Mindenki tudja, hogy a Blogger – bár sokat fejlődött a kezdetek óta – igen korlátolt lehetőségekkel rendelkezik. Ebben a bejegyzésben a bejegyzések szerkesztésének egy másik módját mutatom meg nektek, amire ma bukkantam rá, s azonnal tudtam, hogy ezt meg kell veletek is osztanom :) Bár nem új keletű a dolog, a program is 2012-es, és van egy hátránya, hogy csak olyan gépeken használható, amelyeken Windows van, valamint lehet, hogy vannak, akik már ismerik, de én csak most találtam rá. Ez a Microsoftnak egy szövegszerkesztő programja, amit összeköthetünk a blogunkkal és ezen keresztül publikálhatjuk a friss bejegyzéseinket. Az egész úgy működik, mint a Word, csak utána egy mozdulattal “kilőhetjük” a blogunk platformjára. Az egész program magyarul van, így nagyon nem fogok belemenni a bemutatásba, mindenki próbálgassa végig, hogy mit lehet és mit nem :)
Extrák
Nagyobb betűkészlet - Bármilyen betűtípust használhatunk a poszt írása közben, ami benne van a számítógépünk Font készletében. Nagy örömömre szolgált, hogy a címsoroknál is megváltoztathatjuk a betűtípust, így olyat használunk, amilyet csak akarunk. (Ezt eddig is megtehettünk, de csak a Blogger alap betűkészletéből választhattunk, mint az Arial, Curier, Georgia, Helvetica, Times, Trebuchet és Verdana.)
Képek - Mindig is nagy bosszúságot okozott a képek elrendezése a bejegyzésben. Két lehetőség közül választhattunk: vagy egymás alá vagy egymás mellé, de óriási távolsággal a két kép között. Na, itt tök egyszerű dolgunk van, annyi képet és úgy tölthetünk fel, ahogy akarunk. A képeket el is forgathatjuk, adhatunk neki árnyékot, át is színezhetjük, elláthatjuk vízjellel is, ha szeretnénk.
Táblázat - A bejegyzésen belül létrehozhatunk táblázatot is, igaz nem annyira szerkeszthető stilisztikailag, de egy átlagos és egyszerű táblázatnak megfelel :)
Hangulatjelek - Akik odáig vannak értük, biztos nagy hasznát veszik, én személy szerint nem rajongok értük, inkább maradok a sima kettőspont-zárójel megoldásnál
:) Egyébként az alapbeállításban eleve használja a hangulatjeleket, de ezt ki is kapcsolhatjuk, ha nem szeretnénk, hogy idióta sárga fejekkel legyen tele a bejegyzésünk.
![Arc kinyújtott nyelvvel](http://lh6.ggpht.com/-aUEBz0Hmkc0/U-oZdGH3JxI/AAAAAAAAG2k/JhRui27rjJ4/wlEmoticon-smilewithtongueout%25255B2%25255D.png?imgmax=800)
Elérhetőség, letöltés, első lépések
A program letölthető a Microsoft oldaláról, amit ezen a linken érünk el. A telepítést nem részletezem, azt gondolom mindenki meg tudja csinálni, hiszen minden magyarul van :) A telepítés elején felajánlja, hogy több programot is letölthetünk, de nekünk csak a Writer (Szerkesztő) kell. Miután sikeresen letöltöttük, indítsuk el a programot.
A blog összekötése a programmal
Sajnos amikor elkezdtem ezt a programot használni nem kapcsolt be a blogger részem, és elfelejtettem screenshotokat csinálni, így csak úgy tudom megmutatni nektek, hogy hozzáadtam a próba blogomat is, hogy a lépéseket nagyjából illusztrálni tudjam. Nem emlékszem már, hogy az első lépés pontosan mi is volt, de új blogot a következőképpen adhatunk hozzá:
A listából válasszuk ki azt a szolgáltatót, ahol a blogunk található - mivel a Blogger nincs a listán, így válasszuk ki az Egyéb szolgáltatást és menjünk a Tovább gombra.
A következő ablakban adjuk meg a blog URL címét, a Felhasználónévhez írjuk be azt, amivel a blogszolgáltatónkhoz belépünk, és a jelszó is legyen az a jelszó (A jelszót el is menthetjük, ha kipipáljuk a kis négyzetben.). Tehát mintha a bloggerbe lépnénk be, nem kell új nevet és jelszót generálni. majd Tovább.
Ezután elkezdi szépen összekapcsolni a blogot a programmal. Előfordulhat, hogy több blogot is észlel, mint pl. nálam is, hiszen nemcsak a Pillecukor van, hanem 2 tesztbloggal is rendelkezem :) Ha felugrik ez az ablak, akkor válasszuk ki azt, amit főként használunk. Később hozzá lehet még adni plusz blogokat, ha szükség van rá.
Ha minden szép és jó, akkor ez az ablak fog megjelenni. Nem kötelező megosztani a Windows Live rendszerben kattintsunk a Továbbra és már írhatjuk is a posztokat :)
Nekem nagyon tetszik ez a program, sajnálom, hogy nem akadtam rá korábban :) Ha valami probléma merülne fel közben vagy elakadtok a használata közben, írjatok emailben és megpróbálok segíteni :)
Ti ismertétek ezt a programot?
Ti ismertétek ezt a programot?
Olvastam már több helyen is erről (külföldi blogokon), de sosem jártam utána. Viszont így már lehet, hogy ki fogom próbálni, mert a böngészőim egyébként sem működnek túl jól, lehet így egyszerűbb lesz a publikálás.
VálaszTörlésKöszi a tippet! :)
Én már csak így fogom írni a posztokat :) próbáld ki nyugodtan ;)
TörlésJaj ezer éve tervezem, hogy a Live Writerrel fogok dolgozni, most megadtad a végső lökést :)
VálaszTörlésAkkor már megérte megírnom ezt a posztot :)
TörlésSosem késő :)
VálaszTörlésÓ de jó lehet ez! Sajnos most csak kölcsöngép van itthon, arra nem tölthetem le, de majd ha lesz végre újra sajátom :) Köszi a tippet!
VálaszTörlésNincs mit :) Én most kódolással igyekszem ugyanazokat a funkciókat elérni, de tény, hogy szupi kis program :)
TörlésÉn is arra várok, hogy legyen végre saját gépem, amire a nekem praktikus programokat tudom telepíteni :D
VálaszTörlésAz lemaradt, hogy ez nekem hasznos lenne :) Túl fáradt vagyok már...
Törlés:)
TörlésÉs megérkezett a régi-új asztali számítógépem! Tegnap üzembe helyeztem, és ma már telepítettem is ezt a programot :D
TörlésBiztos jól fog jönni ez a progi :)
Törlés