
    A Lidl pékáruját is szeretem, nem is tudom, az beleszámít-e a sajátmárkás kategóriába :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem bánnám, ha lenne itt a közelben Dm, mert szívem szerint én onnan vásárolnék minden kozmetikai dolgot :D azok valahogy jobban bejönnek, mint minőségben, mint pedig árban. Nem beszélve a limitált kiadásokról :))
      Szerintem a Milfina az Aldis termék, máshol legalábbis nem láttam, olyan, mint a Lidlben a Fincsibe :D

      Törlés
  3. Én leginkább a DM saját márkás termékeit használom, a Balea tusfürdőknek nagy rajongója vagyok, de az arcápolási termékei is nagyon jók. Régebben használtam Cien tusfürdőt, és körömlakklemosót, de nem voltak az igaziak. (Körömlakklemosóból a Rossmann saját márkása a favorit). Általában nagyon jók ezek a termékek, egyedül a Tesco saját márkás samponjaiban csalódtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Tesco termékei közül még nem használtam ilyeneket, nem tudom miért :) Valahogy sosem került sor, de ezek szerint jobb is? :)

      Törlés
    2. A Tesco szerintem a kajákban jó :) A színes tescos termékek (tehát nem a kék-fehér-piros) elég jók, régebben több kaját is kipróbáltam közülük, ami tök jó volt. Például csokiban a Twix utánzat szerintem kifejezetten finom, nekem jobban bejön, mint az igazi Twix :) A nem színes tescos cuccokból viszont csak a chips (amit rettentő gyakran, akár évente 2-3x is eszem :D)

      Törlés
    3. Igen, a Tesco színes kaják egész jók, már mi is kipróbáltunk többfélét :) A Value termékeket valahogy nem merem, de tejet, tejszínt és margarint már vettünk, azzal nem volt gond :)

      Törlés
    4. Egyetértek, kajában a Tesco Színes nagyon jó! Sőt, a kutyónk is ilyen tápot eszik per pillanat :) A Value termékek közt is vannak egész jók (tészták, tejföl, fagyasztott zöldségek - nekünk ezek beváltak), de rizikós, hogy épp mit fogsz ki. Sokszor meg nem is akkora a különbség a Value és a Színes termék ára között. A szépségápolási termékeik viszont tényleg elég gázosak, akár Value, akár a más néven futók.

      Törlés
    5. Ja igen, most, hogy mondod, tényleg, vettünk már Value tésztákat, zöldborsót is :) mostanában viszont durum tésztát eszünk, de most vagy én vagyok vak, vagy nincs nekik, csak TS-ben.
      Szépségápolási termékeket még nem próbáltam, de ezek szerint jobb is, ha hanyagolom őket :)

      Törlés