A következő címkéjű bejegyzések mutatása: süti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: süti. Összes bejegyzés megjelenítése

Kevert szilvás süti

Kergeanya | szeptember 17, 2017 HOZZÁSZÓLÁS

Az az igazság, hogy Ő már napok óta rágja a fülem, hogy süssem meg neki ezt a sütit, s most, hogy odakinn szakad az eső végre rászántam magam. Lehet, hogy csak erre az időjárásra várt a tudatalattim, így sokkal jobban átérzem ezt az őszi hangulatot, a frissen kisült süti illata pedig belengi a lakást, jöhet egy bögre latte, egy könyv, na meg egy meleg pléd és máris megvan a hygge-érzés, úgyis ez folyik most a csapból is, lépten-nyomon ebbe botlik, aki olvas blogokat :) 

Sajnos csak egy kis adagot sütöttem, ez az adag egy 21x25cm-es tepsihez lett elegendő, de egy kerek piteformába is szépen belefér (csak nekem épp az egyik virágom alatt tölt be alátét szerepet). Pár szeletet épphogy meg tudtam menteni a kolléganőimnek, nagyon gyorsan fogy, és bár annyira nem szeretem a szilvát, de így még én is megeszem, sőt... :D 

A receptet a Kisalföld mellé járó Gasztro magazinban szúrta ki Ő, én csak annyit változtattam rajta, hogy barnacukor helyett sima kristálycukrot, vaj helyett margarint használtam, valamint a tetejére nem fahéjas porcukrot, hanem fahéjas kristálycukrot szórtam (a Koronának van ilyen szórófejes cukra).

Hozzávalók

250 g megmosott, félbevágott és kimagozott szilva 
250 g liszt
50 g darált dió
250 g barna cukor
250 g vaj
4 tojás
fél csomag sütőpor
1 kávéskanál őrölt fahéj
A tetejére:
50 g porcukor
1 kávéskanál őrölt fahéj
A forma kikenéséhez:
vaj
liszt

A lisztet összekevertem a fahéjjal, a sütőporral, a darált dióval (aprítóval aprítottam össze, voltak benne nagyobb darabok, de így is jó volt, sőt egy kicsit talán jobb is, legalább tényleg érezni benne a diót), majd a cukrot a margarinnal alaposan (habosra) elkevertem. Hozzáadtam a tojásokat és az előzőleg kikevert lisztet, majd kézimixerrel jól kikevertem. 
A tepsit nem vajaztam és liszteztem ki, ugyanis olajspray-t használtam, ami direkt sütikhez való, és ami megakadályozza, hogy a formába ragadjon a tészta (és ami be is vált, nem kell majd tepsit sikálnom :)). 

A sütőt 180 fokra melegítettem elő (nekem gázsütőm van, ez 4-es fokozatot jelent), a tepsibe belesimítottam a tésztát, a szilvákat pedig szépen sorban felrakosgattam a tetejére, majd a fahéjas kristálycukkoral jól megszórtam. Így utólag többet is szórhattam volna rá, kicsit savanyú a szilva, elbírt volna több cukrot is :) 

Tűpróbáig kell sütni, akkor jó, amikor a tészta már nem ragad, nyugodtan lehet döfködni, nem kell attól tartani, hogy összeesik, szép magas marad végig. Nem sütöttem végig négyesen, amikor már félig kész volt ( a széle barnult, de a közepe még lötyögött), levettem 2-esre és készre sütöttem. Így szépen átsült és az alja sem lett fekete (elég sokszor jártam már úgy, hogy le kellett kaparni a fekete réteget egy-egy süti aljáról).  A recept azt írja, hogy 180 fokon 30 percig kell sütni, én nem néztem az időt, csak azt, hogy átsült-e rendesen. 

Jó étvágyat! ;)

Vaníliás kosárkák

Kergeanya | január 01, 2015 6 HOZZÁSZÓLÁS

Remélem mindenki túlélte a szilvesztert, mi olyan hatalmasat buliztunk, hogy csak na :D Itthon voltunk, este dagadt, virslivel töltött malacokat gyártottunk (remek türelemjáték egyébként), éjfélkor virtuálisan koccintottunk anyáékkal Skype-on, aztán megnéztük az Illés budapesti koncertjét a tévében, még 10 percet láttam az Üvegtigrisből és bealudtam. Ennyi volt az év utolsó éjszakája :D 
Most különcködök, mert a net már tele van évzáró/évkezdő posztokkal, de én most egy receptet hoztam, amit tegnap este a szükség szült :) 

Üdítő szelet

Kergeanya | május 13, 2014 2 HOZZÁSZÓLÁS
Amikor elkezdtem gondolkodni, hogy mi legyen húsvétkor a süti, azonnal ez ugrott be. Még zsenge kislány voltam, amikor utoljára ettem ilyet, csinálni pedig még egyáltalán nem csináltam még. Gondoltam nem lehet olyan nehéz, hiszen csak piskóta kell, meg krém és egy kis üdítő. Keverem-kavarom, sütöm és kész. Nem is tévedtem, tényleg nagyon egyszerű volt :) 
"Teher alatt nő a pálma." - tartja a mondás. Ez nálunk úgy valósult meg, hogy gyakorlatilag most sütöttem úgy, hogy anya is itt volt és nem segített benne (mert megparancsoltam neki :D). Nagyon izgultam, hogy milyen lesz, legalább úgy, mintha az életem múlt volna rajta, pedig nem is :) De tudjátok, hogy megy ez :) Ha egyedül vagyunk, vagy csak magunknak sütünk, akkor sikerül, ha pedig már másnak (is), akkor tuti becsúszik valami hiba. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Niki is segített benne, megtanított egy szuper tojás szétválasztó trükkre - ami egyszer nem sikerült és emiatt újra kezdhettük az egészet, de akkor is jó muri :D - s ketten együtt gyorsan kész is lettünk. Az eredmény, pedig: nyaaaammmm....nagyon finom volt, elég gyorsan el is fogyott, anyáék még a mamáknak is vittek haza belőle. Azt viszont azóta sem kérdeztem meg, hogy ízlett-e nekik :)

Kókuszgolyó │ Reloaded

Kergeanya | március 01, 2014 7 HOZZÁSZÓLÁS
Nevezik ezt az édességet még kókuszos kekszgolyónak (talán ez a találóbb név neki), ördögszemnek is, ahány táj, annyi név, nekem világ életemben kókuszgolyó volt és ez már így is marad :) Akik már régebb óta olvasnak, azok már találkozhattak itt a blogon ezzel a finomsággal, ha valaki mégis lemaradt róla, itt megtekintheti (látszik, hogy akkoriban még nem merültem el annyira a képszerkesztésben és a fotózásban :D, igaz ma sem vagyok ebben profi, de szerintem már javult a helyzet azóta :)). 
Most azonban újra elővettem, mert olthatatlan vágy fogott el, hogy kókuszgolyót egyek. Azonban a hozzávalókból khm, hogy úgy mondjam, nem voltunk nagyon elengedve, tehát kevés volt itthon mindenből (hó vége van, no) :) De mivel ha én egyszer a fejembe veszek valamit, azt kalapáccsal sem lehet onnan kiverni, így hát csak nekiláttam és annyiból dolgoztam, amennyi volt itthon. Az eredmény pedig azt kell, hogy mondjam, sokkal jobb lett, mint az előző :) Sokkal lágyabb, s ízre is finomabb volt. Pedig ugyanazokat a hozzávalókat használtam fel, nem egészítettem ki semmivel sem és nem vettem el belőle semmit sem. A meggyet és a rumot ez alkalommal is kihagytam belőle, én nem szeretem ha van benne, de aki szereti, az nyugodtan tehet bele. Nagyon szeretem, mert iszonyat gyorsan megvan (a legtöbb időbe a golyózás kerül, de remekül kikapcsolja az embert :)), és nagyon finom, szinte kétpofára szoktam tömni :D

Kakaós csiga

Kergeanya | február 01, 2014 6 HOZZÁSZÓLÁS
Tegnap ismét előjött az az érzés, hogy olyan jó lenne valami kis édesség. De mi? Süssek vagy vegyünk? Hó vége van, szóval a bolt nem jöhetett szóba, így maradt a sütés. Mi van itthon? Szinte semmi. Szuper. S mikor már majdnem lemondtam róla, bevillant az isteni szikra, hogy van a fagyasztóban egy adag kelt tészta, ami még egy pizzasütés alkalmával maradt meg. S hogy mi legyen belőle? Hát kakaós csiga. Gyerekkorom óta imádom ezt a péksüteményt, de nagyon nehéz igazán finomat kifogni belőle. Egyedül a Sparban ettem finomat, kellően ropogós (de nem azért, mert száraz), sok a kakaó benne és sok a porcukor rajta. Imádom. 
Itthon készítettem már leveles tésztából is, úgy is nagyon finom, de hamar kiszárad, úgyhogy még frissen, melegen jó. De azt viszont nem ehetek, mert görcs vagy gyomorfájás lesz belőle. De akkor milyen tésztából legyen? Itt jön képbe a sógornőmtől kapott univerzális recept, ami egyaránt jó sós és édes tésztának, ráadásul anélkül, hogy plusz sót vagy cukrot kellene hozzáadni attól függően, hogy mihez szeretnénk felhasználni. Az elkészítése is egyszerű, nekünk nagyon bevált, kelt tésztának én már csak ezt használom. :) Már csak azt kell kibírnom, hogy kihűljön a süti, mert melegen azt sem ehetem...

Karácsonyi narancsos túrótorta

Kergeanya | január 04, 2014 2 HOZZÁSZÓLÁS
Olyan régen volt már valami sütis recept itt a blogon :) Ezt a tortát most karácsonykor készítettem el, s szépen fogyott volna, ha egy-két hozzávaló nem lett volna benne :/ Most jöttünk rá, hogy a narancshéj nem nekünk való, egyáltalán nem szeretjük, emiatt keserű lett az amúgy isteni finom túrókrém. De aki szereti, nyugodtan reszelje bele, nekünk nem jött be :) 
Az eredeti receptet itt találjátok, én egy picit változtattam rajta. 

Hozzávalók
30 dkg csokis keksz
10 dkg vaj
1 mk mézeskalásfűszerkeverék
30 g gyors zselatinpor
4 narancs
25 dkg túró
2 ek cukor
2 cs vaníliás cukor
2 dl tejszín

A kekszet nem zacskóban, hanem aprítóban zúztam össze, 5 mp alatt megvolt, s sokkal szebb lett az eredmény, mintha én püföltem volna.

Almás lepény

Kergeanya | november 03, 2013 HOZZÁSZÓLÁS
Az úúúúgy voooolt, hogy tegnap valami desszertre vágytam. Valamit sütni kellene, de semmihez sem volt itthon semmi sem. Ő felvetette, hogy miért nem sütök almás lepényt, hiszen ott volt a hűtőben a sok alma. Többek között ezért (is) szeretem, mert olyan kézenfekvő dolgok jutnak eszébe, amik nekem nem, nemhiába, ő az én MÁSIK felem :)

Egyből Via almás lepény receptje jutott eszembe, mert úgy emlékeztem, hogy ahhoz nem is kell olyan sokminden, legalábbis tojás biztosan nem. Igen, jól olvastátok, nem kell bele tojás, én is többször néztem meg a receptet :)) Viszont tejföl nem volt itthon, így csak el kellett mennem a boltba, de csak ennyi kellett (meg tej, meg zsemle, meg keksz, meg egy kis csoki :$) hozzá.

Mézes puszedli

Kergeanya | szeptember 09, 2013 2 HOZZÁSZÓLÁS
Puszedli...olyan vicces, de egyben aranyos, szép szó, valahogy mindig a puszi jut eszembe :)) Meg azt hiszem egy mesében is volt ilyen nevű szereplő, de már nem tudom, hogy melyik mesében :))

Mikor kisebb voltam, emlékszem, hogy a nagymamám nagyon sokat sütött ilyet (meg sajtos perecet), vitték eladni, vitték lakodalomba, meg persze jutott nekünk is belőle bőven. Mindig ott álltam mellette, hogy az első kisült adagból ehessek egy keveset, mert utána már csak abból ehettünk, ami megmaradt :) Isteni finom volt, de még most is isteni, habár már nagyon ritkán süt mama :( Amikor otthon voltunk leírtam 2 mézes receptet is, hogy ha megkívánnám, meg tudjam sütni.
Nos, tegnap előtt megkívántam, tegnap meg is sütöttem (legalábbis egy adagot belőle, mert a receptben szereplő mennyiségekből irdatlan sok mennyiség lesz), mára el is fogyott :) A hétvége amúgy is sütősre sikeredett, mert sütöttem még zserbót is, az Ő kedvence, neki azzal kedveztem, mert a mézest ő nem szereti, legalábbis nem annyira, mint én.

A történethez hozzátartozik az is, hogy nem ment minden olyan simán, mint ahogy én azt elterveztem. Kezdődött a bevásárlással, ugyanis abban a hitben álltam neki, hogy minden hozzávaló van itthon, örültem is, hogy nem kell lemennem a boltba. Még ugrattam is Ő-t, hogy az enyém tök jó, mert semmit nem kell hozzá venni, az övéhez meg be kellett szerezni pár dolgot. Tegnap reggel, mikor felkeltem, hozzá szerettem volna fogni, de amikor benéztem a kamrába és megláttam az üres porcukros üveget (utána egyből a kamralistára néztem, s ott ott figyelt a tű a porcukor mellett, tehát mutatta, hogy elfogyott), mindjárt lejjebb hagyott a lelkesedésem. De kitaláltuk, hogy akkor daráljunk kristálycukrot, ami majdnem olyan lesz, mint a porcukor. Hát nem lett olyan. Hiába lett átküldve az aprítón, majd később a mákdarálón is (több darálónk nincs), nem lett olyan finom, puha, porhanyós, mint a porcukor. Ő volt olyan rendes, hogy amíg én gyúrtam a tésztát, leugrott porcukorért, így már semmi nem állhatott az utamba :)

Közben telefonos segítséget is igénybe vettem, mert nem volt minden egyértelmű a receptben, de mama készségesen válaszolt minden kérdésemre, azonban az is kiderült, hogy egyik recept sem a mamáé, de nem derült ki, hogy ő miben csinálja másképp, talán a mennyiségek lehettek másak, hiszen ő "ipari" mennyiségben sütötte őket annak idején :)


Hozzávalók (nagyon sok lesz belőle!)
30 dkg méz
30dkg porcukor
2 dl víz
1 mokkáskanál fahéj
1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg (ha nem szereted, kihagyhatod, ha nagyon szereted, tehetsz bele egy picivel többet, de vigyázz, mert nagyon intenzív illata van)
10 dkg vaj
3 tojássárgája
3 dkg szalagáré vagy szódabikarbóna
1/2 dl víz
1 kg liszt
citromlé

A mézet, a porcukrot, a vizet, a fahéjat és a szegfűszeget felforraltam, majd langyosra hűtöttem (a mosogatóba engedtem egy kis hideg vizet és állandóan kavargattam, így sokkal gyorsabban hűlt). Ezután a vajat kikevertem a 3 tojássárgájával és hozzákevertem a mézes cucchoz (nem tudtam szebben megfogalmazni, cukrászok ne emelgessék a szemöldöküket és ne fintorogjanak, köszi :)), jól elkevertem, míg a tojásos vaj szépen fel nem olvadt benne és el nem keveredett benne rendesen. Ezután a szódabikarbónát feloldottam a 1/2 dl vízben, majd hozzáadtam a krémhez és ismét jól elkevertem kézi mixerrel. Én beleborítottam az egész lisztet, de még utána is pótolnom kellett, annyira ragadt a tészta, kb. fél kilót még hozzáadhattam, hogy jól gyúrható tészta legyen belőle. De hátha nektek jobban összeáll, eleinte csak 1 kg-mal próbálkozzatok :) 
Miután szépen megdolgoztattam a karizmaimat, egy kicsit betettem a hűtőbe pihenni, s előmelegítettem a sütőt, nekem gázsütőm van, 4-es fokozatra állítottam be. Ha szalagáréval csináljuk legalább 5-6 órát hagyjuk állni, ha szódabikarbónával, akkor nem muszáj. Ezután a 3 tojásfehérjét 40 dkg porcukorral s egy kupaknyi citromlével kemény habbá vertem, s félretettem. Mikor pihent a tészta egy kicsit, kinyújtottam, igaz kicsit vékony lett, mert azt elfelejtettem megkérdezni, hogy milyen vastagságúra kell :) legközelebb legalább ujjnyi vastagra fogom kinyújtani :) Mivel nem volt itthon pogácsa szaggatóm, fogtam egy snapszos poharat (mert természetesen az van itthon...:)) és azzal szépen kiszaggattam a puszedliket, s sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam őket. Az előmelegített sütőben kb. 10 percig sütöttem őket, de figyeljünk rá, mert nagyon gyorsan sülnek, egy pillanat is elég ahhoz, hogy megégjenek! Mikor kisült az első adag, egy nagy tálba szórtam őket, egy evőkanál habot raktam rájuk és alaposan összeráztam a tálban őket, hogy a hab jól bevonja mindegyiket. Ezután egy kicsit szétterítettem őket egy tálcán, hogy a máz szépen megszáradjon rajtuk. Pont annyi száradás kell nekik, míg kisül a következő adag, ha a máz nehezen szárad, adjunk hozzá még egy kis porcukrot és verjük még fel egy kicsit.
Nem tudom, hogy pontosan mennyi jön ki ebből az adagból, de azt tudom, hogy rengeteg :)) Egy nagy zsemle nagyságú tésztát nyújtottam, szaggattam, sütöttem ki, a többi tésztát is felosztottam ilyenekre, becsomagoltam sütőpapírba, bezacskóztam és betettem a fagyóba, hogy ha megkívánom, akkor csak előveszek egy gombócot és megsütöm :)
Ma délutánra már egy darab sem maradt belőle, úgy elfogyott, mint a sicc. :)