{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Egyedüllét

Orbán Szilvi | április 09, 2014
{Szia! Ha először jársz itt és nem tudod, mi is ez a Vigyázz! Kész! Posztolj! dolog, itt olvashatsz bővebben róla. Ha esetleg kedvet kaptál és szeretnél Te is csatlakozni, írj egy e-mailt az eletespillecukor@gmail.com címre és válaszban elküldöm a következő témát, amibe már be is tudsz kapcsolódni :) A megadott téma maradjon TITOK az olvasók számára! :) Az eddigi VKP bejegyzéseit itt olvashatod el :) }

Amikor kitaláltam a VKP-t, azt hittem, hogy a két hét majd szépen lassan eltelik, de ehhez képest olyan gyorsan rohan az idő, hogy ihaj. Egyszer csak rádöbbenek, hogy már itt az ideje az újabb VKP bejegyzésnek és nekem még össze-vissza vannak a gondolataim a témával kapcsolatban. 
Ami viszont nagy örömmel tölt el, hogy már a 4. Vigyázz! Kész! Posztolj! bejegyzést írjuk és immáron 10 blogger gondolatait olvashatjátok :) Örülök neki, hogy már ennyien csatlakoztak a kezdeményezéshez, s bízom abban is, hogy a kezdeti lelkesedés továbbra is megmarad :) 
Egy tipp a mostani és a leendő tagoknak, hogy ebben a bejegyzésben fel van sorolva előre az összes téma, s ha úgy érzitek, hogy megszállt benneteket az ihlet és van időtök, nyugodtan meg lehet írni előre egy-két bejegyzést, elmenteni és majd amikor rákerül a sor, csak át kell nézni és kitenni :)  

A mai téma az egyedüllét témáját öleli fel, itt is (meg az összes témánál) mindenki szabad kezet kapott, én csak annyit segítettem, hogy támpontot adtam, pl. szeret-e egyedül lenni, mit szokott csinálni, ha egyedül van, stb. :) 

Én szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis a 29 évem során csak nagyon kevés alkalommal érezhettem meg, hogy milyen lehet egyedül lenni (a szó rosszabb értelmében). A párkapcsolataim is úgy alakultak, hogy nem telt el sok idő közöttük. Bár volt, hogy az akkori párom egy luxushajón dolgozott és én pedig itthon vártam rá, de a családomnak köszönhetően akkor sem éreztem magam egyedül. Viszont az is érdekes, hogy annak ellenére, hogy volt párom, mindig a családdal mentem el rendezvényekre, mert akkor épp sosem ért rá az illető. 

A legkorábbi emlékem, amikor rendkívül egyedül éreztem magam, 5 vagy 6 (de inkább 6 lehettem) éves koromból van, amikor egy vándorcirkuszban leestem a nézőtérről és eltörtem a karomat. Emlékszem, hogy a szobában, ahol feküdtem, a szemközti ágy "tulajdonosa" épp hazafelé csomagolt, én pedig bőgtem, mert én is menni akartam. Akkoriban az volt a szabály (nem tudom, ki hozta, de nagyon idióta és értelmetlen szabály volt, s nem tudom, hogy ez még ma is érvényben van-e), hogy ha egy gyerek nem viselkedett jól, bömbölt, stb. akkor a szülők nem jöhettek fel látogatóba. Nos az én esetemben is így volt, anyáék nem jöhettek fel hozzám, csak a csomagokat küldhették be. Nem tudom leírni azt az érzést, amit akkor éreztem, hogy megláttam a két (még arra is emlékszem hogy néztek ki és mi volt bennük...) nagy szatyrot és anyáék nem voltak sehol :( Ott ültem egyedül az ágyon és még jobban sírtam, az egész éjszakát a takaró alatt töltöttem. Na akkor nagyon egyedül éreztem magam, nem számíthattam senkire sem. :( 

Azóta és mostanában is már csak akkor érzem magam egyedül, ha nincs kivel megbeszélni, ha valami nagyon bánt. Mert ugye vannak olyan dolgok, amiket nem szívesen köt a párja orrára, még akkor sem, ha máskor mindig mindent megbeszélnek. Ilyenkor nagy segítséget nyújt az internet, amin keresztül bármit megbeszélhetek a legjobb barátnőmmel, aki nem más, mint a húgom :) Ha valaki tudna még mesélni az egyedüllétről, az ő. Sosem tudom kellően átérezni azt, amin ő keresztül ment már és még most is keresztül megy. 

Néha viszont jól esik egyedül is lenni, egy kicsit magunkba fordulni, s a nagy hajtásban csak egy kicsit magunkkal foglalkozni. Ilyenkor lehet töltekezni, szépségápolási napot tartani, pihenni, relaxálni. :) 

A többiek bejegyzését az alábbi linkeken éritek el :) 

1. Mesy és Detti (Testvérkódex)                          
2. Mike (Thingzmikelikes)

A következő VKP április 23-án lesz, tartsatok velünk akkor is és ha van kedvetek, csatlakozzatok :)

1 megjegyzés: