Ilyen bejegyzés sem mostanában volt, egészen pontosan 2014. január 6-án... Ez mindent elmond rólam és az olvasási szokásaimról :D Na jó, azóta persze olvastam más könyvet is, csak nem született róla ajánló :)Aki már régebb óta olvas, az tudhatja rólam, hogy imádom Papp Diána könyveit, ha máshonnan nem, ebből a bejegyzésből biztosan kiderül :) Via egyik ajánlójában találtam rá, s mivel bízok Viában, biztos voltam benne, hogy nekem is tetszeni fognak a könyvei. Azonban sosem sikerült a megjelenés sorrendjében megkaparintani a könyveit, így össze-vissza olvastam el őket - illetve olvasom is még, ugyanis a Szerdán habcsók éppen úton van felém -, de szerencsére nem összefüggőek a regények, így semmiről sem maradok le, ha esetleg az előzőt nem olvastam volna. Ami összeköti ezeket a regényeket az a könnyedség, tipikus női limonádé - bár sokan nagyon kevésnek tartják őket ehhez a műfajhoz -, amit hamar, akár egy strandon való ücsörgés alatt is elolvashat az ember lánya. Engem már a borítók és a grafikák megvettek kilóra, talán egyetlen vagyok az olvasók között, akinek sokat számít a borító, s hogy mennyire jól néz ki a könyvespolcon :D