Újabb díj :)

Orbán Szilvi | július 02, 2013
Nem is olyan rég volt, hogy a blog megkapta életének első díját, s most itt a következő :) Ezek szerint
tényleg érdemes csinálnom, s jó is, amit csinálok (legalábbis a visszajelzésekből ez derül ki).

A mostani díjat Heva (a Rural-Women és az Eve Ways blogok írója) ajándékozta nekem, s megtiszteltetve érzem magam, hogy gondolt rám, köszönöm szépen! ♥

Napról-napra jobban igyekszem, hogy jobb legyek, a bejegyzéseim pedig tartalmasabbak, érdekesebbek, hasznosabbak legyenek. Köszönöm mindenkinek, aki megtisztel figyelmével, s őszintén elmondja véleményét, ezek által tudok fejlődni :)

Mint általában az ilyen díjaknak, ennek is vannak szabályai, melyek a következők

♥ A kapott díj képét ki kell tenni a blogra.
♥ 11 dolgot kell magunkról írni.
♥ Meg kell válaszolni azokat a kérdéseket, amiket a díj adója tett fel.
♥ 11 blognak át kell adni a díjat, megadva a linkjüket is.
♥ 11 kérdést kell feltenni az általunk kiválasztott bloggereknek.

A legeslegnehezebb dolgom a 11 blog összeszedésével volt, ugyanis nem olvasok olyan sokat :) De remélem nem gond, hogy nincs meg a 11 :) de akiknek tovább adom, ők 100%-ban megérdemlik, hiszen sok hasznosságot és érdekességet osztanak meg olvasóikkal. Remélem szívesen fogadják :)

Akkor következzen 11 dolog magamról (ez szintén nehéz diónak bizonyult):
1. Kedvenc ételem, ami egyben desszertnek is beillik, a tejbegríz.
2. Imádom a keverék kutyákat, igazi egyéniség mindegyik, s nem olyanok, mintha a gyártószalagról jöttek volna le, valamint sokkal strapabíróbbak is.
3. Az ideális hőmérséklet, aminél jól érzem magam, az a 25-26 fok, az ennél hidegebbnél fázom, ha ennél több van, szakad rólam a víz.
4. Volt egy tengerimalacom, akit a párom keresztapja Gerzsonnak nevezett el (egyébként még nem is volt neve), októberben lesz 3 éve, hogy el kellett altatni.
5. Társaságban nagyon nem szeretek a középpontban lenni, nagyon nehezen nyílok meg.
6. Régebben nagyon szerettem olvasni, de valami miatt alábbhagyott a lendület (valószínűleg a ránk erőltetett kötelező olvasmányok miatt).
7. 5 nagy kedvenc könyvem van: Lois Lowry: Emlékek őre; Sally Grindley: Kiloccsant víz; Celia Rees: Bűbájos Mary; J.D. Salinger: Zabhegyező; Marie Phillips: Csintalan istenek.
8. Imádom a Nutellát (annak ellenére, hogy már nem ehetek).
9. A palacsintát nem tudom a levegőben megfordítani, csakis falapáttal megy :)
10. A párommal a Honfoglaló c. weboldalon ismerkedtünk meg, összesorsolt bennünket a gép, egyszer játszottunk, utána már csak beszélgettünk :)) ennek már 6 éve lesz lassan.
11. Imádom a pöttyös és a csíkos dolgokat, pláne, ha szép színes is :) ennek ellenére nem sok ilyen cuccom van (még...)

Heva 11 kérdése és a válaszaim:
1. Mi a kedvenc egytálételed?
A brassói aprópecsenye.
2. Szereted az esőt?
Csak a nyári záporokat szeretem, ha tehetem még ki is állok az esőre, hogy szép nagy legyek :))
3. Milyen színeket viselsz magadon a leggyakrabban?
Annak ellenére, hogy szeretem a színes dolgokat (piros, menta) ilyenekből nagyon kevés van, leginkább kék, sötétkék, fehér és fekete ruháim vannak.
4. Vannak-e körülötted a hozzád közelálló emberekről? Ha igen, hol tartod őket?
Őszintén szólva nem sok képem van, nem vagyunk az a fotózkodós család, otthon sincs sok. A kis keresztfiamról, Leventéről van kinn kép az ebédlőben , valamint a páromról a pénztárcámban :)Mellette még Levi képe is ott van.
5. Víz vagy üdvtőpárti vagy?
Szerencsére Győrben is és otthon is tökéletes a csapvíz, de inkább az ízesített vizet iszom, az almás-fahéjas a kedvencem :)
6. Tengerparton vagy hegyvidéken töltenéd leginkább a szabadidődet?
Ez változó, ha nagyon meleg van, akkor a tengerparton, ha kellemes az idő, akkor a hegyekben túrázva.
7. Itthon vagy külföldön?
Itthon.
8. Van-e valamilyen fóbiád? Mitől félsz leginkább?
Klausztrofóbiám van, pánikba esek a kicsi, szűk helyeken. Illetve írtózom a békáktól, kígyóktól, gyíkoktól, szóval minden kétéltűtől és hüllőtől.
9. Mi az, amitől töltődsz?
Az alvás.
10. Mikor kaptál utoljára ajándékot és mit?
Karácsonykor és sok mindent :)
11. Szoktad-e jutalmazni magadat?
Hogyne, minden nap :))

A választott blogok:

Az én 11 kérdésem:
1.  Mi a kedvenc hangszered?
2. Későn vagy korán kelő típus vagy?
3. Melyik a kedvenc gyümölcsöd és mit szeretsz belőle készíteni?
4. Tömegközlekedés vagy autó?
5. Mennyire jössz ki a szomszédaiddal, mennyire vagy közösségi ember?
6. A 4 évszak közül melyik a kedvenced és miért?
7. Ha visszaforgathatnánk az idő kerekét, van olyan, amit másképp csinálnál?
8. Hogy látod magad 5 és 10 év múlva?
9. Melyik a kedvenc könyved és melyik szereplő bőrébe bújnál bele a legszívesebben?
10. Mi volt a mai napod fénypontja?
11. Hova utaznál el legszívesebben?

4 megjegyzés:

  1. Köszi a díjat :) Én most nem adom tovább, mert eléggé körbejárt már a beauty blog világban ,de nagyon jólesik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, később láttam, hogy kétszer is megkaptad már :)) De az attól még nem változik, hogy megérdemled :)

      Törlés