Napzárta #16

Orbán Szilvi | január 25, 2015
Mi ez? A Napzárta egy olyan NAPI rovat, amely során minden este felteszek egy kérdést, amire vagy hosszan, vagy pedig röviden fogok válaszolni és ami a legjobb - és amit nagyon szeretnék -, hogy ti is beszállhattok, nagyon örülnék neki, ha ti is megválaszolnátok őket :) A rovat lényege, hogy megőrizzük azokat a pillanatokat, élményeket, érzelmeket, amik mellett sokszor elmegyünk, elfelejtjük, ha pedig valami rossz volt, akkor visszaolvasva még tanulhatunk is belőle :) Reményeim szerint ez megtanít a rendszerességre, hogy nyitott szemmel járjak a világban, s még akár jól is szórakozhatok/szórakozhatunk közben :)

 

Szoktál lottózni? Nyertél már? 

Mindig eljátszok a gondolattal, hogy ha nyernék, mire költeném, de ahhoz játszani is kellene :) Ebből adódik a válasz a kérdésre, hogy nem szoktam állandóan játszani, de vannak alkalmak, amikor kitöltünk egy szelvényt. Ilyenek pl. a születésnapok. Általában random ikszelgetünk, de azért egy-két szám mindig benne van: a 4-es és vagy a 24-es vagy a 25-ös, attól függ, hogy melyikre nézek rá először :D Eddig egy kettesünk volt, mióta Ő-vel játszunk, de ez is már évekkel ezelőtt volt. 

U.i.: ez pont a 666. bejegyzés :D

Ti?

19 megjegyzés:

  1. Hah, nagyon ördögi! :D
    Én szökőévente egyszer lottózom. Voltak saját számaim, egyszer-kétszer megjátszottam őket, de letettem róla, mert rájöttem, hogy nagyon nem szeretném, ha kihúznák őket úgy, hogy nem játszom. :D Úgyhogy ha nagy ritkán lottózok, gépit kérek, de egyébként inkább kaparós sorsjegyet szoktam kérni, azt sem túl gyakran... és emlékeim szerint még csak egyszer nyertem, egy következő sorsjegy árát, amin meg aztán nem nyertem. :D

    VálaszTörlés
  2. Én egyszer a Puttón játszottam még, ott nyertem 500 forintot, sorsjegyekkel kétszer nyertem egy-egy újabbat :D

    VálaszTörlés
  3. Nem próbálkoztam még vele, és eddig nem is gondoltam rá. :D De most majd lehet kipróbálom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egyelőre a kaparóst :D aztán majd talán lottózom is egyet. :D

      Törlés
    2. addig-addig mondja mindenki ezt a kaparósat, hogy egyszer én is veszek már, olyan régen kapartam :D

      Törlés
  4. Én tippmixeltem egy időben, ott nyertem kisebb összegeket, és örültem nekik nagyon. De aztán leszoktam róla. Meg kaparós sorsjegyet szoktunk néha Vele venni, azokon is nyertünk már :) Lottót nem bírom, mert annyira kevés esély van rá, hogy nem hiszek benne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kaparósokon tény, hogy nagyobb az esély a sikerélményre :D

      Törlés
  5. Kaparós sorsjegy. Maximális nyereményem eddig 10.000 Ft :D

    VálaszTörlés
  6. az ördög szerencsekereke : DDD
    amúgy nem szoktam játszani és ha külön fogok élni akkor se fogok : ) felesleges szerintem : ) ajándékba kapok néha néha kaparós bigyót : D 500 ft-ot nyertem rajta : D több, mint a semmi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akarom mondani a legtöbb, amit nyertem rajta

      Törlés
    2. ha lesz esküvőnk, lehet, hogy jelképes ajándékként kaparós sorsjegyeket kérünk :D hátha bejön pár :)

      Törlés
    3. de jó ötlet!!!!!! : D

      Törlés
  7. Néha szoktam lottózni. Elég boszorkányosan ingát szoktam használni hozzá. Skandinávot szoktunk anyuval játszani, és néha vissza szoktuk nyerni az árát is :) Egyszer vettem kaparósat, és visszanyertem az árát :)
    De majd megkísértem a szerencsét a héten újra, mert már fél éve nem próbáltam :)

    VálaszTörlés
  8. Nem szoktam. Régebben olykor-olykor, egyszer volt kettesem és az akkor nagy nyeremény volt számomra :) azt hiszem még gimis voltam. Nem nekem való amúgy, mert elfelejtem 1) megvenni 2) kitölteni 3) feladni 4) megnézni, nyertem-e... 10-ből 8 teám is kihűl mire észbe kapok hogy készítettem... :o

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D pedig annál nincs is izgibb, ahogy várod, hogy sorsoljanak :D

      Törlés
  9. Én még soha és nem is fogok szerintem. Ez is egy olyan dolog, ami annyira messze áll tőlem, hogy néha rácsodálkozok, hogy jéé ilyen még van?! :) Persze semmi bajom azokkal, akik lottóznak, csak nekem nagyon nem az én világom.

    VálaszTörlés