Inspirációk adventi naptárhoz

Orbán Szilvi | november 12, 2013
Valamelyik Aldis akciós újságban láttam, hogy már lehet adventi naptárt kapni, némelyik egészen jópofa :) Azonban lehet, hogy én vagyok kattant, de idén is szeretném saját magam elkészíteni a miénket, még akkor is, ha csak ketten vagyunk. Mert lerendezhetném egy snassz csokis adventi naptárral (amivel már szintén tömve vannak a boltok, s a csokimikulások is felsorakoztak már...), de az valahogy nem olyan. 
Korábban papírból hajtogattam kis dobozkákat, 2 adventet ki is bírt. Ennek az volt a hátránya, hogy gyenge papírból készült, könnyen eldeformálódtak a dobozok, no meg a tisztításuk sem volt egy leányálom. Vettem egy nagy levegőt és szépen leszedegettem őket, s kidobtam a kukába (néhány búcsúkönnyet el is morzsoltam), hogy majd idén újat készítek. 
Inspirálódni természetesen most is a Pinterestre mentem, találtam is pár szupi ötletet, amiket most meg is osztok veletek, hátha Ti is kedvet kaptok valamelyik elkészítéséhez. Ha esetleg ebben a válogatásban nem találtok a kedveteknek valót, ajánlom a tavalyi gyűjteményt :)

Csokiknak, apróságoknak és csak úgy

Aki tud horgolni, az választhatja ezeket az édes kis mikulássapikat, amik alá bebújtathatjuk az aznapi meglepit. Aki nem tud horgolni, az elkészítheti papírból is :) Ugyanezen az elven működik, ha karácsonyfákat formázunk papírból és az alá tesszük az ajándékokat, de akár wc papír gurigákat is átalakíthatunk kicsi tornyokká, amik a kis csomagokat őrzik. Helyezzük el őket egy tálcán, de simán egy komód tetején is felsorakoztathatjuk őket. 

Itthon nem tudom, hogy hol lehet kapni ilyen kis színes papírzacsikat, de szerintem egy egyszerű fehér is megteszi, ami szinte minden papírboltban megtalálható. Egyedivé és ünnepivé tehetjük, ha színes papírból karácsonyi motívumokat vágunk ki és ráragasztjuk, valamint díszes szalaggal kötjük át. Ha készen vagyunk vele, felaggathatjuk őket pl. fenyőgirlandra. Ugyanilyen egyszerű megoldás, ha hosszabb madzaggal lógatjuk le őket valahonnan :)

Ha van egy szép kosarunk, összegyűjthetjük benne a szépen becsomagolt ajándékokat, a csemeték biztos örömmel turkálnak benne :) 

Nem tudom, hogy hány lakásban van elfekvőben 24 kis fémvödör, nálunk nincs :D De annyira jópofa és aranyos megoldás, hogy bekerült a válogatásba. 

Akár sima egyszerű teafiltereket is felaggathatunk valahova, csak készítsünk neki színes papírt és számozzuk be. Olcsó, és amolyan last minute megoldás :) 

Egy finom üveg bor minden este, kettesben (vagy egyedül)? Bár ez nem tudom mennyire jó, nem szeretném, ha mindenki másnaposan menne dolgozni, már akik annyira bírják az italt, mint én (sehogy). :D 


24 mécses is nagyon szép látvány, pláne ha Karácsonykor már az összeset meggyújtjuk :) Lehet az oldalukra nyomdázni egy szép idézetet, vagy valami kedves üzenetet is, hogy még személyesebb legyen. 

Mire nem jó egy muffinsütő tepsi? Pakoljuk tele a kis kapszlikat, és fedjük be szép papírral, számozzuk be és akasszuk fel egy jól látható helyre. Nekünk itthon csak egy 6 darabos van, de az is szilikon, így az nem játszik, de hátha valakinek van otthon. Azoknak ez tökéletes megoldás, akik mindig mindent az utolsó pillanatra hagynak, hiszen ez is szinte pillanatok alatt elkészül. 

Ha valaki szereti gyűjteni a wcpapír gurigákat (mint én), annak biztos lapul otthon minimum 24 darab, amiből elkészíthetjük ezt a kis házikót. Selyem vagy pauszpapírral "fogjuk be a száját", hogy ne látszódjanak benne az ajándékok. Ha eljött az ideje, csak lyukasszuk át a papírt s már hozzá is juthatunk az ajándékhoz :) 

Találtam egy szokásos fiókos megoldást, de ezt is inkább barkácsboltokban lehet kapni natúr színben és mi dekorálhatjuk ki. Nem olcsó, viszont annál mutatósabb :) 

Ha valami nagyobb ajándékot szeretnénk, csomagoljuk be rendes ajándékként, kössük át szép szalaggal és úgy aggassuk fel őket a falra vagy mágnestáblára. 

Idézetekhez, feladványokhoz, élményekhez

Ha valaki kicsit másképp gondolkodik és szeretné, ha az adventi kalendárium nem édességgel lenne tele vagy valami különlegeset szeretne, arra az eshetőségre is gyűjtöttem össze pár ötletet :) 
Bármelyiket is valósítjuk meg, a lényeg ugyanaz, egy szép papírra írjuk rá az aznapi feladatot, idézetet vagy élményt és tűzzük, ragasszuk, lógassuk fel egy jól látható helyre.


A képeket és forrásukat megtaláljátok az Adventi naptárak c. Pinterest táblámon :)
Ti veszitek vagy készítitek idén az adventi naptárt? Megtetszett valamelyik?

2 megjegyzés:

  1. Minden napra egy üveg bor :)) de jók a tippek, most elgondolkodtam, hogy nemcsak a gyerekeknek, de magunknak, felnőtteknek is készítek adventi naptárt:-ha a gyerekek kaphatnak édességeket, progikat, játékos feladatokat akkor mi miért ne? Ha nem is minden napra egy üveg bort, de hetente egyet, a többi napra meg egyéb finom dolgokat... nincs ötleted esetleg felnőtteknek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Via megelőzött ezzel kapcsolatban, gyakorlatilag én is ezeket írtam volna :))
      http://www.urban-eve.hu/2013/11/13/ajandekotletek-adventi-naptarba-felnotteknek/

      Törlés