Napzárta #70

Orbán Szilvi | március 21, 2015
Tegnap lecserélték a villanyórát és az áramszünet lenullázta a netet, Ő csak ma reggelre tudta helyreállítani. Ezért maradt el tegnap a Napzárta és a Pinterest Péntek is, de ma már minden ok, így most hozom is a soron következő kérdésünket ;)

Mi ez? A Napzárta egy olyan NAPI rovat, amely során minden este felteszek egy kérdést, amire vagy hosszan, vagy pedig röviden fogok válaszolni és ami a legjobb - és amit nagyon szeretnék -, hogy ti is beszállhattok, nagyon örülnék neki, ha ti is megválaszolnátok őket :) A rovat lényege, hogy megőrizzük azokat a pillanatokat, élményeket, érzelmeket, amik mellett sokszor elmegyünk, elfelejtjük, ha pedig valami rossz volt, akkor visszaolvasva még tanulhatunk is belőle :) Reményeim szerint ez megtanít a rendszerességre, hogy nyitott szemmel járjak a világban, s még akár jól is szórakozhatok/szórakozhatunk közben :)

 

Van valami rituáléd, olyan szokásod, amit minden nap elvégzel?

Minden este elköszönök Benitől, megsimogatom, közben halkan mondogatom, hogy "Jó éjszakát, reggel találkozunk, tessék csicsikálni!" :D Tudom betegesen hangzik, de olyan jó ezt minden este megcsinálni, s talán ennek köszönhető, hogy ha csak annyit mondunk neki, hogy "Jó éjszakát!", akkor már megy is a helyére :) 

7 megjegyzés:

  1. Nekem reggeli rituálém van, pontosabban ez akkor van, amikor nem hajnalban kelek, mert akkor örülök, hogy élek :D
    De egy "ilyen" napon 2 órával kelek indulás előtt, megcsinálom a reggelimet és kávémat, és fél órát szánok a böngészésre. Jöhetnek emailek, blogok, ilyenkor ébredek fel agyilag is, néha találok motiváló dolgokat és jobban indul a nap. Könnyebben megy a ruhakiválasztás, leheletnyi make-up, és mehetek is.
    Ennek van délutáni verziója, amikor fél órán keresztül szürcsölöm a kávémat és szintén olvasgatok. Én így kapcsolok ki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Két órával indulás előtt!!! Hát ezt nekem is ki kellene próbálnom. Mennyit javítana a reggeleim minőségén! O.o

      Törlés
    2. Amikor mennem kell valahova én is hajlamos vagyok 1 vagy 2 órával korábban kelni, hogy legyen mindenre időm, ne kelljen kapkodnom semmivel sem :) Ez segít ráhangolódni is a napra, teljesen másképp állok hozzá a feladatokhoz is :)

      Törlés
  2. Reggel négykor max ötkor: méregerős espresso, blogírás, blogolvasás.
    Este jó éjt dal a lányoknak.
    Napközben: megköszönni mindent, amiért hálás lehetek.

    VálaszTörlés
  3. Sokat gondolkodtam rajta, mert persze vannak rutinjaim meg mindennapos teendőim, de mi az, ami ezen túl van, és már rituálé, nem rutin?
    A munkahelyemen minden reggelt azzal kezdek, hogy beállítom a főnököm naptárját a mai napra, majd lefőzök egy kancsó teát. Ez most kicsit megbolydult, mert elromlott odabent a vízforralóm, de azt hiszem, behúzhatjuk rituálénak. :)
    Minden nap írok, bár ez is inkább rutin, de azért nagyon büszke vagyok rá. :)
    A napjaim szinte mindegyike úgy indul (kivéve azokat a szerencsés és roppant ritka napokat, amikor a férjem előbb ébred – de ma sem ilyen nap volt, fél hatkor keltem), hogy a kutya nyöszörög, hogy kimenne, én felülök, leteszem a talpam a padlóra, ő odaszalad, feldobja a mancsait az ölembe, ráhajtja a fejét a térdemre, és pár percig csak simogatom-dögönyözöm, ő meg bújik. Nos, nem rajtam múlik, hogy ez a rituálé megvan-e minden nap, de általában igen, és nagyon szeretem. :) Bármilyen korai kelést megbocsátok érte. :P
    És... ömm... azt hiszem, nem nagyon telik el úgy nap, hogy ne szagolnám meg a férjemet. :D Már tudatta velem (egy "nálad elmentek otthonról" arckifejezés kíséretében), hogy mennyire roppantul morbid ez a szokásom, és fogalmam sincs, mi ez a fixációm az illatával, de egyszerűen néha olyan vagyok, mint a kutya, odabújok hozzá, megölelem és körbeszaglászom, és ettől roppantul jól érzem magam. :D
    (Ó, és látod, ezért jók annyira ezek a lapzárták. Annyira apróság, és mégis olyan jó kedvem lett tőle. :) Úgyhogy örülök, hogy csak technikai nehézség volt, és továbbra is számíthatunk a rovatra. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kutyával öröm az élet :) Nem hagyom abba ezt a Napzártát, szeretem minden este megírni a kérdést, elgondolkozni a választ és nagyon jó olvasni a Ti válaszaitokat is ;) Akármennyire bugyutának és semmilyennek tűnik is ez a rovat, ha csak egy valakinek ad egy kis pozitívumot rajtam kívül, már megérte :) <3

      Törlés
  4. Csak a szokásos rituálék: reggel, este fogmosás, átöltözés, stb. Semmi extra, eléggé változóak a napjai, ha akad olyan időszak, amikor sok-sok nap kb azonosan telik, akkor szokott lenni rituálém -pl reggeli kelés, ébredés, stb, de nem térek vissza ugyanahhoz újra.

    VálaszTörlés