Karácsonyi ajándékötletek #2 | Pasiknak

Orbán Szilvi | november 19, 2014
Már sok olyan cikkbe belefutottam, hogy mit NE vegyünk szívünk választottjának, illetve a család többi férfitagjának. A tiltólistán szerepeltek a tipikusan snassz ajándékok: zokni, pulcsi, öngyújtó, pénztárca, nyakkendő, stb. Jó, oké az öngyújtót megértem, mert ezzel csak arra biztatjuk a szerettünket, hogy mérgezze magát. (De mi van azokkal, akik öngyújtókat gyűjtenek? :D) 

A különböző magazinokban pedig kifejezetten olyan ajándékok vannak, amik tipikusan vezérigazgató, menedzser hímekre vannak kihegyezve, s amiknek az árától az ember egyből dob egy hátast. Ahogy ez első ilyen bejegyzésben írtam, én egyáltalán nem tartom snassz ajándéknak a pénztárcát, a zoknit, ha azokból egy kicsit különlegesebbet választunk, ha a csomagolást feldobjuk egy kicsit, hogy lássa az illető, hogy foglalkoztunk vele, bíbelődtünk a csomagolással, jelezve ezzel, hogy szívből adtuk.
Értem én, hogy ezek olyanok, amiket amúgy is megvesz az ember, mert szüksége van rá, de mi pl. nagyon sokszor ilyenkor kaptuk meg az éves bugyimuníciót, a ruhatárunkat is az ajándékokból frissítettük fel. Nem az számít, hogy mennyi van az árcédulán, mekkora luxustermékről vagy márkáról van szó. Bár sajnos nagyon igaz a mai világra, hogy sok helyen tényleg e körül forog a világ. Attól még lehet egy pasinak kifinomult ízlése, hogy nem tartozik mellé egy vastag bankszámla, és ez fordítva is igaz..
Amikor ajándékot választunk, vegyük figyelembe az ajándékozott stílusát, ha van hobbija, az egy kicsit megkönnyíti a dolgunkat, de muszájból ne vegyünk semmit sem, pláne ha süt róla, hogy egyáltalán nem foglalkoztunk sem az ajándék kiválasztásával, sem az illető szükségleteivel. Anyagilag ne vállaljuk magunkat túl, ne vegyünk fel hitelt csak azért, hogy egy-egy drága ajándékot meg tudjunk venni. Ha mégis amellett döntünk, inkább kezdjünk el időben spórolni rá, hogy ne egyszerre jelentsen hatalmas költséget.Nem mindig jön be az az elv sem, hogy ami nekünk tetszik, az biztos, hogy tetszik a másiknak is, ez a férfiakra fokozottan igaz. Éppen ezért jelent nehézséget a nekik történő ajándékvásárlás, de szerintem ezzel ők is pontosan így vannak, nekik is fejtörést okoz, hogy mit vegyenek nekünk, hölgyeknek :D Ezért kell megkönnyíteni a dolgukat kívánságlistákkal :D

Na, eme hosszú bevezetés után, következzenek akkor azok az ajándékötletek, amiket összeválogattam, hátha valakinek segítséget jelent :)


1. Magnókazettás Moleskine jegyzetfüzet, limitált kiadás | moleskine.com, $16,95
2. Braun borotvakészülék | edigital.hu, 8990 Ft
3. Velúr kesztyű | Tchibo (sajnos az oldalon elfogyott, de inspirációnak még jó lesz :)) 
4. Telefontartó futáshoz | H&M, 3170 Ft
5. Eoin Colfer: Ja és még valami... - Az útikalauz stopposoknak "trilógia" 6. része | Bookline, 2792 Ft
6. Pulcsi | Tchibo (szintén csak inspirációnak, mert közben már ez is elfogyott :D)
7. Sapka, sál | H&M 1290 Ft, F&F 2890 Ft
8. Karácsonyi pulcsi | F&F, 3490 Ft
9. Pénztárca | taskaplaza.hu, 7750 Ft
10. Öv | cipoplaza.hu, 5990 Ft
11. DVD, Blu-ray

Ti miben gondolkodtok pasis ajándék gyanánt?

9 megjegyzés:

  1. Szerintem teljesen korrekt ajádékokat válogattál ossze. Nekem tetszenek. Egyébbként úgy gondolom, snassz ajándék nincs, ha figyelembe vesszük, kinek adjuk és tudjuk, hogy örülne neki. Kit érdekel,hogy a magazinok vagy a blogvilág szerint ciki pl pizsamát vagy nyakkendőt ajándékozni?!? Pulcsit a H&M-ben is lehet találni hasonló stílusban, ráadásul az Éva magazin Ádventi számában található kártyával most 20%-kal olcsobban. De a C&A-ban, vagy a Charles Vogelében is lehet ilyeneket találni, elfogadható áron.

    VálaszTörlés
  2. Jajajj :) Az én vőlegényemnek ezekből csak 4. a telefontartó futáshoz jönne be. De amúgy a The Last of Us PS3 játékot fogja megkapni.
    Lehet, hogy csinálok egy ajándékötletek "kockák"-nak bejegyzést :)

    VálaszTörlés
  3. Ezek is csak egyfajta iránymutatások, a márka és az üzlet szabadon választható :) Igaz, a kártyáról elfelejtettem szólni, pedig eszemben volt :D örülök, hogy tetszik, mindig tartok egy kicsit az ilyen típusú bejegyzések publikálása előtt :D talán ettől tartottam a legjobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most jobban belegondolva, apukámnak egész jó ötleteket adtál :) Zoknit mindenképpen kap, mert én vagyok a zoknidílere. :D De lehet, hogy egy zsebnotesz/naptár és tollacska is lesz a csomagban :P
      Olvasni nem szeret, a filmeken elalszik, ruhákat meg inkább nem veszek, mert nem találnám el a méretét, mivel már nem lakom velük.
      Ötletnek még írnám, nálunk legalábbis bevált, hogy kis egészségcsomagot adunk egymásnak. Az illető nyavalyáira vannak benne cuccok, amikre amúgy sajnálná a pénzt, de szeretne.
      Tavalyelőtt én pl elektromos fogkefét kaptam, apu meg vérnyomásmérőt. Tavaly csak vitaminokat adtunk egymásnak. Idén izomlazító sportkenőcsöt és tigristapaszt kapnak a szüleim, mert fizikai munkát végeznek. Meg valami emlékezetet javító vitamint.

      Törlés
    2. Hú nagyon jó ötleteket írtál, nekem eszembe sem jutna ilyeneket ajándékozni, pedig milyen fontos a család egészsége :)

      Törlés
  4. Na, az egyik már megvan. Direkt nem írom ki, hogy melyik :D!

    VálaszTörlés
  5. Szerintem sem snassz ajándékok, amiket egy két blogban olvastam, hogy inkább mit ne... (bögre, zokni, fehérnemű, pizsama, stb). Az én párom ha hiszitek ha nem, zoknit kért :D (jó, egy bizonyos fajtát, amit szeret) de nagyon tud örülni neki. A vitaminokat, egészség dolgokat, szintén nagyon jó ötletnek tartom. Azt gondolom, hogy természetesnek kellene lenni, hogy az ember ilyen dolgokat is meg tud venni magának és a családjának. De itt a bérből és fizetésekből, ez már sajnos "luxus" dolognak számít. :( Én meg lehet, hogy meglepetem magam egy pöttyös mamusszal, amit itt láttam nálad. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem sem snasszok, hanem praktikusak és tudnak nekik örülni :) (Legalábbis nálunk így van...)

      Törlés