Blogszülinap | 2 éves a Pillecukor!

Orbán Szilvi | október 05, 2014
http://walls4joy.com/wallpaper/311529-cupcakes-happy-birthday

Tegnap este volt két éve, hogy remegő kezekkel kitettem az első bejegyzést a blogra. Nem volt benne semmi különös, egy egyszerű, félénk próbálkozás volt, kíváncsian vártam, hogy mi sül majd ki belőle. Akkor még csak nagyjából fogalmazódott meg bennem, hogy miről fogok írni, ami biztos volt: mindenről, ami engem érdekel, és semmiről, ami nem én vagyok. Azt hiszem, ezt sikerült is tartanom, s bár az elején voltak olyan kijelentéseim, hogy szépségápolás nem lesz, azért csak bekúszott az életembe egy kicsit, s ez megjelent a blogon is :D De csakis annyira, amennyire magamat tudtam adni, nem kezdtem el sminkes posztokat, sajtóanyagokat másolgatni, hiszen egyáltalán nem sminkelem magam. Láthattátok, hogy elkapott a körömlakk mánia is - ami mostanában egy kicsit alábbhagyott -, volt néhány outfit inspiráció is a polyvore segítségével. Nem ígérem, hogy sokkal több ilyen témájú poszt lesz itt a blogon, hiszen nem vagyok divatblogger, még én is csak keresem a saját stílusomat, a sminkeléshez sem értek, és nem lakkozom a körmeimet profi módon :) Ha azonban egy-egy lakkozás szépre sikerül vagy kedvet kapok új módszereket kipróbálni és azok úgy sikerülnek, hogy ki merem ide tenni, akkor megmutatom :) Csak arról és akkor fogok írni, ami személyesen érint és élvezem, hiszen csak akkor tudok hiteles maradni, de bízom benne, hogy ezt megértitek ;) 

Ami a blog külsejét illeti, rengeteget fejlődött a blog, sok sablont kipróbáltam, egyszer még a költözés is megfordult a fejemben, de mivel azt bonyolultnak találtam, így inkább maradtam itt. A saját domain gondolatával is eljátszottam, de mivel a blog csak egy hobbi, nem szeretnék belőle megélni - nem is vagyok annyira jó író, hogy ez megtörténhessen -, s mint ilyen komoly felelősséggel, rengeteg munkával és persze egy idő után kiadással is jár. Azt hiszem, akkor már elvesztené a varázsát az egész, hiszen mindig azon kellene görcsölnöm, hogy naprakész legyek, gyártsam a bejegyzéseket és én ezt nem szeretném. Néha így is lelkiismeret furdalásom van, ha egy ideig csend van a blogon. 
Mostanra azonban úgy érzem, megállapodhatok ennél a külsőnél, minden megvan, amit anno az elején elképzeltem, kitapasztaltam mire van szükség, talán már csak a színek fognak változni :) 

Ezalatt a 2 év alatt sok kedves embert ismertem meg, igaz csak virtuálisan. Kicsit kinyílt a világ, egyre több blogot kezdtem olvasni és egyre több vált a kedvencemmé. A legnagyobb öröm az volt, amikor azok a bloggerinák is feliratkoztak a blogra, akiket követek, azt hiszem még ugrándoztam is örömömben :D 
Egyébként minden beérkező kommentnél repes a szívem, minden pozitív visszajelzésnél madarat lehetne velem fogatni, de szerintem, aki szintén blogol, az egyet ért velem, ismeri ezeket az érzéseket :) 

Legnagyobb kihívásnak a Vigyázz! Kész! Posztolj! projektet tartom, félve tettem ki februárban a bevezető bejegyzését, izgatottan várva, hogy milyen lesz a fogadtatása. Szerencsére pozitívan fogadtátok, egyre  többen csatlakoznak, nem telik el hét anélkül, hogy ne kelljen valakit hozzáadnom :) Én személy szerint nagyon szeretem olvasni a posztokat, érdekes, hogy ahány ember, annyiféle szemlélet, élmény, egyáltalán nem bántam meg, hogy belevágtam :) Kíváncsi vagyok, hogy az újabb szülinapkor hol fog tartani ez a projekt :)

Október 10-ig még elérhető a blogszülinapi kérdőív, amit szeretném, ha minél többen kitöltenétek, hogy tudjon fejlődni a blog, no meg én is :) Tudom, hogy nem jár nyereménnyel a kitöltése, de ez van, nem lehet mindig nyereményjátékhoz kötni :) Egy bejegyzésben fogok majd reagálni az észrevételekre, lesz kérdezz-felelek poszt is, ugyanis összegyűlt néhány kérdés is :) 

Bár nektek egy kicsit unalmas lehet, nekem viszont jó lesz később visszanézni, de most jöjjön egy kis statisztika :) 

Eddig (ezzel a bejegyzéssel együtt) 571 poszt került ki a blogra, igaz ebben az évben nem voltam annyira aktív, mint tavaly :/ Egy éve ilyenkor 60.260 alkalommal töltötték le az oldalt, mára ez a szám 160.420-ra nőtt, aminél egy kicsit leesett az állam :) Míg tavaly 47 feliratkozója volt a blognak, ma már 111 rendszeres olvasóval büszkélkedhet a blog. A Facebookon tavaly 233 felhasználó lájkolta a blog Facebook oldalát, ma már 328 tagja van az oldalnak, a legközelebbi mérföldkő az 500 lájk elérése lesz :) Az egyéni olvasó számlálót eltávolítottam a blogról, tavaly 30.605 egyéni látogatója volt a blognak, ez a szám mostanra biztos sokkal több lett :D

Köszönöm Nektek, hogy itt vagytok, olvastok, kommenteltek, bízom benne, hogy még sok szülinapot fogunk együtt ünnepelni! :) ♥

20 megjegyzés:

  1. Nagyon gratulálok ezért a sok szép eredményért, és további jó blogolást kívánok ^^

    VálaszTörlés
  2. Szép számok!! :) Boldog blogszülinapot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt nélkületek, olvasók nélkül nem értem volna el ;) Köszönöm!

      Törlés
  3. Remélem, még nagyonnagyonnagyon sokáig olvashatjuk ezt a blogot! :)
    Boldog születésnapot a blognak. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon boldog blogszüliit! :)

    VálaszTörlés
  5. Boldogat! És még jó sokat! ;)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon nagyon Boldog Blogszülinapot! Remélem még sol évig ünnepeljük: )

    VálaszTörlés
  7. boldog szülinapot még egyszer!!! :)))

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok és még sok sok blogszülinapot :)

    VálaszTörlés
  9. Boldog blogszületésnapot, és remélem, még nagyon sokáig folytatod úgy, ahogy eddig :-)

    VálaszTörlés