Napzárta #20

Orbán Szilvi | január 29, 2015
Mi ez? A Napzárta egy olyan NAPI rovat, amely során minden este felteszek egy kérdést, amire vagy hosszan, vagy pedig röviden fogok válaszolni és ami a legjobb - és amit nagyon szeretnék -, hogy ti is beszállhattok, nagyon örülnék neki, ha ti is megválaszolnátok őket :) A rovat lényege, hogy megőrizzük azokat a pillanatokat, élményeket, érzelmeket, amik mellett sokszor elmegyünk, elfelejtjük, ha pedig valami rossz volt, akkor visszaolvasva még tanulhatunk is belőle :) Reményeim szerint ez megtanít a rendszerességre, hogy nyitott szemmel járjak a világban, s még akár jól is szórakozhatok/szórakozhatunk közben :)

 

 Mit vacsoráztál/vacsorázol ma? 

Délben kivettem a fagyóból a rakottkelt, amit még anya készített, amikor otthon voltunk, s ez lesz a vacsora is. Bár most eszembe jutott, hogy van egy kakaóscsigám és mellé joghurtital, lehet hogy az lesz :D vagy melegszendvics :D Na most már totál elbizonytalanodtam, de mivel kezdek éhes lenni, lassan ideje kitalálni :D 

Ti? 

U.i.: Tudom, hogy elmaradt a VKP, de egyszerűen nem tudtam rákoncentrálni, hiába volt meg, hogy miről írnék, de sehogysem sikerült összerakni egy épkézláb posztot :/ Így most én ebből kimaradtam, majd legközelebb :)

23 megjegyzés:

  1. Saját gyártmányú müzlit ettem ^^ (nyamnyam)

    VálaszTörlés
  2. Orosz hússalátát fogok enni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. még sosem ettem olyat :)

      Törlés
    2. Nem nagy szám: majonézes vacak fura hússal.
      Benéztem és a jércesaláta helyett hoztam el :/

      Törlés
    3. Ja, azt hittem azt főztél :P :D a jércesaláta sokkal jobban hangzik :D

      Törlés
  3. Zöldbableves, chilis bab magvas kenyérrel, kókuszkrémes-kekszes-tejcsokis süti. :)

    VálaszTörlés
  4. Pad thait. :) És sírok, mert elfogyott a szósz, és nem úgy néz ki, hogy egyhamar ázsiai napok legyenek a Lidlben. Szívfájdításként elkezdtem az Ázsia Bt. oldalát böngészni, de hiába, a repülőn úgysem tudnám hazahozni a szajrét. :D De legalább lesz egy projektem február második felére, bejárni a várost, hátha találok valahol hozzávalókat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Spar nincs? Itthon vannak ázsiai szószok náluk :)

      Törlés
    2. Nálunk nincsen Spar, de valamelyik nagy üzletben csak találok vagy kész szószt, vagy alapanyagokat hozzá (remélem...). Csak nehezen szánom rá magam, mert a város végén vannak és sokat kell várni a buszra ésatöbbi. :D

      Törlés
    3. Na igen, a távolság nagy visszatartó erő tud lenni :) én a Dm-mel vagyok így, hiába szeretem jobban a Balea termékeket, de egyszerűen lusta vagyok addig elgyalogolni, bérlet híján többe kerülne az a tusfürdő, mintha csak besétálok :) de sokkal kényelmesebb az 5 percre levő Rossman-ba elmenni :D

      Törlés
  5. Spenótot krumplival és tojással. (:

    VálaszTörlés
  6. Rántott mozzarella grillezett zöldségekkel.

    VálaszTörlés
  7. Pizza - tesóm ötlete volt, és nagyon jól jött :D

    VálaszTörlés
  8. Majonézes krumplit, és lehet hozzá egy kis rántott halat, de lehet virslit. Sőt, az is lehet, hogy csak úgy magában eszem a krumplit, plusz egy kis alma. Ajj, nem tudom :D

    VálaszTörlés
  9. shame on me, semmi egészséges valami, túrós táskát ettem, és még a mazsolaszemeket is kiszedtem :( :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is kiszedegetem a mazsolát belőle :D nem értem, minek egyáltalán bele :P :D

      Törlés
    2. ugye, hogy felesleges?! lelkitársakvagyunk! :D

      Törlés
  10. pár korpovit kekszet ettem meg csak, későn ettem főtt kaját : )

    VálaszTörlés
  11. először csak szendvicset akartam, de éhesebb voltam, ezért kértem párom, hozzon hazafele egy házi hambit, de nem volt így gyros lett (meg a gyerek hotdoga amit mégsem kért :o )

    VálaszTörlés