{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Szülinapi kiadás :)

Orbán Szilvi | február 26, 2015

Hát ez is elérkezett, az én kicsikém ma töltötte be az első életévét, hamarosan lábra áll :P :D Hihetetlen, hogy már ennyi idő eltelt azóta, hogy remegő kezekkel (és gyomorral) útjára indítottam és csak reménykedtem benne, hogy majd valaki csatlakozni fog hozzá :) Ami még az idő múlásánál is hihetetlenebb, hogy nem reklámoztam orrba szájba, mégis már 69 tagja van ennek a kis mozgalomnak (De még szebb lenne a dolog, ha mindannyian aktívan részt vennének.), gyakorlatilag szájról-szájra, blogról-blogra terjedt :) 

A küldetését már ezalatt az egy év alatt teljesítette, hiszen nagyon sok blogot ismertem meg ennek köszönhetően, virtuális barátságokat kötöttem, de azt hiszem nemcsak a magam nevében mondhatom ezt - legalábbis a visszajelzésekből ez derült ki a számomra :)

Szia! Ha először jársz itt és nem tudod, mi is ez a Vigyázz! Kész! Posztolj! dolog, itt olvashatsz bővebben róla. Ha esetleg kedvet kaptál és szeretnél Te is csatlakozni, írj egy e-mailt az eletespillecukor@gmail.com címre és válaszban elküldök minden infót és a  következő témát is, amibe már be is tudsz majd kapcsolódni :) A megadott téma maradjon TITOK az olvasók számára! :) Az eddigi VKP bejegyzéseit itt olvashatod el :)   

Talán az, aki még nem csinált/vezetett ilyen mozgalmat, az el sem tudja képzelni, hogy mennyi munka van vele, s ezt csak is úgy lehet - és érdemes - csinálni, ha élvezzük minden egyes percét, még a nehézségek ellenére is :) Emlékszem, mennyire kezdetleges volt még az egész, de azt kell mondanom, hogy az idő csodákat tett vele, sokkal kiforrottabb lett, de ehhez bizony szabályokat kellett hoznom :) Az elején nem volt még inlinkz kód, mindenkinek e-mailben kellett elküldenie nekem a poszt linkjét és én osztottam meg a blogomon, a bejegyzés alatt. Volt ám kavarodás és hajtépés belőle :D Azt hiszem, köszönhetek néhány ősz hajszálat ennek az egésznek... :P A szabályok ellenére mindig voltak renitensek, akik fittyet hánytak mindenre, s bizony olyankor egy kicsit odapirítottam, de belül viszont óriási harcok dúltak bennem. Hiszen nem vagyok az a tipikus vezéregyéniség, nem szeretek dirigálni sem. Azonban annyira szerettem volna, ha ez az egész sikeres lenne (sikeresség alatt azt értem, hogy minél tovább fennmaradjon és minőségi, vidám, néha elgondolkodtató bejegyzések szülessenek), hogy muszáj volt a sarkamra állni, szabályokat hozni és betartatni. Emiatt kénytelen voltam pár embert kitenni a Facebook csoportból is, hiszen a sokadik figyelmeztetés ellenére sem teljesítették azt, amit kértem tőlük. Az egész VKP blogokra épül, tehát az egyik feltétele, hogy annak, aki csatlakozni szeretne legyen blogja (és lehetőleg rendszeresen írja). Sok tagról semmit sem tudtam, így azt sem, hogy van-e egyáltalán blogja. S mivel a témáknak a kikerülésig titokban kell maradnia az olvasók előtt, így nem kockáztathattam, hogy kikerüljenek az "értékes" információk :D Azóta a csoport titkos lett (hű, mint a Holt költők társasága :P :)), csak olyanok kerülhetnek be oda, akikről tényleg tudom, hogy odavalók. Remélem ezt megérti mindenki :)

Aztán ott van a nyilvántartó. Mennyit kellett kardoskodnom, hogy töltse ki mindenki. Pedig itt akár mindenki hivatkozhatna a személyes jogaira, de nekem szükségem volt erre, így sokkal egyszerűbben átláthatom a tagokat, ki milyen blogot ír, megvan az elérhetősége is. Abban viszont igazatok van, hogy mindenki láthatja az e-mail címeteket (nem mindenki szeretné nagy dobra verni), éppen ezért gondolkozom egy másik megoldáson, ami a blogos csoportban már bevált :) Így csak én látnám a megadott adatokat. Csak bízni tudok benne, hogy minden tag partner lesz benne, s nem kell senkinek sem könyörögnöm, hogy töltse ki. És azt is csak remélni tudom, hogy nem hiszitek azt rólam, hogy visszaélnék bárkinek az adataival.

Már a sokadik VKP-n voltunk túl, mire rászántam magam, hogy megoldást találjak a linkek összegyűjtésére, hogy ne legyen minden szerdán káosz. Így kénytelen voltam megtanulni az inlinkz használatát, ebben Thimmyke bejegyzése (mindenkinek ezt szoktam ajánlani :D) volt a segítségemre, de Lora is nagyon sokat segített :) Azóta semmi dolgom nincs, csak minden második héten kódot generálni, és a posztok linkjei automatikusan töltődnek fel a VKP napokon :) Nem mondom, hogy az élet sokkal könnyebb lett ezzel, hiszen mindig vannak problémák, van, amikor nem működik a kód, van, amikor elfelejtem elküldeni, stb. De szerencsére mindig sikerül úrrá lenni rajtuk, és a végén mindig minden rendeződik. Ugye? :) 
Tudom, hogy vannak olyanok, akiknek nem tetszik ez a kódos rendszer, de én úgy gondolom, hogy ez egy kedves gesztus a többi blogger felé (és szerintem nem egyenlő azzal, hogy hozzászólásban reklámozzuk a saját blogunkat), hiszen így egy kattintásra elérhetjük a tagok bejegyzését, nem kell vadászni és így megismerhetünk más blogokat, embereket, történeteket :) Az egésznek ez lenne a lényege ugyanis, jelen esetben pedig pont ez a kód jelenti az összekötő fonalat a bloggerek, blogok között. De hogy lássátok, mennyire rugalmas vagyok, innentől kezdve nem lesz kötelező kitenni, ha valaki nem szeretne "reklámot" az oldalán, nem kell kitennie, őket is meg lehet érteni (de a kódokat elküldöm, biztos, ami tuti) :)

Amikor kitaláltam a témákat, tudtam, hogy vannak köztük húzósak is, amiket nem biztos, hogy mindenki be fog vállalni, köztük én sem :) Hiszen ez a blogoszféra mégiscsak egy nyitott könyv a világ számára, s nem biztos, hogy mindenki fel tudja/meri vállalni a hibáit a nagyközönség előtt. De ennek van egy másik oldala is, amikor azért osztjuk meg, hogy mások tanulni tudjanak belőle, vagy azért, hogy lássák, nemcsak ők hibázhatnak, hanem bizony a bloggerek is. De senki mellett nem álltam ostorral, hogy: "Na már pedig megírod ezt a bejegyzést, máskülönben miért csatlakoztál volna?!" Mindenkinek meghagytam, hogy akkor (természetesen a határidőn belül) és úgy írjon bejegyzést, amikor és ahogyan akar, nyugodtan, a saját stílusában. Az egész kezdeményezés éppen ettől színes :) Nem szerettem volna senkit sem agyon nyomni vele, vagy lelkiismeret furdalást okozni, ha valaki nem írta meg. Semmi baj, majd legközelebb megírja, max. csak annyi, hogy arról a témáról lemarad.

És akkor most néhány szót a kérdőívvel kapcsolatban is (ejj, de hosszú lesz ez a poszt :D).

A kérdőívet 31 blogger töltötte ki, nekik óriási nagy köszönet :) Nem fogom bemásolni a kérdésekre a választ, mert akkor már tényleg nagyon hosszú lenne és mindenki bealudna, így csak dióhéjban összegzem őket és amire kell, arra "reagálok" is.

Ahogy fentebb írtam, szájról-szájra, blogról-blogra terjedt, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a válaszadók 55%-a jelölte be azt, hogy egy másik blogon olvasta :) 29% nálam látta és a maradék 16% pedig az egyéb mezőt pipálta ki (mondjuk arra kíváncsi vagyok, hogy mi is az az egyéb).

Népszerűek voltak a kedvences bejegyzések (kedvenc zene, kedvenc gyerekkori könyv), sokan szerették a szilveszteri kiadást és meglepően nagy sikert aratott a Sminkes táska és z 'Amik nélkül nem hagyom el a lakást' c. bejegyzés is. Érdekes volt olvasni azokat a bejegyzéseket is, amikor a kedvenc bloggerünknek kellett írni egy levelet, volt akinek tanulságos volt az 'Idegesítő szokások' poszt is - szerintem mindannyian sokat tanultunk belőle :).

Megadtam a lehetőséget arra is, hogy témaötleteket javasoljatok, s nem gondoltam volna, hogy ennyi jó érkezik majd :) Átnézem őket, és ami megtetszik (ahogy eddig néztem, az összes) felírom a listára, méghozzá más színnel, hogy jól látszódjon, ezeket TI küldtétek ;)

S amiket a legjobb volt olvasni, azok a tapasztalatok, vélemények a VKP-val kapcsolatban. Könnyekig meghatódtam, annyi kedves válasz érkezett, nem is tudjátok elképzelni, hogy ezek mennyire jól estek nekem :') Rettentően örülök neki, hogy ennyire szeretitek, és várjátok a mailt, amiből kiderül a következő téma, én is alig várom, hogy elküldjem és mindig kíváncsian várom a fogadtatást :D Jó látni, hogy jól érzitek magatokat itt, s ami még jobb, már-már családként emlegetitek ezt az egészet, s ebben igazatok is van :) Titokban reménykedtem, hogy ez süljön ki belőle, de nem gondoltam, hogy valóra is válok majd :)
Lehet, hogy szigorúnak találjátok a szabályokat - némelyiket megfontolom -, de higgyétek el, egy ilyen közösségnél jó, ha van mihez viszonyulni, kellenek, hogy ne legyen káosz, félreértés, sértődés. Nem árulok zsákbamacskát, csak az csatlakozik, aki vállalja őket, akinek nem tetszenek, az nyilván nem lép be. Nyilvánosak a témák is, de azt úgy tartottam jó ötletnek, ha a szerencsére bízom a választást, és nem én választom ki, hogy miről kell írni, hanem a random.org :D Így nincs vita, hogy miért pont ezt választottam.... :D Akinek nem tetszik a téma, az nem írja meg, hanem vár egy következőre :)

Levonva a tanulságot ebből az egy évből, a következőkre jutottam:
  • új nyilvántartót készítek, hogy az adatokat megvédjem
  • nem lesz kötelező kitenni az inlinkz kódot, csak aki szeretné
  • nem kell előre bejelenteni, ha valami miatt nem tudjátok megírni
  • mindig érthetően fogalmazok az infós levelekben, hogy ne legyenek félreértések
Ha valamit még kifogásoltok, nyugodtan írjátok meg, mérlegelem és ha helytálló, akkor változtatok rajta :)

A többiek bejegyezését az alábbi linkeken tudjátok elolvasni :)


Egy kérdés: melyik megoldást szeretitek az inlinkznél: a gombosat (amikor a béka van a képen), vagy a listásat? :)

Minden kedves tagnak köszönöm, hogy itt vagytok, hogy részt vesztek, kommenteltek és nem furkálódtok, hanem bátorítjátok, segítitek egymást, maradjon meg mindenkinek ez a jó szokása ;) Remélem még sok VKP-s bejegyzést olvashatunk ;) ♥ 

17 megjegyzés:

  1. Az biztos, hogy az inlinkz használata sokat lendített a dolgon. Tudom, én sem vagyok épp a legaktívabb tag, "köszönhetően" a sok blogon kívüli tennivalómnak, és most sem ígérem, hogy mindig pontos és rendes leszek, de amíg lehet, kitartok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól emlékszem, még javasoltam is az inlinkz használatát, egyébként nekem a listás megoldás tetszik inkább, könnyen átlátható :)

      Törlés
    2. Igen, én is úgy emlékszem :)

      Törlés
    3. Nallag bloggeres posztjánál is válaszoltam neked :)

      Törlés
  2. Ja igen, a listásra szavazok.

    VálaszTörlés
  3. Itt is gratulálok az évfordulóhoz, és mindannyiunk nevében köszönöm a sok munkád! ^^ A döntéseid miatt nem kell magyarázkodnod, karakteres, jó hangulatú kihívást teremtettél, a dolgok nyilván formálódnak, mindenki tanul, de ez így van jól. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ♥ az egész egy tanulási folyamat, szeretném, ha mindenki jól érezni magát :)

      Törlés
  4. Jobb a listás sokkal, de nálam csak a béka megy. :DD
    Szuper Főnök vagy a csoportban szerintem, senkinek se lehetne Rád panasza! :) Jó kis poszt lett, én is kitöltöttem a kérdőívet és amúgy szerintem az Egyebet jelöltem be. Nekem oldalt dobta fel a Facebook a csoportot azt hiszem, hogy lehet ehhez is csatlakozni. Érdekes volt a cím így kérvényeztem a belépést. :) Emlékszem pár ismerősöm is jött velem (gondolom látták, hogy belépek egy ilyen csoportba), de nekik nem volt bloguk és mivel nem írtak meg reagáltak semmire ki is lettek rakva. :D Ezen én mondjuk csak jót mosolyogtam, mondjuk kiszállhattak volna maguktól is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, te egy speciális eset vagy :D De jó, hogy végre sikerült megoldani és legalább a békuci megy :D Ahá, szóval te vonzottad be a csoportba őket? :D

      Törlés
  5. Gratula a szülinaphoz! :)
    A listás megoldás jobban tetszik. Nagyon jó ötletnek tartom, hiszen így sok új blogot olvashattam, amikre talán sosem találtam volna rá.
    Várom az újabb témákat, és még sok évfordulót! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Úgy látszik, hogy mindenkinek a listás tetszik, így akkor az marad, akinek pedig nem megy, annak pedig marad a kis béka :)

      Törlés
  6. Itt is boldog szülinapot neki! :D S csak ismételni tudnám magam: nagyon jó kis kezdeményezés volt. Csupa jó téma,és tökre rendes tőled,hogy a mi ötleteinket is kitetted a témák közé ;) Én úgy érzem ez az egész játék egyre jobb lesz ahogy haladunk előre (: Remélem sose marad abba (:
    A kódos dolgot meg nem kell túlspirázni: szerintem is ez az összekötője a dolgoknak ,és valljuk be: nagyon egyszerű így minden. Ahogy te is irtad, innen egy kattintás és máris látom amit a másik írt! szerintem jó kis dolog ez-felesleges bárkinek ezen fenn akadnia. De rendes tőled hogy még ebből is engedsz (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az csak természetes, hogy kiteszem és más színnel jelölöm, hiszen nagyon jó témákat dobtatok be a kalapba, nekem ezek eszembe sem jutottak volna :) Ha lesz téma utánpótlás, akkor nem marad abba, de most is el vagyunk látva egy ideig :D majd a következő szülinapkor is lehet javasolni témákat :D

      Törlés
  7. Én még nem vagyok benne a közösségbe amit sajnálok, de nem tudom vállalni a posztolást. A témák is nagyon jók, több is van ami érdekelne. Azért nem kizárt, hogy valamikor majd bekapcsolódok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha egy-egy téma megihletett, nyugodtan megírhatod, csak ne jelöld VKP-s posztnak :)

      Törlés
  8. Nagyon király, hogy nem csak érdekel a véleményünk, hanem még változtatsz is miattuk, de tényleg, köszönöm!:)♥

    VálaszTörlés