Új rovat: Napzárta

Orbán Szilvi | január 09, 2015
/Napzárta, mint az újságoknál a lapzárta :D/

Még sosem vívódtam ennyit egy témán, mint ezen és még most sem tudom, hogy mi fog kisülni belőle :) Kezdtem azzal, hogy egyáltalán jó ötlet-e egy napi rovatot behozni a blogra, nem lesz-e túl sok, hogy fog mutatni az archívumban (igen, még ezen is agyaltam :D), hogy néha csak ilyen posztok lesznek - már beleképzeltem az alkotói válságos időszakokat is. Aztán az is megfordult a fejemben, hogy hetente lenne ez a rovat, de egyből el is vetettem, hiszen már így is párhuzamot vonnak sokan az Urban:eve és az én blogom között, valamint már Zalán Anyukája is elkezdett egy hasonló rovatot a blogján, így nem szerettem volna, ha (ezt is) koppintásnak vennék páran. Felmerült az is, hogy a Twitteren indítom el, de ott még elég kevesen követnek ahhoz, hogy értelme legyen. Újabb kétkedésre adott okot az is, hogy vajon mindig lesz-e mit írnom ebben a rovatban, lesznek-e olyan válaszok, amiket a nagyközönség orrára lehet kötni, esetleg tudom-e majd naponta vezetni vagy ezt is abbahagyom majd, mint oly sok mindent már korábban...? S ami a legnagyobb kérdés: vajon TI hogyan fogadjátok majd, mennyire lesztek a részesei az egésznek?
Mindezek ellenére úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz alapon belevágok és elkezdem, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul a jövője: marad-e vagy sem. :) 


Miről is van szó?

A Napzárta egy olyan NAPI rovat lesz, amely során minden nap végén felteszek egy kérdést, amire vagy hosszan, vagy pedig röviden fogok válaszolni és ami a legjobb - és amit nagyon szeretnék -, hogy ti is beszállhattok, nagyon örülnék neki, ha ti is megválaszolnátok őket :) Nem mindig kérdések lesznek, lesz olyan, hogy be kell fejezni vagy ki kell egészíteni egy mondatot, de általában az adott nappal lesz kapcsolatos. Ez kicsit olyan, mint a Postbook :) A rovat lényege, hogy megőrizzük azokat a pillanatokat, élményeket, érzelmeket, amik mellett sokszor elmegyünk, elfelejtjük, ha pedig valami rossz volt, akkor visszaolvasva még tanulhatunk is belőle :)
Reményeim szerint ez megtanít a rendszerességre, hogy nyitott szemmel járjak a világban, s még akár jól is szórakozhatok/szórakozhatunk közben :) 

Holnap debütál majd a rovat, addig pedig mondjátok el a véleményeteket ezzel kapcsolatban, pl.  hogy hogy tetszik, velem tartotok-e majd, stb.

20 megjegyzés:

  1. Szia!Nagyon jo otletnek tartom! :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem nagyon tetszik az ötlet :)

    VálaszTörlés
  3. Kíváncsivá tettél :) Várom a holnapi posztot :)

    VálaszTörlés
  4. jujj, ez nagyon tetszetős ötlet :3

    VálaszTörlés
  5. Jaj de jó, hogy tetszik nektek az ötlet! :) Nyugodtan ti is megválaszolhatjátok majd őket, legyen interaktív a blog :;)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik az ötlet :) Amikor csak tudok válaszolni fogok a kérdésekre :)

    VálaszTörlés
  7. Szerintem tök jó dolog, már vártam a bejegyzés végénél, hogy lesz is valami kérdés :D. Tetszik az ötlet, fel is iratkoztam.

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm, köszönöm, hogy ennyire pozitívan fogadtátok, bízom benne, hogy legalább ennyien vesznek majd benne részt aktívan is ;)

    VálaszTörlés
  9. Fura dolog, ez a "koppintástól" való félelem. Látsz valamit egy blogon, tetszik, szívesen behoznád Te is a blogod életébe, de nem akarod hogy megvádoljanak. Pedig ez butaság. Ahol láttad, valószínű az az illető is látta valahol. Egyébként meg miért ne juthatna eszébe több embernek is ugyan az az ötlet? Sokan vagyunk, kivédhetetlen. Ha valamit szeretnél behozni a blogod életébe, tedd meg, ne agyalj ennyit. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már a Facebookon is megkaptam érte a fejmosást ;) :D megnyugodtam, hogy így álltok hozzá, nagyon jól esnek ezek a szavak, azt hiszem az önbizalmamon még van mit csiszolni :D

      Törlés
    2. Csak abba gondolj bele, hogy van mondjuk ezer blogger egy azon témában, de csak 100 ötlet akkor akarva akaratlan fel fognak tűnni azonos dolgok blogokban. Nincsenek levédve az ötletek, ki mondaná meg, hogy nem te is épp ugyanazt találtad ki. :D

      Törlés
  10. Nekem tetszik. :) Nálunk is vannak rovatok (!) amiket máshol láttam, de nagyon megtetszett a koncepció, érdemes érdekes tartalommal megtölteni. És mivel mi amolyan "bioblog" vagyunk rögtön másfajta tartalmat kap a koppintás. :) Szóval hajrá! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm neked is a biztatást, ma debütál, úgy izgulok :D

      Törlés
  11. Nekem is van ilyen rovatom a blogon. Kérdés kedd néven fut...http://modernanyu.hu/kerdes-kedd-12-2/
    először csak a fb-on volt, aztán átvittem a blogra is. És én is azt gondolom, hogy nem kell/ sőt nem is lehet a spanyol viaszt feltalálni. Az hogy van egy poszttípus valahol nem jelenti, hogy máshol nem lehet, ráadásul, mindenkinek egyedi a stílusa, így amit te kérdezel, azt más lehet h nem kérdezné, amit te válaszolsz, sokan nem tennék. A stílus, a hangnem, a képek, a célcsoport sokminden más lehet, a típus csak egy aspektus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végül is megnyugtattak a hozzászólók, így ma már magabiztosan teszem ki a következőt, köszönöm neked is ;) megnéztem a blogodat, nagyon tetszik, lájkoltam a Fb oldaladat is ;)

      Törlés
  12. Kíváncsian várom a bejegyzéseket, még ha késve is fogom őket elolvasni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Visszamenőlegesen is be lehet szállni és válaszolni a kérdésekre, persze csak ha van kedved hozzá ;)

      Törlés