Már egy ideje mondogattam, hogy meg fog változni a blog külseje és egy kicsit a szerkezetét is átalakítom.
Ennek most jött el az ideje, íme ilyen lett :) Kicsit több meló volt vele, mint gondoltam, de végre sikerült. Legalábbis olyan állapotba hozni, amit már megmutathatok nektek is. Ugyanis még mindig van, ami nem működik rajta, pedig a tesztblogomon jó volt. Ezeket most újra meg kell csinálnom, de idővel majd ezek is készen lesznek :)
Ami elsőre feltűnhet mindenkinek, azok a színek. Igen, most egy kicsit színes lett a blog, nem féltem használni őket, igaz nagyon sok időbe telt, mire megtaláltam a nekem megfelelő árnyalatokat. Sokáig színkódokkal feküdtem és keltem :D A fejlécen is alakítottam, készítettem új képeket, de van, amihez nem nyúltam.
A dátumnak új formát adtam és végre rájöttem, hogy hogyan lehet az oldalsávban megformázni a címeket, valamint arra is találtam megoldást, hogy olyanra alakítsam a bemutatkozó részt, amilyenre én szeretném :) Ééés amit már nagyon régóta szerettem volna megcsinálni: a közösségi médiaikonok. Viszont nem akartam még azt is kódolni és külön képmegosztó oldalra feltölteni a leszedett ikonokat, így addig böngésztem a neten, míg rá nem akadtam a megoldásra és lám, sikerült :) Ha kíváncsiak vagytok, hogy hogyan sikerült, lehet róla bejegyzés ;)
Készítettem egy új képet a VKP-hoz, most már ezt tessék használni a következő témáknál! :)
A menüsorban egy kicsit átalakítottam a dolgokat. A Főoldal alól kiszedtem a Postaládát (amúgy sem használta senki sem...), mert úgyis ott van az oldalsávban a kis boríték. A helyére betettem egy Használati útmutatót, ami segít a blogon történő navigálásban, valamint készítettem az Archívumnak is egy oldalt, ami ugyanúgy működik, mintha az oldalsávban lenne.
A Gasztro kategória kapott egy almenüt, ami alá kilistáztam az összes olyan receptet, amit elkészítettem (ezekhez a saját képeimet használtam). Ezeken kívül pedig minden maradt a régiben.
Ami még hátra van, az a bejegyzéseknél a "Jump link" beszúrása, aminek segítségével csak egy kis részletet mutat a főoldalon egy-egy hosszabb bejegyzésnél. Ez eltart egy ideig, mivel ezt majdnem mind az 500 posztnál meg kell csinálnom.
Nekem most nagyon tetszik a blog, elmondhatom végre, hogy olyan, amilyennek szerettem volna :) /Vajon meddig tart ez? :D/ Remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket, ha valami pedig nem, vagy zavaró, akkor szóljatok nyugodtan :)
Hogy tetszik?
Atom jó!
VálaszTörlésKöszi hugi! :)
Törlésnagyon tetszik :)
VálaszTörlésÖrülök neki, hogy tetszik, igyekeztem :)
TörlésNagyon szép lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésNagyon jó lett, ügyes vagy :) A posztot az ikonokról meg személy szerint kérném:)
VálaszTörlésKöszi :) Lesz róla igyekszem minél hamarabb ;)
TörlésJó lett! Eddig is tetszett az elrendezés de a zöldeskék szín "feldobta" az összképet:))
VálaszTörlésNemrég én is átalakítgattam a blog külsejét, szenvedtem vele és bár még most lennének ötletem (csak a tudásom nincs meg hozzá:D ) egyenlőre jó úgy ahogy van!
Engem érdekelne hogyan formáztad az oldalsávban a címeket, mert arról akárhol keresgéltem nem találtam leírást, ha van rá mód én arról szívesen olvasnék de itt is vagy emailen is nagyon megköszönöm ha elárulod a "titkot" :D:D //yarrick@citromail.hu//
http://bizsumania.blogspot.hu/
Hát lehet vele szendvedni rendesen :) nekem ebben kicsit több, mint két hetem van, ráadásul egy részét (a jump linkek) feleslegesen, mert nem jött össze, de majd idővel azzal is végzek :D
TörlésLesz mindenről bejegyzés, jövőhéten utazok, de megpróbálom még előtte megírni és kitenni :)
egyébként nem titok, én is egy másik oldalról néztem, de igyekszem érthetően leírni :)
TörlésMost olvastam a "média ikonokról" szóló bejegyzést... hát én azt is másképp csináltam. Természetesen jóval bonyolultabban jutottam el ugyanide :D:D Tipikus.
TörlésNem sürgős, ráér de azért várom az oldalsáv formázós bejegyzésed! :)
Szerintem a héten már hozom azt is :)
TörlésWáááóóó! Csúcs szuper lett! Nagyon ügyes vagy, gratu! :)
VálaszTörlésMég nincs teljesen kész, de köszönöm! :) Örülök, hogy tetszik! :D
TörlésJobb lett, hangulatosabb és olvasóbarátabb! :)
VálaszTörlés(Mint blogger, a média-ikonos sor létrehozása engem is érdekelne, így sokkal mutatósabbak egybe. )
Köszönöm :) Az ikonos bejegyzést pedig már olvashatod is itt a blogon :)
TörlésCsúcs profi. megérte rászánni az idődet
VálaszTörlésKöszönöm :)
Törlés