Vadkukkolda

Orbán Szilvi | március 10, 2013
Egyszer húgom, Niki mutatott egy oldalt (neki a Flymamikban mutatta valaki), ahol webcamerán keresztül lehetett kukkolni az őzeket, vaddisznókat. Sőt néha még embereket is lehet látni, amikor etetés van. Van olyan is, hogy egy róka is feltűnik, ahogy szétnéz a terepen :)
Februárban megosztottam ezt az oldalt a Fly Lady facebook csoportban is, s még most is sok rajongója van a csajok közül :))
Most úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is, hátha vannak még köztünk természetbúvárok, akik legalább annyira szeretik az állatokat, mint én :)


A kamera egyébként Észtország egyik erdejében van kihelyezve, egy etetőnél, ahol esténként komoly falatozás megy, nagyon sok disznó és őz jár oda, nappal leginkább madarak vannak, de azért néha feltűnik egy-egy őz vagy róka.
Én nagyon szeretem nézegetni, itt a városban nem lát ilyet az ember, kicsit messze kellene menni, ahhoz, hogy ilyenben részem legyen :(

Sok évvel ezelőtt voltunk a Törökszentmiklós határában levő kiserdőben, s volt olyan is, hogy kinn aludtunk. Éjszaka hallottunk őzeket, baglyokat, vaddisznót és még rókát is, ahogy ott szaglászott a sátor körül. Sőt, amikor az éjszaka közepén kimentem kisdolgomat elvégezni, egy őzbakkal találtam szembe magam. Mit mondjak, egy kicsit megállt bennem az ütő, de amikor meglátott, ő jobban megijedhetett, mert elszaladt :)

Szóval, ha van kedvetek vadállatokat nézegetni, ezen az oldalon megtehetitek, relaxációnak, pihenésnek sem utolsó, de sajnos csak télen elérhető :/

Aki egy kicsit a véresebb jelenetekért van oda, szereti nézni, ahogy marcangolják a husit, az itt is nézelődhet. Itt általában sasok, rókák vannak.

Jó szórakozást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése