{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Sminkes táska

Orbán Szilvi | november 19, 2014

Szia! Ha először jársz itt és nem tudod, mi is ez a Vigyázz! Kész! Posztolj! dolog, itt olvashatsz bővebben róla. Ha esetleg kedvet kaptál és szeretnél Te is csatlakozni, írj egy e-mailt az eletespillecukor@gmail.com címre és válaszban elküldöm a következő témát, amibe már be is tudsz kapcsolódni :) A megadott téma maradjon TITOK az olvasók számára! :) Az eddigi VKP bejegyzéseit itt olvashatod el :)  

Most valahogy lassabban telt el ez a két hét, mint általában szokott, nekem legalábbis, a többiek nevében nem tudok nyilatkozni :) Ezen a héten a sminkes tatyónkba engedünk egy kis bepillantást, már akinek van, persze. Ahogy azt láthatjátok, nem vagyok eleresztve ezen a téren, de mivel csak kivételes alkalmakkor sminkelem magam, bőven megteszik ezek is :)


Kezdjük azzal, hogy mivel nem hordok magammal sminktermékeket, így nem táskában tartom őket, hanem egy kis kosárkában a fürdőszoba polcon. Ebben aztán van minden, talán még halott katona is :)) Nem mutatok meg belőle mindent, hiszen most csak a sminkről van szó, így a gyantaeltávolító kendőket, az arcmaszkot és a manikűrhöz való dolgokat most nem említeném meg, ha nem baj :) Lássuk akkor, hogy miből élünk :D


Íme, ezeket szereztem be az idők folyamán, ami azonban egyből feltűnik mindenkinek, hogy minden van, csak szemhéjpúder nincs. No igen, ezen a téren még van némi hiányosságom, bevallom :D Ahogyan ecsetek terén is, lévén, hogy egy sincs itthon a festőecseteken kívül, azok meg ugye nem éppen erre a célra valók. De az alapozót és a BB krémet szépen fel tudom vinni kézzel is, pirosítót nem szoktam használni, a púderhez pedig ott van a pamacs. De szeretnék majd egy készletet beszerezni, már ki is néztem, de ez még egy későbbi vásárlás lesz :) 


BB krémnek a Garnierét használom, Light változatban, még magam is meglepődtem, hogy jó ez az árnyalat :) Tavaly vettem ezt az alapozót az Aldiban - Ombia, Cashmere árnyalat -, nekem bevált, bár a színe egy kicsit sötétebb a kelleténél, így ezt ha muszáj használnom, akkor nyáron teszem. 


Púdert is az Aldiból választottam, mégpedig az Ombia 01 Cashmere touch árnyalatot. Egész jók ezek az Ombia termékek, igaz ennek az a tipikus púder illata van. Egyedül az nem tetszik benne, hogy nem áll kezemre a párnája, de jól lehet vele azért dolgozni. 


Szemrevalókból csak egy szimpla fekete Lovely spirálom van, egy Essence fekete szemöldökceruza és egy Essence 2in1 fekete-fehér szemceruza. Ja és ott van még az Artdeco szemhéjpúder alapozó is, ami a februári Pixiboxban volt.


Ahogy írtam, nem használok pirosítót, de azért van, még anno húgomtól kértem el, hátha később jó lesz alapon :) Ez egyébként egy FABB pirosító, a kódját sajna nem tudom. :/ 


S hogy legyen mivel lemosni a kozmetikumokat, beszereztem a Garnier 2in1 nyugtató arclemosóját, illetve van egy Vichy arclemosó tejem is, ami szintén a februári Pixiboxban lapult. 

Hát ennyi lenne, nem leszek sosem profi sminkes, de nem is szerepel az álmaim között :D A többiek bejegyzését az alábbi linkeken éritek el :) 




4 megjegyzés:

  1. nekem is jó sok mindent be kéne szereznem, de nem érzem szükségét, hogy mindenféle ecsetem meg "izém" legyen. Szeretem az "egyszerű, de nagyszerű" dolgokat... A sminkelésben is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is az egyszerűség híve vagyok, éppen ezért van itthon csak ennyi minden :) Viszont, ha komolyabban foglalkoznék ezzel, nem biztos, hogy meg tudnék ennyinél állni :D

      Törlés
  2. Én nagy sminkmániás vagyok, szóval nekem rengeteg pipere holmim van ^^ De kinek mi a hobbija, én a sminkelést abszolút hibbomnak tekintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen :) Nagyban függ tényleg attól, hogy kinek mi a hobbija, én imádom a papírokat, tollakat, kreatív dolgokat, éppen ezért nekem azokból van több itthon :D

      Törlés