#SMOOTHIETIME 1.

Orbán Szilvi | május 23, 2017
Akik már pár éve követnek, tudják/tudhatják, hogy az utóbbi karácsonyi kívánságlistáim állandó szereplője egy turmixgép. Ugyanis jött egy kattanás, hogy én smoothiet (egyszerű nevén gyümölcsturmix) szeretnék enni/inni, mert az milyen fancy és így talán egyszerűbben meglesz a napi gyümölcsbevitelem, sőt olyan zöldségeket is megeszek, amiket egyébként nem. Gondolok itt a spenótra elsősorban, ugyanis mióta az eszemet tudom, egyszerűen nem tudtam legyűrni egy kanállal sem belőle, de egy kis gyümölcs társaságában hátha jobban lecsúszik :)


Nemrég a Lidlben lehetett kapni turmixgépet, a legeslegutolsót hoztam el, mintha csak engem várt volna. Nem éppen pink színben szerettem volna, de ilyenkor már ne válogasson az ember :D Amint hazahoztam, máris nagy receptkeresésbe fogtam, szerencsére a Pinterest nagyon jó forrásnak bizonyul, hihetetlen, hogy mennyi változat van fenn, csakis ízlés (és gusztus) dolga, hogy mit választ az ember lánya. 


Amiket ígéretesnek találtam, összegyűjtöttem a Bullet Journalomba, de a mobilomra, azon belül az Evernoteba is mentettem le párat, hogy ha boltban járok csak rápislantok, kiválasztok egyet (amihez épp kedvem van) és be is tudok hozzá vásárolni. 
Ebben a kis minisorozatban (merthogy ez a szándékom ezzel a címmel) összegyűjtöm az eddig kipróbáltakat és megosztom veletek, hátha más is kedvet kap egy jó nagy pohár smoothie elkortyolgatásához ;) 

Egy pohár smoothie remekül beleillik bármilyen diétába, fogyasztható reggelire, uzsonnára, készülhet krémesen, sűrűn, de akár hígan is, s ami a legjobb, szinte minden mindennel összeillik :) Csak elő kell készíteni az alapanyagokat, beledobálni a gépezetbe, elindítani és egy perc alatt készen is van az ízletes innivaló.  Nekem két nagy, 4 dl-s poharam van, ezeket szoktam váltogatni, az adagok általában pont egy ilyen pohárra vannak kitalálva, de néha jut még Ő-nek is 2 dl. 


A sorrend lényegében tök mindegy, úgyis össze lesz keverve, de én így szoktam rétegezni a gépbe (példákkal): 

1. folyékony hozzávalók: víz, tej, kókusztej, kókuszvíz, gyümölcslé, tea 
2. gyümölcs & zöldség: banán, barack, körte, alma, narancs, ananász, sárgarépa, cékla (a képen retek van, hibásan, valójában céklát akartam írni), áfonya, eper, kelkáposzta, rukkola, mangó, görög-és sárgadinnye, kiwi, avokádó
3. textúra & ízesítés: méz, joghurt, juharszirup, cukor/édesítő, fűszernövények, dió, mogyoró, mandula, jégkrém, fahéj, zabpehely, magvak mogyoróvaj

Elöljáróban ennyit szerettem volna, hamarosan pedig jönnek a receptek is :)

Ti szoktatok smoothiet készíteni? Mi a kedvencetek?

18 megjegyzés:

  1. Minden tízóraira azt készítek.
    Mostanában a zöldet szeretem legjobban.
    Víz vagy kókuszvíz, zabpehely, 1 banán, 1 kivi, egy marék spenót, 1 laktózmentes joghurt és néha szoktam bele tenni fehérjeport is. :)

    A másik kedvencem: 1 adag vaníliás fehérjepor, víz, banán, eper, joghurt.

    Klassz bejegyzés volt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kókuszvizet hol lehet beszerezni? Eddig csak kókusztejet láttam, abból vettem is egy konzervet, mert emlékszem, van olyan receptem, amihez az kell :D Reggelire a zabpelyhes változatok nagyon jók, laktatnak és még finomak is, inkább így eszemm (iszom), mint zabkásának :)
      A banán nagyon univerzális gyümölcs, szinte minden smoothieba az kell :D
      Köszi, örülök, hogy tetszett és köszi az ötleteket! ;)

      Törlés
    2. DM-ben szoktam szoktam venni néha és innét meg rendelni:
      https://multi-vitamin.hu/Termekek.html?keyword=k%25C3%25B3kuszv%25C3%25ADz&Search=&gclid=COb_uOmJiNQCFSgz0wod5LUGcA

      2dl szoktam tenni a turmixokba, úgy az egy literes 5 napig elég, szóval szerintem megéri rendelni.

      Törlés
    3. Köszi, megnézem a Dm-ben. Meddig áll el egy ilyen vajon? Nem biztos, hogy 5 napig kókuszvizes szmötyit szeretnék inni, de ki tudja, ha finom és rákattanok, akkor... :D

      Törlés
  2. Én eddig almás-banános és narancsos-mézes smoothiet készítettem. élvezet volt őket fogyasztani, és már várom, hogy legközelebb mit hozok össze, és felhasználok majd azokból is, amiket írtál.:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól hangzik az almás, még nem próbáltam, köszi a tippet! :)

      Törlés
  3. Nálunk a barátom smoothie-rajongó, pontosabban csak a banánturmixért rajong, annak is azért a változatáért, hogy három banán + fél deci tej. :D Megáll benne a kanál gyakorlatilag. Magamnak hígabbat szoktam készíteni, és mehet bele narancs meg egy kis bébispenót is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem bírnám olyan sűrűn megenni (mert azt már eszi az ember :D), a hígabbakat szeretem, de hát ízlések és pofonok :D A spenót újdonság lesz a életemben, sosem ettem meg, most kiderül, hogy lecsúszik-e :))

      Törlés
  4. Engem az érdekelne, hogy elégedett vagy-e a géppel. A teljesítménye elegendő? Uborkát, körtét, sárgarépát simán visz vagy nagyon apróra szeleteled, hogy vigye őket? Néztem ezt a gépet én is a reklámok között, de erős gépet szeretnék mindenképpen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még ilyenekre nem használtam, eddig csak "puha" alapanyagokat (körtét sem próbáltam még,de szerintem azt viszi) tettem bele, fogalmam sincs, hogy mennyit bír, de amint kipróbálom, megírom ;)

      Törlés
  5. Én most kezdtem vele kísérletezni, elsőre joghurtos-barackos smoothie-t csináltam, de kicsit égett tőle a gyomrom. O.o Vagy hát rá gyanakszom. Kísérletezek tovább és figyelem a misztikus jeleket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki kell tapasztalni, hogy mit bír az ember, az apró magvas gyümölcsök az én gyomromnak sem a kedvencei, de mivel nagyon szeretem az epret, így azt a pár alkalmat kibír, csak legyen itthon No-spa :D

      Törlés
    2. Így két nap hatalmas távlatából X'D azt mondom, hogy más is lehetett nálam az ügyben, mert ma ugyanúgy barackos smoothie-t ittam, és egyáltalán nem égett tőle a gyomrom. Huh. Egy veszéllyel kevesebb. :D (Nálam gyomorégésre a Renie vált be! Nospával csak nagyon durva görcsre szoktam lőni. :))

      Törlés
    3. Nekem az epénél vannak gondok, ha túlzásba viszem az epret, szerencsére nem szokott égni a gyomrom, szóval arra azért kell a No-spa, arra tökéletesen megfelel :)

      Törlés
  6. Nekem ilyen van, szintén Lidlből és imádom. :) Tök jó, mert nem is kell másik pohár, ez hordozható. Csak megcsinálom a smoothiet és vihetem magammal. Szinte minden nap használom, a munkahelyemre viszem az elkészített löttyöt a pohárban. :)

    https://www.youtube.com/watch?v=0Jig5AP5LKo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj igen, emlékszem, volt egyszer ilyen akcióban, de akkor lemaradtam róla. Most keresem a tökéletes poharat, amiben tudok vinni a munkába, mert egy étkezésnek tökéletesen megfelel, csak legyen miben elvinnem :)
      Így utólag nem bánom, hogy a turmixgépet vettem meg, azt jobban ki tudom használni, nemcsak smoothiet lehet vele készíteni :)

      Törlés
    2. A banánnal óvatosan, mert nagyon magas a kcal tartalma (100 kcal kb. egy kisebb banán!) Diétában és fogyókúrában nem ajánlott nagyobb mennyiségben mert lassíthatja az anyagcserét, és ha nem mozog az ember, bizony hizlal. :) Épp ezért óvatosan, mert az egészséges reggeliből, könnyen hizlalós reggeli lesz. ;)

      Törlés
    3. Köszi, hogy figyelmeztettél, ezek után még jobban odafigyelek erre :* :)

      Törlés