Glamour-napok vs. zero waste - avagy egy kezdő zero waste-es kuponozása

Orbán Szilvi | április 15, 2019

Na kérem, túl vagyunk a Glamour-napokon, mindenki jól bevásárolt, bár nem tudom, hogy mi történt, de most nem árasztották el az Instagramot a zsákmányos képek, tavaly nem győztem görgetni a feedet, lépten-nyomon ilyenekbe botlottam. De most nem volt ilyen, egy-egy képet láttam és nem tudom mire vélni a dolgot. Most vagy tudatosabbak lettek az emberek, nem, vagy csak alig vásárolnak, vagy amire még gondolni tudok az az, hogy a múltkor szelektáltam egy kicsit a feliratkozásaim között, és elképzelhető, hogy pont az ilyenkor legjobban magából kivetkőző költekező profilokat sikerült kikövetnem. :D

Én is beszereztem a Glamour kuponjaimat, most kivételesen nem a Glamourt vettem meg, hanem találtam Blikk nőket, így sokkal olcsóbban jutottam hozzá, mintha megvettem volna az "anyamagazint", ami ráadásul még nem is köt le, el sem olvastam volna, hiszen nem pont én vagyok a célközönség. Mondjuk Blikk nőket sem szoktam olvasni, sőt, most hogy így belegondolok, semmilyen magazint. Ami érdekel, azt megtalálom a neten, tematikus magazint pedig csak az adventi időszakban szoktam venni.

Lelkesen kezdtem el lapozgatni a kuponfüzetet, kerestem a jól megszokott márkákat, hajmosás, tusolás, stb. terén, már-már el is kezdtem összeírni a listát. Aztán bevillant (mint amikor a kisangyal leereszkedik az ember vállára), hogy de hát én nem is olyan régen elhatároztam, hogy elkezdem szépen lassan kiszorítani (vagy legalábbis újakat nem behozni) a háztartásból a műanyagot. Puff neki, alig kezdtem el az átállást, máris itt van az első akadály, amivel meg kell bírkóznom, hiszen a berögzült dolgoktól, kedvenc és megszokott termékektől nehezen vesz búcsút az ember. Erről a gondolatmenetről már érik bennem egy bejegyzés, de hogy mikorra áll össze, azt még nem tudom :)
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hagyott alább a lelkesedésem, de a kisangyal súgásának hatására egy kicsit másképp álltan neki annak a kuponfüzetnek és benne a csábító kuponoknak. Igyekeztem figyelembe venni a zero waste elveit, s aszerint vásárolni, de ahogy azt majd láthatjátok, néha muszáj volt kompromisszumokat kötni, mert vannak, amikről még (mindig) nem tudok lemondani...

Amikből eddig a kuponnapokon szoktunk feltankolni:

  • Blend-a-med fogkrém
  • Elseve sampon és hajbalzsam
  • Gliss Kur sampon és hajbalzsam
  • Nivea arctisztító
  • Cif tisztítószerek
  • Fa tusfürdők
  • Rexona dezodor
  • Taft hajlakk
  • Ariel mosókapszula
  • Lenor vagy Coccolino öblítő attól függően, hogy melyikre van jobb akció vagy hogy épp melyiket emelem le a polcról :)
  • a kedvenc parfümjeim egyike (mikor melyikre van 50%)
A samponok helyett már a LUSH samponkorongját használom (és már tuti, hogy nem fogok váltani), így a kedvenceim már eleve kiestek. Nem mondom, hogy nem csábított a kísértés, borzasztóan hiányoznak a kedvenc illataim, és a flakonok látványa a kád széléről (most szinte tök üres), de sikerült ellenállni a csábításnak.

Fogkrémünk még van itthon, illetve nemrég akadtam rá egy környezetbarátabb változatra, amit nagyon szeretnék kipróbálni, így ez a tétel is lekerült a listáról. Ő még nagyon szkeptikusan áll hozzá az ilyen termékekhez, biztos vagyok benne, hogy egyből nem fogom tudni rávenni arra, hogy ő is átálljon, de kis lépésekben szerintem menni fog a későbbiekben :) Neki egyelőre még a megszokott tusfürdőit és samponját vesszük, de ki tudja, lehet a következő kuponozáskor már ezekre sem kell költeni.

Az arctisztítók terén már nehezebb dolgom van, ugyanis ezek a termékek nekem nagyon beváltak, és nagyon szeretem őket használni. A Nivea tonikja nagy kedvencem, imádom az illatát és az arcom sem pattog ki tőle. Egyelőre még megtartom őket, viszont a vattakorongok helyett már mást szeretnék használni, hiszen ahogy azt korábban egyszer már említettem, nem egyből egy huszárvágással esek neki a zero waste,  low waste életmódnak, hanem kis lépésekkel kezdek el változtatni a szokásaimon/szokásainkon, így szépen lassan épülnek be a mindennapjainkba és válnak majd (remélhetőleg) szokássá.

A megszokott tisztítószerek is lekerülnek a listáról, hiszen vannak helyettük más alternatívák természetes tisztítószerekből, így már rájuk sincs szükségem. A Cif termékcsaládból a fürdőszobatisztítót és a konyhai tisztítót (felülettisztításra) szoktam ilyenkor beszerezni, de a Cif és társai pont azok a termékek, amiket a konyhán kívül tökéletesen lehet helyettesíteni, ugyanis tapasztalataim szerint a makacs zsírral ugyanolyan hatékonyan bánnak el, mint pl. a szódabikarbóna, azaz sehogy... erre a célra még mindig a Well done hideg zsíroldóját használom, mert ez az egyetlen, ami a leghamarabb és legalaposabban - és ami a legfontosabb, sikálás nélkül - lerobbantja a legmakacsabb zsíros szennyeződést a gáztűzhelyről. A szódabikarbóna, ecet, stb. akkor hatékony, ha épp csak egy kicsit kifröccsent valami, ezekhez az apró, könnyen letörölhető foltokhoz, illetve szintentartáshoz viszont bőven elég. 

Egyelőre még tusfürdőt használok (megvárom, míg elfogy), de lelkesen keresem ennek is a csomagolásmentes (vagy minimális csomagolású) változatát, ha tudtok javasolni nekem valamit, ami nektek bevált és szeretitek, osszátok meg velem kommentben ;)

Általában (na jó, mindig) összekötve hordom a hajam, és a rengeteg babahajam állandóan égnek áll, így szükségem van hajlakkra, ami kordában tartja őket. Már egy ideje a Taft Glossy shine lakkját használom, jó az illata, tartós is, és nem lesz tőle egy idő után fehér a hajam. Általában van rá kupon, most is egy 25%-os akciót sikerült kifogni. Nem a legkörnyezetbarátabb termék, de nem találtam megoldást a helyettesítésére.

Mosáshoz az Ariel mosókapszuláját használjuk, régebben saját magam készítettem mosószert, de az idő folyamán azt vettem észre, hogy beszürkültek a ruhák és nem is tisztított olyan szépen, mint a bolti mosószerek... Tisztában vagyok vele, hogy létezik környezetbarátabb mosószer, de akkoriban úgy elment a kedvem ettől az egésztől, hogy nehezen veszem rá magam a kísérletezgetéshez. 
Az Arielre 25%-os kupon volt, és mivel már az előző adag már fogytán van (még tavaly októberben vettünk a Lidlben egy megapackot, amiben 3x28 db kapszula volt), így egy darabig ismét elég lesz. 

Az öblítés terén is próbáltam régen az ecet + mosóparfüm párosát, házilag is készítettem öblítőt, de szépen ez is feledésbe merült, és szépen visszaálltam a kedvenc bolti márkáimra. Lenort és Coccolinot szoktam használni, most Coccolinot vettünk, de természetesen nem zárom ki, hogy ismét én készítem majd az öblítőt.  

A kedvenc parfümjeimet is ilyenkor szoktam beszerezni, ha van Guess, akkor azt, de sajnos már egy ideje nincsrá kupon :( Nemrég találtam rá az S.Oliver So Pure illatára, és nagyon megszerettem, ki is használtam a Dm-ben az 50%-os kupont rá, és bár az előzőből még van, de a polcon nem kér enni, legalább lesz utánpótlás.

És igen, bepottyant egy kivis arcradír is, már nagyon szerettem volna kipróbálni ezt a terméket, most 50%-os kuponnal volt is rá lehetőségem. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen tégely belefér, üvegből van, így használat után, alaposan elmosva és kiöblítve mehet a szelektívbe. 
A Glamour napokat nagyon gyorsan letudtuk, mindig hétvégén szoktunk menni (általában szombaton), korábban már kivágtam a kuponokat, összeírtam az immáron átgondolt listát, megmutattam Ő-nek is, így ketten sokkal gyorsabban megtaláltuk azt, amit kellett mindkét üzletben (Rossmann, Dm). Fél óra alatt (sorbanállással együtt) végeztünk is, gyorsan magunk mögött hagytuk a káoszt és az embertömeget :) Amúgy hihetetlen volt látni, hogy sokan még most is úgy mennek vásárolni, hogy nem vágják ki a kuponokat, hanem elvárják a pénztárosoktól, hogy ŐK vágják ki a füzetből azt a kupont, amit fel akarnak használni! Minden elismerésem a boltosoké, eszméletlen, ami ilyenkor az üzletekben megy, szerintem pár évet biztos öregednek ebben az időszakban. 

Összességében büszke vagyok magamra, hogy letudtam mondani a kedvenceimről (már amiről sikerült persze), ez az egész egy hosszú és nehéz folyamat lesz, nem lesz könnyű az átállás, de lelkes vagyok és bízom benne, hogy ez a lendület kitart addig, amíg be nem épülnek ezek a dolgok a hétköznapjainkba. 

Ti voltatok Glamour-napozni? Tudatosan vásároltok ilyenkor vagy ahogy lesz, úgy lesz? Miket zsákmányoltatok? Aki zero waste/low waste életmódot folytat (vagy még csak most kezdi, ahogyan én is), de előtte ő is lelkesen kuponozott, hogyan állt át?

4 megjegyzés:

  1. Tök jó, hogy ennyire elkezdtél foglalkozni Te is a környezettudatossággal, sok sikert hozzá! :)
    A L'oreal-os arcradírokkal én is szemezgettem már,érdekesnek tünik. Van pesten egy csomagolásmentes bolt,nem tudom,hogy ismered-e, ott is tök sok lehetőség van szinte mindennek a leváltására vagy adhatnak ott ötleteket is.:)
    Annyira rossz látni, hogy az emberek minden hülyeséget megvesznek aminek akár csak tetszik a csomagolása, utána nem is használják, vagy ilyen glamour napokon eszméletlen mennyiséget vesznek mindenből, ami évek után se fogy el.
    Én is próbálok tudatosabban vásárolni, bár a kuponozással még nem volt problémám,nem nagyon éltem vele,ha valami kell így is úgy is megveszem.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, igyekszem minél tudatosabb lenni ezen a téren (környezettudatosság) is. Sosem gondoltam volna, hogy így tudok ragaszkodni ahhoz, hogy valaminek szép legyen a csomagolása, hogy mindig a könnyebb megoldást választani, mint pl. nylon zacsiba tenni a zöldségeket, gyümölcsöket. Még mindig sokszor elfelejtem magammal vinni, de már kitettem őket az előszobába a vászonszatyrok mellé, nehogy legközelebb itthon maradjanak, ha mesék vásárolni :)
      Még nem jártam abban a boltban, de olvastam már róla. Én győri vagyok, és sajnos ilyen üzlet nincs nálunk, pedig nagyon hiánypótló lenne szerintem.

      Törlés
  2. DM-es eladóként írom a tapasztalaimat, elsősorban a kupon kivágásáról: 10-ből 9x nem vagyok hajlandó kivágni a kuponját a vásárlónak. Hogy miért? Mert én nem azért vagyok ott, ez egy self service bolt. Szépen odanyújtom az ollót, és megvárom, míg kivágják. Lehet, hogy sokszor bunkónak tűnök, de nem érdekel: annyi mindent kell csinálnunk és sokszor vagyunk kevesen ehhez (pl. csak ketten vagyunk amikor simán kellene három fő) hogy én nem vagyok hajlandó más helyett dolgozni; pláne ennyi fizetésért...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól teszed, én sem vágnám ki helyettük. Rengeteg embert láttunk a drogériákban, akik kuponfüzettel a kezükben grasszáltak fel és alá... Nem tudom megérteni, hogy hogyan tud valaki így nekiindulni a vásárlásnak. Szerintem pont az ilyenek a legnagyobb impulzusvásárlók, akik ha meglátják, hogy valamire kupon van, már veszik is meg, nem számít, hogy arra a valamire szüksége van-e egyáltalán.
      Mi a győri Árkádban voltunk a Dm-ben, káosz volt a köbön, de az eladók igazán a topon voltak, gyorsan haladt a sor (külön köszönet a plusz, mobil pénztárért), 5 perc alatt végeztünk.

      Törlés