A tél klasszikusa

Orbán Szilvi | október 30, 2012
Gondolom nem árulok el újat, ha azt mondom, hogy a tegnapi nappal beköszöntött a Tél. Leesett az első hó (ami sajnos estére el is olvadt), s előkerültek a csizmák, télikabátok, sapkák, sálak, kesztyűk (ezzel együtt csökkent a hely az előszobában).

Ebben a hidegben jól esik egy bögre forró, fűszeres ital, ami tetőtől talpig felmelegít. Általában ha szóba kerül a forralt bor (merthogy róla van szó), egyből a karácsony, a karácsonyi vásárok jutnak az ember eszébe, pedig nem feltétlenül kell, hogy így legyen.
Persze milyen jó, ha egy hideg téli este (főleg ha a hó is szállingózik), egy pohár forralt borral sétálgatunk az ünnepi díszekbe öltözött adventi forgatagban.
/Idén nagyon szeretném, ha végre már lenne győri adventi fesztiválbögrém :) Mióta itt lakunk, minden évben elhatározzuk, hogy lesz, de aztán mindig elmarad :( / 

Azonban már most is nyugodtan el lehet készíteni, nem kell vele megvárni az Adventet és a Karácsonyt :)

Én az alap forralt bor receptet szoktam használni, amit fel lehet turbózni, különböző extra fűszerekkel, gyümölcsökkel.

A recept a következő:
1 üveg vörösbor (régen a megsavanyodott, kissé romlott borból készítették, de mára már jó minőségű borból a legfinomabb)
5 dkg barna cukor (én sima cukrot szoktam)
1 fahéjrúd
1 narancs félbevágva
szegfűszeg
szegfűbors

A hozzávalókat egy lábasban állandóan kevergetve felmelegítjük. Sosem szabad felforralni (hiába ez a neve), mert az alkohol elpárolog belőle és értelmét veszti a dolog. Miután jó forró lett, zárjuk el a gázt, majd legalább 20 percig hagyjuk állni, hogy az ízek összeérjenek.

2 megjegyzés:

  1. Imádom! Hideg időben a legtutibb átmelegítő. Fehérborból próbáltad már? Az is isteni!

    VálaszTörlés