Tavaszi nagytakarítás 5. rész - Konyha

Orbán Szilvi | április 14, 2014
Forrás
Miért van az, hogy a konyhának kellene a legtisztább helyiségnek lennie, hiszen ott készülnek a "mennyei étkek", s mégis mindig azzal van a legtöbb munka, mindig az a legdzsuvásabb? Éppen ezért ezt hagytam utoljára, igaz egy kicsit előre dolgoztam, a kamra és a konyhaszekrény egy része már készen van. Meguntam, hogy mindig kevés a hely a konyhapulton a kenyértartó miatt (Apropó, ti hol tartjátok a kenyeret?), ezért fogtam és betettem a konyhaszekrénybe oda, ahol eddig a bögrék voltak. Azokat feltettem egy polccal feljebb, még így is kényelmesen elérjük (na jó a belsőknél egy kicsit már pipiskednem kell, de még akkor is elérhetőek). Amikor rend van a pulton, szinte ordít az üresség, de nem baj, legalább Ő nem hallgatja folyton, hogy olyan kevés a hely... :)

Mint minden helyiségben, itt is a pókokat lakoltatom ki először, sajna mindig találni egy-egy lakosztályt a sarkokban. A múltkor itt is megpucoltam az ablakokat, így most ezzel sincs gond, de amúgy ez szokott a pókhálózás után következni :)
Ezután a kamra jön, szépen polconként haladok, mert ha mindent egyszerre pakolnék ki, nem lehetne lépni sem a konyhában. Egy polcot leszedek, letörlöm, áttörölgetem azt is, ami rajta volt, majd szépen visszapakolok és ez így megy mind az 5 polcnál. Megnézem, hogy lejárt-e már valaminek a szavatossági ideje, ha igen, akkor kidobom, illetve aminek közeleg a lejárati ideje, azokat előre veszem, hogy azokat használjuk el először. Sajna a befőttek már fogytán vannak, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem sokáig marad így, hiszen anyáék is jönnek és én is hazalátogatok, így biztos nem marad sokáig félig üresen az a polc :)
A kamra után az alatta levő kis zug következik, ott van egy polc, amin a műanyagfedőket szedtem össze egy kartondobozba, valamint ott foglalnak helyet a sütéshez szükséges kellékek (sütőpapír, szilikonos gyúró-nyújtólap, sütőzacskó, stb.). Ezt a polcot is áttörlöm, a helyét kisöpröm, felmosom és visszateszem a helyére. A polc egy függönnyel van letakarva, ezt is ki szoktam ilyenkor mosni, vasalni. 
A következő nagy falat a konyhaszekrény. Egy időben a tetejét letakartam újságpapírral, de mára már meguntam. Mivel nagyon hamar zsírosodik a felszálló gőz miatt, kicsit keményebb cuccal (hideg zsíroldóval) megyek végig rajta, szerencsére nem tesz kárt az anyagban, nem igazi fa. A teteje után következik a belseje, itt is kipakolok, letörlök, visszapakolok, majd az ajtókat is lemosom. A fiókokban is rendet szoktam tenni, az aljukra egy tapéta darab van berakva, de már az is nagyon elhasználódott, így most annak is megérett már a cseréje. A konyharuhákat, konyhai kéztörlőket a másik fiókban szoktam tartani, azok tisztán vannak betéve, éppen ezért csak száraz mikroszálas kendővel szoktam áttörölni. A fazekaknál, lábasoknál már más a helyzet, azokat a polcokat (most épp szórólapokkal vannak bevonva) új papírral vonjuk be, hogy nem tegyenek kárt a polcban. Ha ezzel megvagyok, jön a másik része a konyhaszekrénynek, ahol is a tányérokat tartjuk, valamint a mosogatószekrény, ahol a tisztítószereket tartom (most, hogy jönnek Leventéék, azok egy dobozban felkerülnek a szekrénytetejére). Ezeket is áttörlöm, majd szépen visszateszek mindent a helyére. 
Ezután a gáztűzhely következik, szerencsére most nem néz ki brutálisan, így elég csak áttörölni a tetejére, nem kell a hideg zsíroldót bevetni :)
A tűzhely után a hűtő következik, kívül-belül átmosom, ami lejárt, penészes azt kidobom. 
Az utolsó simítások közé tartozik a csempe lemosása, az ajtó lemosása, a radiátor és a villanykapcsoló letörlése, valamint a felsöprés és a felmosás. Ezzel a konyha készen is van, azaz a nagytakarítás végére is értem :) Már csak fel kell a lakásban porszívózni és port törölni, mire anyáék jönnek. Alig várom már *.*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése