Karácsonyi készülődés 2014 | START! :)

Orbán Szilvi | október 31, 2014
Aki követ Facebookon - apropó, ne felejtsétek el lájkolni az új oldalt, a régi hamarosan megszűnik -, az tudja, hogy ismét elkezdődik a közös készülődés az ünnepekre. Immáron harmadjára indul el a blogon, először a Rendteremtő programja szerint haladtam, tavaly már a saját időbeosztásom szerint, s idén is maradok ennél :) Nagyon bevált, nem volt rohanás, kapkodás, időben végeztünk mindennel, bőven elég volt rá a 7 hét is. 

Hogy könnyebb legyen a készülődés, készítettem egy 40 oldalas tervezőt, amit egyfajta mankóként használhattok. Feljegyezhetitek az ajándékötleteket, a címeket, hogyan állnak az sk. ajándékok, stb. Ezt kinyomtathatjátok, lefűzhetitek,a mappát feldíszíthetitek a saját ízlésetek szerint. Az idei menetrend az alábbi táblázat szerint alakul:

Minden hétfőn hozom az aktuális hét feladatait, legalábbis azokat, amiket nekem "kell" megcsinálni, de inspirációként megosztom veletek, hátha így könnyebb lesz nektek is kialakítani a menetrendet :) Most igyekszem úgy megírni a bejegyzéseket, hogy jövőre, illetve a későbbiekben is fel lehessen használni őket, csak akkor kelljen belenyúlni, ha nagyon muszáj. Ezalatt a két év alatt kialakult a (szerintem) végleges menetrend, legfeljebb a dátumok miatt kell majd rajta variálni.


A karácsonyi tervezőt ezen a linken tudjátok letölteni :)

Hétfőn jövök az első hét feladataival, ha van kedvetek, tartsatok velem! :)

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jól sikerült a karácsonyi tervező ♥

    VálaszTörlés
  2. Fú, nem semmi, gratula hozzá!

    VálaszTörlés
  3. óóóó beleszerettem ebbe a tervezőbe!! *-* annyira jó!
    egyelőre itthon élek, szóval nem én tervezem meg a dolgok nagy részét, csak segítek meg ötletelek, de ha különköltözök biztos, hogy használni fogom a terveződet mert annyira ötletes, hangulatos és mindent átfogó. : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj ennek nagyon örülök :) ♥ Akkor már megérte vele bíbelődnöm :) Használd majd egészséggel ;)

      Törlés
  4. Köszönöm a tervezőt! Nagyon tuti lett! Lehet, hogy nem fogom minden részét használni, de nagyon nagy segítség.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) én sem tudom mindegyiket kihasználni, de beletettem, hátha másnak hasznos lesz :) sok sikert a készülődéshez ;)

      Törlés