Csibefutam 3. hét

Orbán Szilvi | október 12, 2013
Úgy látszik, hogy a szombat a beszámoló napja lesz :) Tegnap olyan ramaty idő volt, hogy elhalasztottam mára a futást, mert sokkal jobb időt mondtak. Igaz továbbra is fúj a szél, de legalább nem esik az eső, reggel egy picit köd is volt, de attól még simán lehetett róni a köröket a pályán :)

Ma letudtam az első ciklus utolsó hetét, hétfőn egy újabb szintre lépek. Meg kell mondjam, jó is, mert ma már észre sem vettem, hogy már a 3. séta végét jelezte az időzítő, ami azt jelenti, hogy megerőltetés nélkül ment a 3x 2 perc séta és 1.15 perc futás, még csak ki sem fulladtam. Ez nem volt elmondható az első héten, már az első futás után ki voltam purcanva :)
Hétfőn viszont emelkedik a mennyiség, már nem 3x, hanem 5x kell a 2 perc sétát és 1.15 perc futást elvégezni. Mint az előző és a következő ciklusokban is, mindig szerdán jön a neheze, nem 2 perc séta lesz, hanem már csak 1 perc, futásból pedig már 2 perc. Felcserélődik :) Csütörtökön pedig ugyanazt kell teljesíteni, mint hétfőn.
Egyelőre fogalmam sincs, hogy fogom-e bírni, de mindenesetre jobb lesz már egy szinttel feljebb lépni, mintha igényelné is a szervezetem, amin nagyon meglepődtem :)


Nem tudom, hogy mennyire látszik a képen, de a pálya mellett egy tábla jelzi, hogy 1 kör mennyinek felel meg. Ez a periódus, amit futok 2 és fél körnek felel meg, de mivel van benne séta is, nem igazán mérvadó :) Na majd ha csak futással érek körbe, na az lesz majd az igazi :) 

1 megjegyzés: