Karácsonyi készülődés 2. hét | Előszoba, fürdőszoba + sk. ajándékok

Orbán Szilvi | november 10, 2014

Az első hét a terveké volt, az elkövetkezendő hetek pedig a megvalósításé lesznek majd :) Azért volt jó összeírni a teendőket, hogy a későbbiekben már könnyebb legyen áthelyezni a valóságba őket anélkül, hogy fejetlenségbe torkolljon. Ha szépen, átgondoltan állítottuk össze a terveket, akkor sem fogunk kétségbeesni vagy elveszteni a fonalat, ha közbejött valami váratlan esemény, hiszen mindig lesz mihez visszatérnünk, mindig tudni fogjuk, hogy hol tartottunk. 

Ezen a héten az előszobát és a fürdőszobát - illetve ahol külön van a wc, akkor azt is idesoroljuk még - tesszük rendbe. Nálunk külön van a kettő, de olyan picike, hogy általában egy nap alatt végzek velük, s mivel az előszoba sem egy hatalmas terület, így egy héten letudom őket egyszerre.

Csak kiegészítésként, hogy a következő hetekben a "nagygenereált", azaz a nagytakarítást végezzük, tehát bútorokat huzigálunk ki, kilakoltatjuk az ágyak alatti "szörnyeket", azaz minden olyan műveletet elvégzünk, amiket a szokásos takarításkor elhagyunk :) Ettől még az utolsó simításoknál nem árt a szokásos takarítási rutint - vagy csak ott, ahol a papok táncolnak - elvégezni. Ha jól dolgoztunk az elején, ilyenkor már bőven elég egy "turbó törlés" is a fürdőben, vécében ;)

Lomtalanítás

Mielőtt belevetnénk magunkat a takarításba, az első és legfontosabb dolog a lomtalanítás. Erre mindenképp szánjunk rá egy napot - vagy ha nem tudjuk megoldani, akkor minden nap egy keveset -, amikor csak ezzel foglalkozunk. Nézzünk szét ezekben a helyiségekben, szedjük össze az üres flakonokat, amikben már csak kicsi van, azokat tegyük szem elé, hogy azokat használjuk el először. Szenteljünk alapos figyelmet a kozmetikumokra, ami lejárt, azt már ne használjuk tovább, inkább dobjuk ki. Amit nem használunk, de még jó, ajándékozzuk el rokonoknak vagy barátnőnek. Ezért is jó, ha nem halmozzuk ezeket a termékeket, ezért kell tudatosan vásárolni :) 

Nekünk az előszobában vannak a ruháink egy hatalmas beépített szekrényben. Így nekem ezen a héten még a ruhákat is át kell néznem, amit nem használunk, de jó minőségű, azt elvisszük egy konténerbe, ahol ilyen ruhákat gyűjtenek, amik pedig már itthonra sem vállalhatóak, és takarításra sem jók, mennek ki a szemétbe. 

Takarítás

Ha megszabadítottuk a helyiségeket a felesleges lomtól, el lehet kezdeni a takarítást. Én az előszobában kezdem és úgy haladok befelé. A listámon a következők szerepelnek, akinek még más is van, csapja hozzá :)

Előszoba

❆ csengő letörlése
❆ bejárati ajtó letörlése kívül-belül
❆ ajtófélfa letörlése szintén kívül-belül
❆ kaputelefon letörlése
❆ pókhálózás
❆ ruhafogas letörlése
❆ cipősszekrény le-, és kitörlése
❆ beépített szekrények ki-, és lemosása
❆ drapériák kimosása, vasalása
❆ polcok lemosása
❆ villanykapcsolók letörlése
❆ Beni táljainak és tálcájának elmosása
❆ felporszívózás
❆ felmosás

Fürdőszoba

❆ ajtó lemosása kívül-belül
❆ pókhálózás
❆ lámpabura lemosása
❆ polcok lemosása
❆ zuhanyfüggöny, kádkilépő kimosása
❆ tükör lemosása
❆ mosdó kisikálása
❆ kád kisikálása
❆ csempe lemosása
❆ mosógép kitisztítása ecetes mosással
❆ szemetes kiürítése és kimosása (igaz, hogy mindig van benne kukazsák, de akkor is néha ki kell mosni :)) 
❆ felseprés
❆ felmosás

Wc

❆ ajtó lemosása kívül-belül
❆ pókhálózás
❆ lámpabura lemosása
❆ polc lemosása
❆ wc mögötti fal lemosása
❆ csempe lemosása
❆ wc csésze kisikálása
❆ wc kefe cseréje (évente ilyenkor szoktam cserélni, Jysk-ben szoktam venni 300 Ft-ért)
❆ szemetes kiürítése, kimosása
❆ felseprés
❆ felmosás

Karácsonyi előkészület

❆ Ha sk. ajándékokat szeretnénk adni, már ezen a héten el kell kezdeni elkészíteni őket. Inkább több időt szánj rá és inkább legyél készen hamarabb, minthogy elússz vele és sírás legyen a vége :) 

❆ Ha a dekorációt is mi szeretnénk elkészíteni, ezzel is foglalkozzunk ezen a héten, nézzük meg, hogy mi van itthon és mire lesz még szükségünk, szerezzük be az alapanyagokat.

❆ Járjunk nyitott szemmel, ha akciósan látunk ajándékot, vegyük meg, nem biztos, hogy később olcsóbb lesz.

8 megjegyzés:

  1. Jajjj, annyira klassz, hogy ezt így pontról-pontra leírtad. Én általában kifelejtek valamit, mert nem írom így le, és az utolsó napokban azokat pótlom, de így tuti nem marad majd ki semmi. Köszönöm! :)
    Az ajándékok felét én már beszereztem (külföldi rendelések, ilyesmi), de a másik fele is folyamatban van, az ajándéklista alapján :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit, nekem is muszáj ennyire részletesen leírni mindent, mert szita agyam van :D Akkor te már sokkal előrébb vagy az ajándékok terén, remélem mihamarabb én is dűlőre jutok ezzel kapcsolatban :)

      Törlés
  2. Kezdem rosszul érezni magam, hogy én még nem kezdtem el beszerezni az ajándékokat :D, mondjuk még bőven van időm. Nagyon hasznos ez a részletes leírás, ha pedig a gyakorlatban is sikerül megvalósítani mégjobb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne érezd! Még mi sem tartunk sehol :D van még idő, de terv nem árt, ha van és szépen folyamatosan lehet beszerezgetni őket :)

      Törlés
  3. nagyon jó, hogy így összeírtad!! : )
    a fürdő wc itthon az én feladatom (szobámmal együtt ugye) és így fel tudok írni én is plusz dolgokat a listára. pl a kapcsolók meg a lámpa : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár soknak látszik leírva, de vannak, amik egy szempillantás alatt megvannak, viszont annál jobban esik pipálni :D Gondolj bele, mennyi pipa lesz a végén :D

      Törlés
  4. A hétvégén költözünk, így remélem, hogy karácsonyra már csillogni fog a lakás minden szeglete :D Eddig nem írtam listát a teendőkről, azonban most elkerülhetetlen volt, és milyen jól tettem, már a pakolás-dobozolás is egyszerűbb volt :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye mennyire megkönnyíti az ember életét a listaírás? :D Izgalmas dolog a költözés, és milyen jó lesz az új lakásban karácsonyozni ;)

      Törlés